Ennyit haladt a kanadai aranyvessző irtása | 24 év fotókon!
Két olyan fajunk is akadt az elmúlt hetekben, ami talán azt jelzi már, hogy a füves élőhelyeken jelentőset léptünk előre az utóbbi két évben (is). A sakktáblalepke ugyan nem új faj, 2022-ben már felvettük a fajlistára, de rendkívül ritkának tűnt (bár országosan az egyik leggyakoribb nappali lepkefaj).
Múlt héten pedig a hatfoltos csüngőlepke került elő.
Ezt nem részletezem már, három posztban is megírtam, amint azt is, hogy a sakktáblalepke idén először a birtok történetében látványos rajzásával gyönyörködtet minket.
Minkét lepkefaj a nyílt, többnyire meleg kaszálók és rétek faja, és többször is céloztam rá, hogy talán a kedvező élőhelyi változások miatt jelentek meg nálunk: az egyik ritka fajból tömeges lett, a másik pedig vadonatúj faj a birtok faunájában.
Mondani azonban bármit lehet, és azt is szeretném, ha az olvasó is látná: itt nagyon is konkrét munkáról és változásról, nagyon is tervszerű élőhelyátalakításról van szó.
Az efféle tervezett, konokul kivitelezett és évtizedes munka komoly eredményeket hozhat.
Elég most egyelőre arra az imént felrakott posztra hivatkozni, amelyből az is kiderül, hogy míg 2023-ban három madárfajt olyanként jelöltünk meg, ami kiveszett a birtokról, 2024-ben ugyanezt a három fajt sikerült visszahoznunk! Ebből kettőt tudatosan és sok munkával, de nagy valószínűséggel a harmadik fajunk is a mi munkánknak köszönhetően talált itt otthonra ismét.
Honnan indult a birtok annak idején?
Elhagyott, elgazosodott egykori szántóterület volt, amit gyakorlatilag teljes egészében ellepett az invazív kanadai aranyvessző. Erdő nem volt. Liget sem. A műút mentén kísérte bokorsor, a patakok mentén berki bokrosok. Egyébként egy puszta volt, ökológiai szempontból is.
Azóta nagyot fordult a világ.
- Számos parcella erdősült vagy bokrosodott.
- Az eredeti bokorsorok mérete a sokszorosára nőtt, legalább megduplázódott, ha ugyan nem megtriplázódott 24 év alatt.
- Az Angolkert tudatos fásítással valóságos parkká, parkerdővé alakult.
- 2000 és 2010 között leginkább a birtok felső részén folytak kaszálások.
- 2020-tól kezdtünk ultraintenzíven kaszálni az alsó részeket is (a patakot kísérő lap kivételével)
- 2023 őszétől már a patakpartot és a patakot kísérő lapot is kaszálóként kezeltük.
Arról, hogy az Angolkert hogyan változott, hogyan lett forró és sívó pusztából egy kis arborétum, és miként csökkent az átlagos nyári hőmérséklet is 5 fokkal mindössze 13 év alatt (míg a globális felmelegedés miatt a környezetünk jelentősen melegedett!), már írtam korábban ITT, és egy fotón is megmutattam a különbséget.
Mindezek eredményeként ma már egy komplex, változatos élőhelyegyüttes ez a 11 hektár, és nem az a kanadai aranyvessző-tenger, mint ami annak idején volt.
A különbséget kétféleképp is megvizsgálhatjuk.
Először nézzük megint két fotót! Mindkettő ugyanazt a helyet, a Kisnyiladékot mutatja (a Nagyvadföld és a Kiskarám között).
Az egyik hét éve, 2017 augusztus nyolcadikán készült, és épp egy irodalomkritikus barátommal sétálunk le a völgybe. A másik fotót 2024 májusában lőttem. Figyeljük meg a különbséget!
Az elsőn jobbról-balról színtiszta aranyvesszőst látunk, és szinte semmi mást. Ellenben a 2024-es fotón már szinte csak fűféléket és semmi mást.
Milyen irányba tartunk?
Legegyszerűbben úgy tudnám összefoglalni, hogy az erdős, fás sztyepp irányába. Hajdanán, nem is olyan régen, a folyószabályozások kora előtt a Kárpát-medence nagyobbik részét ez az élőhelytípus uralta, függetlenül attól, hogy sík- vagy dombvidékről beszélünk. Dombvidéken természetesen több volt az erdő, de az alapvetően nyílt sztyepp, a ligetek és erdők dinamikus, mozaikos szerkezetét tartotta fent hatalmas régiókban.
