Klímaváltozás és új fészkelő madárfajok Magyarországon
Az előttünk álló évtizedek legfontosabb kérdése,
hogy a klímaváltozásra miként reagál az élővilág, hisz – akarjuk vagy sem – az ember még mindig az élővilágnak kiszolgáltatott lény. Az éghajlat egyre drasztikusabb változása érinti a természeti erőforrásokat is. E változás vizsgálatában jelentős szerep juthat a madaraknak, mivel mozgékonyságuk révén a legjobb indikátorok.
Gondoljunk csak arra, hogy kedvezőtlen körülményekre hogyan reagál egy növényfaj. Lassú fogyatkozásba, „haldoklásba” kezd, mely eltarthat évtizedekig is, így ez nehezebben érzékelhető és mérhető,
míg egy madárfaj egyik napról a másikra képes áthelyezni telelőterületét, fészkelőhelyét.
| Megjegyzés: Új fajok „befogadása” a magyarországi madárfajok listájára meghatározott eljárás alapján történik. Az erre hivatott úgynevezett Nomenclator Bizottság gyűjti be az adott faj bizonyításához szükséges adatokat, leírásokat, fotókat. Ez általában akkor válik aktuálissá, ha egy fajt első esetben figyelnek meg az országban (ilyen volt például az emlékezetes és meghökkentő zöld gyurgyalag-előfordulás vagy a madáretetőn megfigyelt feketetorkú szürkebegy, és a trombitás sivatagipinty is). Kevésbé ismert, hogy a ritka fajok további megfigyeléseit is hitelesíteni kell. De a hitelesítés kritériuma érvényes az új fészkelőkre is. Fészkelést sok szempontból nehezebb bizonyítani, mint egy első előfordulást. Utóbbihoz „elég” néhány megbízható megfigyelő és fotó, ám fészkelés esetén meg kell találni a fészket vagy a fiókákat etető szülőket, mindezt anélkül, hogy megzavarnánk a költést. Ezért néhány faj esetében évek óta „sejtés” marad a fészkelés, bár sok esetben nagy biztonsággal kijelenthető, hogy csak idő kérdése a fészkelés hitelesítése. |
A globális felmelegedés miatt már nem csupán érdekes „kis színes” számunkra egy új fészkelő madárfaj megjelenése. Sok esetben ezek a fajok jelezhetik a változások mértékét, esetleg jelentősebb jövőbeli változásokat is előre jelezhetnek.
Egy régió madárvilágát sokféle csoporttal jellemezhetünk, de
a legmarkánsabb jelzéseket a költő fajok adják.
Érthető, mivel épp a költési időszak az, amikor a legtöbb feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy madárfaj jelen legyen egy adott területen. A mindig is nálunk fészkelő madárfajok állományváltozásai is beszédesek (mint amilyen a vészesen fogyatkozó kerti poszáta és kerti rozsdafarkú esetében), de sok esetben nehezen mérhetők.
Ellenben új fajok betelepülése látványos és könnyebben értelmezhető.
Összeszedtem az utóbbi évtizedben Magyarország területén megjelenő új fajokat. Érdekes látni, hogy nemcsak eltűnnek fajok (ahogy például a csíkosfejű nádiposzáta tűnt el), hanem újak is érkeznek. Fontos ezt látni, hogy értsük: dinamikus rendszerről van szó, mely nem egy irányba halad (vagyis kizárólag fogyatkozik, visszaszorul), hanem összetételében változik.
Az áttekintés után pedig kísérletet tehetünk arra, hogy tetten érjük a klímaváltozás hatásait a madárvilág változásain keresztül.
Kezdjük elsőként az egyik legemlékezetesebb, legmeghökkentőbb betelepülővel, a havasi sarlósfecskével.
Havasi sarlósfecske (Tachymarptis melba)
1. Havasi sarlósfecske (Tachymarptis melba)
Elsősorban a déli területek, a Földközi-tenger partvidékének gyakori madara, de amint neve is utal rá, felmegy a magashegységekbe is. Nálunk 2020-ig rendkívül ritka kóborló volt. Több bizonytalan megfigyelés után az első hiteles megfigyelésre 1996. április 1.-én került sor (Nyíregyháza). Ezt követően 1998-ban kétszer észleleték (Hejce, Kőszeg), 2002-ben egyszer Baján, 2012-ben szintén kétszer (Apaj, Pápa), 2013-ban Hortobágy falu felett, 2015-ben egyszer Mezőberénynél, 2016-ban háromszor (Kiskörős, Hajdúszoboszló, Csénye), 2017-ben Hajdúszoboszlónál, 2018-ban Kardoskútnál, 2019-ben már négyszer (Székesfehérvár, Debrecen, Mád, Szeged).
