A karácsony története a legszebb történet
Azt javaslom, ne hittételek mentén, ne filozófiai alapokon vizsgáljuk a kérdést, zárjunk ki belőle minden szubjektív érzést és gondolatot, és valóban hideg fejjel nézzük a dolgot az eredmények felől.
Ahogy Dan mondja a Jégvágóban: Úgy látom, nincs egyetértés abban, mit jelent a karácsony.
És úgy tűnik, valóban nincs, holott valamiben azért közös nevezőre juthatnánk. Erre tett kísérlet az, amikor azt mondjuk: a szeretet ünnepe. Nem mondom, nem rossz kísérlet. Ugyanakkor sokak számára nem ez (például a magányos emberek aligha tudják a szeretet ünnepeként átvészelni ezt a pár napot), másoknak szavakban ugyan a szeretet ünnepe, de valójában a vásárlás, a hedonizmus ünnepe.
Megint mások a meghittség, a kuckózás, a hygge csúcsának tekintik,
és persze ott vannak azok a hívő emberek, akik Jézus születését ünneplik. Velük szemben meg azok – még mindig –, akik egy ilyen állítólag felvilágosult korban is tüntető lenézéssel viszonyulnak a hívő emberekhez.
Holott ez a lenézés alapvetően tűrhetetlen – a lenézés egyáltalán bármely esetben – ráadásul racionálisan is indokolatlan.
Többször írtam arról, hogy az ember ámokfutásának egyik, ha nem legfontosabb oka az, hogy
az ember önmagát emelte mindenek fölé.
Legalábbis a Föld, és annak élővilága fölé mindenképp. Az ateizmus bizonyosan. A vallásos ember is, de ő legalább elismeri, hogy valaminek fölötte kell állnia. Erre mondtam korábban: tragikus, ha a rész az egész fölé igyekszik kerekedni, és addig nem fog változni semmi, amíg az ember el nem ismeri, hogy csak egy rész, s ha létezik hierarchia, annak semmiképp sem állhat a csúcsán.
Ebből a szempontból a vallások tekinthetők még mindig a legradikálisabb kísérleteknek.
Mondom ezt úgy, hogy magam voltaképp bizonytalan ateista vagyok – bár ezt nem tudom pontosan. Nehéz kérdés ez. Talán inkább a panteisták közé tartozom, hisz nagyon is úgy látom, rész vagyok csak, részek vagyunk csak, és fölöttünk a természet áll.
Amint a testemben egy sejt, úgy vagyok jelen a bioszféra hatalmas szervezetében. Voltaképp van istenem – az én istenem is olyan, mint minden más vallás istene. Fölöttem áll, ugyanakkor körbevesz, jelen van minden pillanatban, éltet és táplál.
Ha valaki azt gondolná, hogy a felvilágosult kor megváltotta a világot (a vallástól), ha valaki azt gondolná, hogy a vallások megváltották az embert és a világot (a gonosztól), ha bárki azt hinné, hogy alapvetően eddig is jó úton jártunk, ha megint kinyitnánk azt a vitát, kinek van igaza, abban a tudatban is, hogy természetesen
nem hirdethetünk a vita végén győztest,
hisz tudjuk, mi az efféle viták vége, akkor azt javaslom, ne hittételek mentén, ne filozófiai alapokon vizsgáljuk a kérdést, zárjunk ki belőle minden szubjektív érzést és gondolatot, és valóban hideg fejjel nézzük a dolgot az eredmények felől.
Bármely vita bármely résztvevője képes sziklaszilárdan érvelni az igaza mellett, erről szól ma az élet, és soha semmi közös konklúzióra nem jutnak. Nézzük meg hát egyszerűen csak azt, hogy hová jutottunk – s rögtön kiderül: itt valami rohadt nagy gubanc van, immár több ezer éve.
Jézus kilétéről is folytathatunk késhegyig menő vitákat.
Magasztalhatjuk, és leránthatjuk a földre, mikor azt is megtehetnénk, hogy a legalapvetőbb dologban egyetértünk: Jézus Krisztus története az egyik legszebb történet. Tegyük fel, hogy Jézus nem létezett. Létezett, de tegyük fel. Hogy ez csak egy történet. Oké. Na de milyen történet!
Ahogy gyermekkorom kis könyvecskéje mondta: a legszebb.
Apám mélyen hívő ember volt. Voltaképp vallásos nevelést kaptam tőle (nem tudom, mai álláspontomhoz mit szólna). Volt egy kicsi, kék könyv gyerekeknek: A legszebb történet. Ezt később akkor is szívesen olvasgattam, ha egyedül voltam. Főként karácsony tájékán. Korábban – míg élt – apám néha felolvasott belőle. Lenyűgöztek a kék árnyalataival kidolgozott illusztrációk is.
Sokat járt a fejemben ezekben a napokban is.
Különös tapasztalat pár éve, hogy régmúlt idők apróságai hogyan kerülnek a helyükre, és miként rajzolódik ki egy kép arról, hogyan jöttem létre, hogyan alakultam, gazdagodtam, s lettem végül az, ami ma vagyok. Korábban megmagyarázhatatlan dolgok is magyarázatokra találnak. Páran tudjátok már, hogy vonzódom például a kicsi kék könyvekhez. Annyira, hogy az első két kötetem is kék, voltaképp a harmadik is. Ki tudná megmondani, miért? De én tudom. A legszebb történet volt az első könyv, amit gyerekfejjel rendszeresen láttam. Főként karácsony tájékán. Amiből rég halott apám olvasott fel.
Mindez együtt olyasmivel itatott át, amit szívesen érzek újra és újra – ez jön elő, ha egy csinos, kicsi, kék könyvet látok. Visszatér belém a régi karácsony. Egy pillanatra talán apám is velem van megint, ha kék könyvet veszek a kezembe.
Talán az sem véletlen, hogy végül íróként a történet védelmére keltem a modern s főként a posztmodern irodalommal szemben. Hisz a legszebb történeten nevelkedtem.
Ma már nem érzem egyértelműnek, hogy Jézus története a legszebb. De abban biztos vagyok, hogy
az egyik legütősebb.
Mi sem jelzi ezt jobban, hogy ma is él ez a történet, s voltaképp egy új kultúra alapja lett. Bárki bármit ünnepelt is az elmúlt két napban, tudta vagy nem tudta, ezt a történetet mindenképp ünnepelte. Ebben a történetben ott vagyunk mindannyian, ma is aktuális, sok szempontból durvább, mint valaha. Olyan alapvető mintázatokról szól mellbevágó erővel, amely minták ma is irányítanak minket – nemcsak egyenként, hanem közösségként is.
Illusztrációk: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több karácsony
még több cw
Milyen érdekes, nekem is mindig a kék jut eszembe, ha jön a Karácsony , a közös este a nagyanyámnál, a fenyőfáján lógó egyforma kék szaloncukrokkal-, amikor vele énekeltük ott állva előtte a mennyből az angyalt s visszacseng a fülemben, ahogy kihúzta , hogy Máriiiijjaaaa:, Máriiijjjaaa: -)- valami különleges áhítatot érzek a Szentestében, meg az egész Karácsonyban, amit jó várni, függetlenül vallástól, világképtől, hitrendszertől.