Lamentáltunk már azon 2022 őszén, amikor váratlanul bő gombatermés köszöntött az országra, hogy a gombák mennyire különleges lények. Talán még az is szóba került, hogy sok szempontból inkább olyan állatoknak tűnnek, akik együttműködnek a növényekkel – legalábbis a gyökérkapcsolt gombák. Mindezt most evolúciókutatók is igazolják. Erről olvashattok érdekes cikket az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat oldalán:
“A most megjelent tanulmány bevezetésében foglaltak szerint a korai molekuláris filogenetikai kutatások talán legnagyobb meglepetése az volt, hogy dacára a döbbenetes testfelépítési, élettani és egyéb különbségeiknek, valójában milyen közel állnak egymáshoz a soksejtű állatok és a gombák. A cikk első szerzője Eduard Ocaña-Pallarès, aki a kutatás idején Szöllősi Gergely ERC-támogatással létrehozott csoportjában dolgozott posztdoktori kutatóként az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén.”
A teljes cikkett ITT olvashatod
Fotók: Pixabay
Valószínű, hogy egy másik kutatás eredményeként, a nyálkagombákat már átsorolták, “amőboid mozgású, sejtfal nélküli protoplazma” lett, és nem gomba.
Hoppá – köszi!
A nyálkagombákról eszembe jutott egy kutatás, amiért egy magyar kutató, Tóth Ágnes is megkapta az IgNobel-díjat 2008-ban. (Ezt a hülyén hangzó, de valójában tök hasznos felfedezésekért osztják.) Azt kutatták, hogy hogyan találják meg a nyálkagombák egy labirintusban két pont között a legrövidebb utat. Hamarosan utána is nézek, hogy mi volt ez pontosan.
Már vagy 5-ször megnéztem a rókagombákat a kosárban . 🙂 Remélem egyszer az életben lesz szerencsém ilyen “fogáshoz” ! 🙂