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az első bizonyítást követően a havasi sarlósfecske továbbra is rendkívül ritka kóborló maradt.
Ellentétben a később tárgylat berki verébbel vagy a berki poszátával senki sem számított jelentős változásra, ám 2020 május 2-án fordulat jött a havasi sarlósfecske történetében. Egy debreceni gabonatárolónál először 2 példány jelent meg, később pedig több példányt is rendszeresen észleltek, maximum 8 példányt. A továbbiakban bebizonyosodott a madarak fészkelése, sőt újabb városokban, Szegeden és Hódmezővásárhelyen is megjelentek fészkelő párok.
A havasi sarlós megtelepedése egészen váratlan volt. Ép eszű ember aligha gondolhatott rá. Igazi meglepetés. 2020-ban még kérdéses volt, hogy a néhány párból álló havasi sarlósfecske-kolónia megmarad-e. Kisebb meglepetést okozott, mint az első fészkelés, de eleinte bizonyosan (kellemes) meglepetés volt a havasi sarlósok visszatérése is 2021-ben.
Ezt követően a havasi fészkelése állandósult Magyarországon.
Fészkelt 2021-ben, 2022-ben, 2023-ban, és visszatértek a havasi sarlósok Magyarországra 2024-ben is. Utólag már azt mondhatjuk, hogy nem meglepő a debreceni megtelepedés, a korábbi, szórványos megfigyelések ugyanis gyakran származtak Debrecen térségéből.
Felejthetetlen személyes vonatkozás, hogy míg a Dunántúlon a havasi sarlós továbbra is rendkívüli ritkaság maradt, és mindössze öt esetben fordult elő 2024-ig, 2023 júliusában volt szerencsém a saját udvarom fölött, a birtokon látni és fotózni két példányt! Erről a nem mindennapi megfigyelésről részletesen beszámoltam ITT.
A sarlósfecskék a világ legjobban repülő madaraiként egyébként is rendkívül érdekes népség (részletesen írtam elképesztő képességeikről ITT).
2. Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus)
2. Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus)
A kárókatonát szinte mindenki ismeri, ha máshonnan nem, hát a Tüskevárból. Kistermetű, Ázsiában és Afrikában elterjedt rokonát, a kis kárókatonát viszont kevesen. A kis kárókatona státusza némiképp összetettebb, mint más betelepülőké, ő ugyanis a századfordulón még költött az Alföldön (a daruhoz hasonlóan, bár sosem akkora számban), majd eltűnt. Két valószínűsített fészkelése adódott 1963-ban (Szarvas), és 1969-ben (Hódmezővásárhelyen).
Ezt követően az is szerencsés embernek érezhette magát, aki egyáltalán találkozott valahol egy példánnyal. Jól emlékszem, hogy a Kis-Balaton elárasztását (1985) követően az első kis kárókatona-megfigyeléseket milyen kétkedés övezte.
Később azonban – főként az Alföldön – növekedni kezdett a megfigyelések száma, 1988-ban és 1990-ben a Tisza-tónál már bizonyított költése volt, egy évvel később, 1991-ben a közeli
Hortobágyon pedig kisebb telepe alakult ki.
A hortobágyi kis kárókatonáknak csodájára is jártunk sokáig. Majd viszonylag gyorsan beindult a terjeszkedése. Én még Indiáig mentem kis kárókatonákat látni a nyolcvanas évek elején, ma már nagy területeken idehaza is teljesen közönséges, így például a Balaton teljes régiójában bárhol látni már.
2008-2012 között a fészkelők számát 600-1500 pár közöttire becsülték.
Sokat mond el a fajról, hogy a hajdani ritkaság, amit először Indiában láttam, 2023-ban már nálam is előfordult, holott itt csak egy apró erdei tavacska található.
3. Pásztorgém (Bubulcus ibis)
3. Pásztorgém (Bubulcus ibis)
Magyarországtól délkeletre elterjedt faj; Afrika és Ázsia jellegzetes, gulyákat, bivalyokat követő gémfaja, mely egyértelműen észak felé terjeszkedik. Már a nyolcvanas évek végén is hallottam olyan beszélgetést, mely a pásztorgém várható betelepedéséről folyt, holott
2008-ig mindössze 11 bizonyított észlelése jött össze.
