Vadmacskakölykök születtek Szegeden
Poldi, a párduckölyök gyorsan belopta magát a Szegedi Vadaspark látogatóinak szívébe, azonban most egy kisebb macskafélénél is gyarapodott a család, méghozzá három cicával. A tavalyi év végén Németországból érkezett vadmacskapár (Felis silvestris silvestris) ugyanis gyorsan összemelegedett, aminek eredményeként május elején meg is születtek az első kölykeik. Az anya gondosan neveli őket, így most már a látogatók is megfigyelhetik az egyre bátrabb kismacskákat, ahogy a szülőodújukban játszanak.
Az európai vadmacska
külsőleg nagyon hasonlít a cirmos házimacskához, leginkább a vastagabb, farkán lévő fekete harántcsíkok alapján lehet őket megkülönböztetni. Színük szinte mindig szürkésbarna, a hasi oldalon és a lábak belső felén okkersárga beütéssel. Testalkatuk is zömökebb, mint a házimacskáké, a hímek öt-hét, a nőstények négy-öt kilósak, de a leírások alapján felbukanak nyolc kilogrammos kandúrok is. A hosszuk – farokkal együtt – meghaladhatja az egy métert.
A viselkedésükben nagyobb az eltérés: a vadmacska sokkal bizalmatlanabb, „vadabb”, mint egy kóbor házimacska. Kerülik a településeket, az ember által bolygatott helyeket. Az Ibériai félszigettől egészen a Kaukázusig előfordulnak. Magyarországon a középhegységekben, a Gödöllői-dombságban, valamint a Duna alsó szakaszát, a Tiszát, Drávát, Körösöket kísérő ártéri erdőkben fordulnak elő. A vadmacska Magyarországon 2012 óta fokozottan védett. Kisemlősökkel, madarakkal, ritkábban halakkal, hüllőkkel, ízeltlábúakkal táplálkoznak. Magányosan élnek, az egyedek vadászterületének nagysága jellemzően a táplálék mennyiségétől függ.
A vadmacska és a házimacska keveredhetnek egymással, ami a legnagyobb veszélyt jelenti az európai, így a magyar állományra is, hiszen így idővel eltűnhetnek a tisztavérű vadmacskák. A Szegedi vadaspark vadmacskáinak pedigréje viszont megkérdőjelezhetetlen. A kicsik, ahogy felnőnek, egy másik állatkertbe kerülnek.
A kiscicákról itt látható videó.
Forrás: Szegedi Vadaspark/Facebook, MTI
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!