Éjente beoson valaki a házamba | Paranormális jelenségek otthon
Kert & vadon
Jó pár hete már, hogy nyugtalanító jelenséget tapasztaltam éjente, főként éjfél körül. Az első hőhullám idején éjszakára kinyitottam minden ablakot és ajtót, hogy hajnalra lehűljön a lakás. Ez rendes szokásom nyáron. Szerencsére itt ezt megtehetem nyugodtan, ez egyben az egyik legnagyobb luxusom is. Tárva-nyitva hagyott ajtóknál és ablakoknál alszom vagy dolgozom.
Egy idő után viszont fura hangokat hallottam az emeleti dolgozószoba ablaka előtt, később már a könyvtárszoba oldaláról is. Mintha gumikacsát nyomorgatna valaki. Máskor úgy tűnt, hogy egy apró állatot fojtogatnak, néha órákon át.
Egyre gyakrabban zörrent meg éjjel a könyvtárszoba erkélyének tetője, sokat motoztak rajta, néha legédesebb álmomban dörrent egyet, mintha ráugrott volna valaki. Sokszor támadt különös érzésem. Mintha nem volnék egyedül a szobában, ám ha felkapcsoltam a lámpát, nem láttam senkit. Ez nyugtalanítóbb volt annál is, hogy az állandóan nyitva hagyott ablakon néha berepült egy-egy denevér. Néha tettek egy kört, máskor csak átszálltak az emeleti szobákon. Berepültek a dolgozószoba ablakán, majd egyenesen át a könyvtárszoba ablakán suhantak ki.
A fojtogatós hangok egyre sűrűbbek lettek, éjjel pedig már nemcsak a könyvtárszobánál matattak-motoztak a sötétben, hanem a dolgozószoba ablaka előtt is, sőt, néha mintha az ablakba épített madárbalkon is megreccsent volna.
Két hete a földszinten voltam, talán mosogattam, talán főztem, már nem is emlékszem pontosan, amikor az emeletről nagy durranást hallottam, de hiába rohantam fel és kerestem a hang forrását, nem jöttem rá, mi szólt olyan nagyot. Mindenesetre nyugtalanító volt. Ahogy visszamentem a földszintre, újabb hangokat hallottam fentről, egészen határozott hangokat, és óvatos neszezést is, mintha valaki pakolna vagy kutatna odafent. Felmentem ismét, de ezúttal sem láttam semmit.
Ezt követően az éjszaka csöndben telt. Reggel azonban, amikor kávézáshoz készülődtem, ahogy leültem a dolgozószoba székébe, és kinéztem az ablakon a hatalmas fenyőkre, megakadt a szemem valamin. A madárbalkon egyik köve nem odakint volt, hanem a szobában.
Az a kő, amivel az ablakot szoktam kitámasztani éjjelre, mert ha váratlanul támad szél, a huzat akár olyan erővel is bevághatja, hogy betörik. Az a kő viszonylag súlyos, és bár rögtön tudtam, hogy az durrant akkorát előző este a laminált padlón, elképzelésem sem volta arról, hogyan eshetett be a szobába.
A követ felvettem és kiraktam a madárbalkonra. Amint megfordultam észrevettem valami mást is. Az íróasztal jobb oldalán a falon a kékcsőrű récés képen ferdén állt, nem is akármennyire.
Ez előfordulhat akkor is, ha nagy a huzat a házban, de azokban a napokban se vihar, de még szél sem volt, épp ellenkezőleg: majd megpusztultunk a forróságban és szélcsendben. Amíg azon tépelődtem, mitől billenhetett el a kép, az a határozott benyomásom támad, hogy nem csak a kép van másként a szobában. Mintha az asztalomon se pont úgy volnának a holmik, ahogy előző este ott hagytam őket. Csakhogy az asztalon a munkák miatt annyi tárgy volt viszonylag rendezetlenül, hogy nem tudtam kiszúrni, pontosan mi változott, csak azt tudtam: az egész valamiként máshogy van.
Ekkor már biztos voltam abban, hogy valaki járt a szobában. Az sem kizárt, hogy valaki rendszeresen beoson, amikor nem látom. Hasonlót átéltem már a családommal a nyolcvanas években, amikor rájöttünk, hogy átkutatták és bepoloskázták a lakásunkat. Akkor is az tűnt fel, hogy számos tárgy, aminek pontosan szabott helye volt a házban, egy kicsit másként van; nem egészen ott, nem egészen úgy, elfordítva vagy más szögben, esetenként totál máshogy, és amikor egy lakásban ezekből az apró anomáliákból százat találsz, biztos lehetsz abban, hogy a titkosszolgálat járt nálad.