A mind gyakoribbá váló megfigyelések végül fészkeléshez vezettek. Az első bizonyított költést 2011-re teszi az irodalom, a Hortobágy térségében, azóta további helyeken is fészkelt (pl. Szeged környéke), és újabb helyeken is rendszeres, és várható a megtelepedése (Velencei-tó, Kis-Balaton…).
A pásztorgém terjeszkedése egyértelmű, erőteljes, és tendenciózus. Könnyen lehet, hogy hasonló utat jár be, mint a kis kárókatona, és újabb 10-20 év elteltével közönséges költő fajunkká válik.
4. Énekes hattyú (Cygnus cygnus)
4. Énekes hattyú (Cygnus cygnus)
Hasonlóan a kis kárókatonához és a daruhoz, itt is visszatelepedő fajról van szó, bár az énekes hattyú jóval nagyobb szünetet tartott. Utoljára a 18. században fészkelt nagyobb mocsarainkban, majd eltűnt. Voltak ugyan időszakok, amikor kicsit nagyobb számban jelent meg télen (például a 20-as években), de alapvetően kóborlóként is rendkívül ritka maradt. Megfigyelései gyakoribbá váltak az utóbbi évtizedekben, de ez részben a megfigyelőhálózat bővülésével magyarázható. Az sem mondható, hogy terjeszkedne.
2005-ben 1 pár váratlanul megtelepedett az Ipoly mentén. Ez a pár azóta is költ, de újabb párok megtelepedésére nem került sor.
Így tehát inkább véletlenszerű megtelepedésről beszélhetünk, ugyanakkor remélhetjük, hogy az Ipolynál költő pár leszármazottjai is nálunk vagy a közelben választanak költőhelyet.
5. Nílusi lúd (Alopochen aegyptiaca)
5. Nílusi lúd (Alopochen aegyptiaca)
Ez a faj nem természetes úton jutott Európába, így bár eredetileg afrikai faj, terjeszkedése sem délről észlelhető, mint inkább nyugatról, ahol vadasparkok kivadult egyedei hoztak létre önfenntartó állományokat. Én is Hollandiában találkoztam vele először.
Magyarországon is egyre rendszeresebben előforduló faj, s egy ízben már fészkelését is észlelték Vas megyében (2016, július) egy Zennye melletti horgásztavon, ahol egy pár nem kevesebb, mint 10 fiókát vezetgetett.
Ha jól emlékszem végül „likvidálták” az egész családot. Mint betelepített és agresszíven terjeszkedő faj, sehol sem kívánatos, ezért dönthettek a család likvidálása mellett, bár – ha emlékeim nem csalnak meg – vitatott volt az eljárás.
A nílusi lúd kellemetlen szokása, hogy előszeretettel foglalja el a fehér gólya fészkét, amit eredményesen és rendkívül agresszíven védelmez a gólyákkal szemben is. Sok területen Nyugat-Európában attól tartanak, hogy a nílusi ludak kiszorítják majd a fészkekből a fehér gólyákat.
6. Nagy bukó (Mergus merganser)
6. Nagy bukó (Mergus merganser)
Ez a pompás vízimadár tőlünk északra-északkeletre fészkel, s nálunk csak átvonuló, illetve telelő fajként volt jelen az utóbbi száz évben, főként a Duna felső szakaszán, azon belül is különösen a Dunakanyart kedvelte.
Megtelepedésének dátumát illetően van némi bizonytalanság, de 2004 körül jelent meg az első fészkelő pár a Dunakanyarban, 2018-ban pedig már Budapesten is költött.
A hazai fészkelők száma 2-10 pár körül mozog, vagyis mindössze néhány pár megtelepedéséről van szó (ellentétben például a lassan tömegessé váló kis kárókatonával), de semmiképp sem alkalmi fészkelésről. Növekszik a párok száma, és területileg is egyre több a fészkelő pár.
A telelők száma is mérsékelten növekedik, és újabb területeken válik egyre gyakoribbá. A kilencvenes évekig a Balatonon viszonylag szórványos és kisszámú volt, de jó ideje ott is rendszeresen látható nagyobb számban, főként a tihanyi szorosban.
