Új madárfaj a birtokon: a vörös kánya
2023 kemény kézzel bánik velem, de ami a madárfajokat illeti, eddig (2023.09.19.) bőkezűen. Nem tudom, tekinthetem-e mindezt egyfajta kárpótlásnak. Ha igen, jó kérdés: kihagynám a vörös kányát (Milvus milvus), ha azzal kihagyhatnék egy infarktust is? Íme, egy tizennyolc karátos hülye kérdés.
Akadozva, némi aritmiával történik az idén szinte minden a birtokon – ezért egészen fontos és érdekes események megírása sem időrendbe történik, de sebaj. Teszem mindig, amit épp tudok. És nem teszem, amit épp nem tudok. Hála a segítőkészségeteknek, kevés olyan terület van, amiben visszacsúszott a birtok. A kaszálások még ha nem is egészen rendben, de megvoltak, sőt: 2023-ban a kaszált területek mérete jelentősen növekedett (erről később), mi több, olyan kísérletre is sor került, amire korábban soha.
2023.07.20-án délután 17 óra körül indultam útnak, hogy a birtok történetében először kíséreljem meg aprómagtermő madárparcellák létrehozását mohar és cirok vetésével.
Erre korábban nem volt példa. Videókat is forgattam a vetésről.
Íme egy kicsi ízelítő az akkor készült felvételekből.
Első körben a Kiskarám területén vetettem, és amikor végeztem, visszatértem a kocsihoz. Pár lépésre az Újlestől parkoltam. Épp csak leraktam a magos fazekat, amikor egy ragadozómadár bukkant fel a Nagyfenyősor fölött, keleti-délkeleti irányból. A fényképezőgép szerencsére nálam volt, minthogy forgattam, de azért is, mert 2023-ban megtanultam, hogy nem érdemes fényképezőgép nélkül kimenni az udvarra.
Az idén több esetben is pokoli szerencsém volt, amikor úgy láttam fajokat, hogy a gép is nálam volt.
Mert ahogy céloztam már rá: 2023 bővelkedik új madárfajokban annak ellenére is, hogy minél több fajt észlelünk egy területen, az idő elteltével egyre nehezebb és nehezebb új fajokat látni. 2023 azonban mintha fittyet hányt volna erre a szabályra.
2023.07.20-án is. A magokkal voltam elfoglalva, ezért némi késéssel tudatosodott bennem, hogy a Nagyfenyősor fölött átbukó, majd a Kisrét fölött vitorlázó ragadozómadár nem egerészölyv. Amikor a madár elérte az Angolkertet, és körülbelül a kis fenyőkör fölött vitorlázott át viszonylag alacsonyan, körülbelül 25-30 méteres magasságban, már ordított, hogy a megszokott ölyvekhez képest (ideértve a szintén idén második alkalommal megfigyelt pusztai ölyvet is) mennyire tarka.
Első pillanatban barna rétihéjára gondoltam, minthogy az gyakori faj, és kóborlók, átvonulók könnyű szerrel bukkanhatnak fel bárhol, de a második pillanatban, főként a fehér fej miatt egyértelművé vált, hogy a rétihéjáknál jóval ritkább vörös kánya teszi tiszteletét a birtokon épp. Odaszaladtam a fényképezőgéphez, lekaptam az állványról, és a távozó vörös kánya után lőttem párat. Ekkor már az Északi-égeres fölött járt, és két másodperccel később lejjebb ereszkedve eltűnt a fák mögött.
A vörös kánya nem is olyan régen az egyik legritkább ragadozónk volt, főként költési időszakban.
A hatvanas évekig rendszeresen költött, de aztán kipusztult, és csak a kilencvenes években tért vissza. Minthogy vonuló ragadozó, őszi-tavaszi vonuláson láthattuk a visszatelepedését megelőzően is. Én főként tavasszal, elsősorban március második felében szoktam vele találkozni, többek között a Kis-Balatonnál.
Az utóbbi években azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A cseh és osztrák vörös kányák bandákban járnak hozzánk, főként Baranyába telelni, és új fészkelő párok is betelepedtek Magyarországra. A telelő helyeken néha kimondottan nagy számban látni, mivel a kányák szeretnek csapatokat alkotni.
Várható volt, hogy előbb-utóbb felbukkan a birtokon is. Az idén márciusban célzottan kerestem időnként, s egyszer igen nagy magasságban láttam is egy „gyanús” madarat. Ezúttal szerencsére nem volt magasan a madár.
A vörös kánya az egyik legszebb, igazán pompás ragadozómadarunk. Nagy öröm, hogy megvan. Remélem, ha nem is rendszeresen, de egyre gyakrabban kerül majd szem elé. A közelben (10 kilométeren belül) van egy hulladéklerakó is, ez növeli az esélyeket, a vörös kánya ugyanis szívesen guberál, és a dögre is rámegy.
A beérkezés irányából az is következhet, hogy a megfigyelt példány a hulladéklerakó felől tartott talán a fészkelőhelye felé.
Júliusban megfigyelt példány nagy valószínűséggel költő madár, így halvány remény arra is van, hogy „belátható közelségben” már van egy fészkelő pár. Ez igen szép lenne, minthogy jelenleg a magyarországi költő párok száma még mindig kevés, bár dinamikusan nő. (Könnyen lehet, hogy 10 év múlva ahhoz hasonló sikerről írhatunk, mint a holló esetében.)
Így alakult a fészkelő vörös kányák száma Magyarországon (Forrás)
- 1990-es évek: 0-2 pár
- 2003-2007: 4-10 pár
- 2011-2016: 8-12 pár
- 2017: 12 pár
- 2018: 15 pár
- 2019: 18 pár
- 2020: 25 pár
Ugyanakkor a birtok szűk környéke nem tűnik alkalmatlannak a vörös kánya számára.
Újabb előfordulására nem kellene ennyire sokat (24 évet) várni, ha a völgyben víz is volna. A vörös kánya és rokona a jóval gyakoribb barna kánya is kedveli a vizek közelségét, de nem feltétlenül ragaszkodik hozzá.
Pár perc volt csak, és igazán szép fotót sem sikerült lőni a madárról, de valódi öröm és gyönyör, hogy 136. madárfajnak feltehetem ezt a pompázatos ragadozómadarat a birtok madárfajai közé.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több “Kert és vadon”
még több madár
Jó neked! Itt én barna kányát se vettem észre mostanában.
Nem rég egy filmben láttam, hogy valahol Angliában, rákattantak a legelőkön ellett juhok méhlepényére . Folyamatosan a nyáj felett köröztek.