Ez az élőhelytípus sok helyütt ma is megvan tőlünk keletre, a sztyeppi zónában. Ennek az „élőhelyfajtának” az amerikai megfelelője a fás préri.
Ennek e sztyeppi övezetnek a nyugati határa a Kárpát-medence, illetve annak is a nyugati széle.
Ezekre az élőhelyekre mindenhol – Eurázsiában és Észak-Amerikában is – jellemző, hogy képesek sok kérődző nagyvadat eltartani. Ez régebben mindkét kontinensen elsősorban a bölény volt. Nálunk mára ezt a vonást a jelentős gímszarvasállomány őrzi, Amerika némely táján pedig újabban már szintén a bölény.
Hiszünk abban,
hogy az első változások csak előfutárai annak, hogy évről évre egyre több erdős-sztyeppi faj talál rá a birtokra, és válik rendszeressé. A kaszálóink máris sokkal több fajnak adnak otthont. Jóval fajgazdagabbak, mintha csak aranyvessző nőné, ami egyetlen lepkefajnak sem tápnövénye (tudtunkkal). Egyelőre még nem látjuk át, de feltételezhető, hogy az éjszakai lepkék faunájában is mérhető lesz egy ezirányú változás.
Amint régen szerte a Kárpát-medencében ezeket az erdős-sztyeppi élőhelyeket kisebb-nagyobb vizek szabdalták és tarkították, ez nálunk is adottság a patakjainkkal és forrásainkkal, amit új víztesteink (melyekre főként a kétéltűek védelme miatt van szükség) olyan szintre emelhetnek, ami akár már ideálisnak is nevezhető. Hajszál választ el minket mindettől.
Nézzük térképeken, hogyan haladtunk ebbe az irányba!
Az első térkép a 2000-es állapotokat mutatja. Látható, hogy erdő és kaszáló, rét egyáltalán nincs, a kanadai aranyvessző hatalmas állományai borítanak el mindent. Az egyetlen zöld fold középen az Őskökényes, melynek azonban kiterjedése jóval kisebb volt 2000-ben.
És nézzük meg, hogyan fest a birtok élőhelyszerkezete 2024-ben! Itt kékkel jelöltem a kanadai aranyvessző állományait. Olyan parcella, ahol teljesen szabadjára van engedve, és ahol még találunk teljesen zárt állományokat, már csak a viszonylag kicsi Alsófenyéres. Ezt az utóbbi négy évben kivontuk a kaszálásból.
Van még kanadai aranyvessző
a többi, áttetsző kékkel jelölt parcellában, de ezekből is visszaszorulóban. Leghamarabb (1-2 éven belül) a Zsurlósról és a Hospodáról fog eltűnni a kaszálás miatt. A bokrosodott, erdősülés felé tartó Juharosból, Kiskarámból és Újligetből a fák és bokrok idővel szintén kiszorítják majd az árnyékot nehezen tűrő aranyvesszőt, de erre több idő kell (ezekben a parcellákban akár 10 múlva is lesz még), de nem is bánjuk, mert vannak olyan fajaink is, akiknek kapóra jön, hogy az aranyvessző jó mézelő, és ráadásul olyan időszakban ad nektárt, amikor a honi fajok igen soványan.
A radikális kaszálások 2024 év végére gyakorlatilag befejezik azt a munkát, ami a füves területek visszavadítását célozza. Két területen tehetünk még jelentős lépést:
- Bizonyos parcellákban ipari mennyiségű virágos (mézelő) növény vetésével (Nagyvadföld = szarvaskerep, Felsőfenyéres = bíborhere…)
- És valamennyi füves parcellába be kell vinni új virágos növényfajokat maggal (direkt) és virágos rétekről vásárolt szénával (indirekt).
Ha ezeket is meglépjük, várhatóan újabb 1-2 vegetációs időszak elteltével a jelenleginél is forradalmibb változásokról számolhatunk be.
És még egy mondat:
Jövőre lesz 25 éves a birtok.
Negyed évszázad sok. Annak idején magam se hittem, hogy látom majd a fákat felnőni. Nem hittem, hogy a gaztenger helyén láthatok még suhogó erdőket és hajlongó kaszálókat, virágzó mézelő zónákat, és láthatom a visszatérő fajokat is.
De ha valaminek van értelme, akkor annak igenis van, hogy belevágjon az ember egy akkora feladatba, ami akár negyed vagy fél évszázadot is igénybe vehet, s aztán bízzon benne, hogy a számítása bejön, a munkája beérik, és a sors megadja neki azt is, hogy láthatja az első visszatérő csüngőlepkét, és az első ezer faj után megtalálhatja a következő ezret is.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