Ezúttal is ez volt a helyzet. A következő napokban kicsit alábbhagytak az éjféli zajok, mintha a titkos osonkodó tudna róla, hogy rátaláltam a nyomaira és már árgus szemmel figyelek éjjel a sötétben, s nem győzöm hegyezni a fülem, ha eljön az éjfél.
Tegnap aztán ismét megérkezett az éjszakai neszezés, ezúttal a dolgozószoba mélyéről. Tudtam, hogy ezúttal az ablaktól, az ajtótól távol tartózkodik az osonkodó, így most végre – talán – lebukhat. Fogtam a lámpát, átmentem a könyvtárszobába, és váratlanul felkapcsoltam, s lőn! A könyvtárszoba egyik festményének pereméről két komoly szem szegeződött rám. Egy ideig csak nézett, tanácstalanul, de meglepően békésen, míg én felkaptam a fényképezőt, és próbáltam fotót lőni róla a sötétben. Ez nem igazán sikerült, sajnos nem tudtam működésre bírni a vakut, és minthogy tudtam, az osonkodó nem sokat vár, úgy döntöttem, lesz, amilyen lesz, megpróbálok készíteni egy rövid videót is, de még fókuszálni sem sikerült, az osonkodó hatalmas ugrással egyenesen rám ugrott, egy pillanatra megkapaszkodott a fürdőköpenyemben, aztán leszaladt rajta és a lábamon a padlóra. Onnan óvatosan, de viszonylag gyorsan leereszkedett a földszintre, én meg utána. Tanácstalanul, de továbbra is nyugodtan nézelődött, szemlátomást igyekezett belőni, hol is van pontosan, de amikor kinyitottam az előszoba ajtaját, némi tapogatás után meglepő határozottsággal távozott oda, ahonnan jött: az éjféli udvarba.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több “Kert és vadon”
még több blog
Írtam már párszor: csigázni nagyon tudsz. 🙂
Sejtettem, hogy valamilyen kis állat csintalankodik veled. (Még a pele is eszembe jutott, tényleg.)
Nagyon cuki! Vajon miért vitte be a követ? 🤔
A követ csak leverte valahogy, bár nagy lendülettel kellett érkeznie, mert az a kő annyira azért nem könnyű a pele viszont az.
Igaz, viszont nagyon mozgékony, ahogy írod, vagyis tényleg leverhette. (A kis mézes krumpliállat. 🙂 )
Soha rosszabb betolakodót, Cen’! Aranyos a kis betyár.
Szép hétvégét!
Hazudnék, ha pelére gondoltam volna, inkább nyest jutott eszembe, pedig én épp tegnap találtam pelefészket itthon. Tavaly októberben leltünk alvó pelét a garázsban, most a fészket egy fa alatt, de lehet a szél vitte valami sűrű bokorból oda. Hirtelen nem is tudtam, hogy madáré-e, vagy pele csinálta a kis gombócot.
nagy pele vagy mogyorós?
Mogyorós volt tavaly, de erről a tegnapi fészekről kiderült közben (madárhatározó csoportban) , hogy nem pele, hanem erdei pinty fészek. Tudtam, hogy valahol költenek, de eddig a lombtól nem láttam. Átküldöm mailben a 2 fészket. 🙂 te vérprofi vagy. 🙂
Eszméletlen cuki a kis betolakodó🥰
Rendesen át tudja ” rámolni” a lakást😆
Kíváncsi leszek,hogy most felfedezted azért vissza fog térni?🤔🥰
Jól felhúztad az idegeimet, ‘Cen!
Nálunk a pincében mogyorós pelék voltak.
Tudom, védettek, de nagyon haragszom rájuk! Annyira elszaporodtak, hogy már fiókban, ágyneműtartóban, padláson, mindenhol ők voltak.
Így ők győztek! Övék lett a pince!
Nem ért különösebben sokat, egy tömés épület volt, már berogyni készült a tető is.
Minden esetre azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó velük osztozni!
Vigyázz, nehogy nálad is egyre több legyen belőlük!!!