7. Daru (Grus grus)
7. Daru (Grus grus)
Kevesen tudják, hogy a Kárpát-medencéből egykoron kiirtott daru nemcsak újabb és újabb rekordokat döntöget őszi vonuláson, hanem fészkelőként is visszatért hozzánk. Az utóbbi évtizedekben évről évre nőtt a nálunk gyülekezők száma, egyre gyakoribbá váltak a telelések és átnyaralások is. A legújabb időkben pedig még a vonulási szokásaik is jelentősen megváltoztak.
Korábban szűk, 50 km széles folyosón haladtak át Magyarországon, zömmel a Hortobágy – Szeged vonalon, újabban viszont tömegesen jelennek meg a Dunántúlon is.
10 éve már nálam is rendszeresen látni, főként ősszel; novemberben gyakran többszázas csapatok vonulnak át, de tavaszi vonuláson (márciusban) is átvonulnak kisebb kötelékek. Régóta vártuk a daru visszatérését, de azt hiszem, alig akadt valaki, aki nem alföldi betelepülésre tippelt volna. Ezzel szemben
az első visszatérő pár a Dunántúlt, a Marcal medencéjét választotta.
100 évnyi szünet után 2015-ben nemcsak a fészket találták meg, hanem a sikeres reptetést is sikerült bizonyítani. 2017-ben ugyanott szintén bizonyított költés volt.
2017-ben még így írtam erről:
Különösen érdekes, hogy nem egy ismert, nagy kiterjedésű lápvidéken telepedtek meg, hanem egy kicsi, eldugott helyen, ahol a költőpár a fészkelés idején alig használt 1 hektárnyi területet. A két bizonyított költésen túl további adatokat nem találtam. Az ország más részein tudtommal nem merült fel annak gyanúja, hogy a daru költene. Összefoglalva nem tűnik tendenciának, de azért a Marcalnál megtelepedő pár adhat némi reményt, hisz az utódaik talán szintén errefelé választanak maguknak fészekhelyet.
Azóta két új helyen is fészkelt a daru!
Mondhatni ugyanebben a régióban és szintén kicsi vizeken. Egyszer Vas megyében, egyszer pedig (2023-ban) a csapadékos tavasznak köszönhetően Zala megyében. Mindez egyre vérmesebb reményekre adhat okot. Sokat segíthetne a darunak, ha kisebb, első pillantásra jelentéktelennek tűnő völgyeknek adnánk vissza a vizet. Úgy tűnik, fészkelésen ezeket a csöndes, kicsi helyeket kedveli, s nem a zajos, nagy madárgyülekezőhelyeket.
8. Törpekuvik (Glaucidium passerinum)
8. Törpekuvik (Glaucidium passerinum)
Európa legkisebb bagolyfaja, aki a környező országok mindegyikében él, főként hegyvidéki zárt fenyvesekben. Az egészen kis termetű, verébnél alig nagyobb „zordon cukiság” fészkelőterületei sok helyen szinte súrolják a magyar a határt. Ennek ellenére (mivel nálunk alig találni nagy kiterjedésű, hegyvidéki lucosokat) először csak 1977-ben került elő Sopronnál.
Ezt követően is rendkívül ritka maradt, és 1998-ig mindösszesen 4 további előfordulása adódott.
Végül 2010-ben találtak rá az első költő párra Szögliget határában. Az utóbbi években a törpekuvik megfigyelése nem számít már szenzációnak, de ez elsősorban a megfigyelőhálózat bővülésének köszönhető.
Terjeszkedés nem észlelhető, hazai költései inkább alkalomszerűnek tűnnek.
Az éghajlatváltozás miatt rohamosan, megállíthatatlanul fogyatkoznak a fenyveseink. A lucosok olyan területeken is válságos helyzetbe kerülnek újabban, ahol őshonosak. (Erről rövid videót láthatsz ITT). A folyamat eljuthat odáig is, hogy azt a kevés törpekuvikot is érintheti, mely nálunk fészkel. A felmelegedés se neki, se egyik fenyvesekhez kötődő madárfajnak nem kedvez.
9. Vörhenyes fecske (Cecropis daurica)
9. Vörhenyes fecske (Cecropis daurica)
Jellegzetesen a Földközi-tenger térségének fecskéje. Hosszú ideig váratott magára az első előfordulás bizonyítása is, habár a madarászok évtizedek óta számítottak a megjelenésére. Végül 1999-ben sikerült hitelesíteni, de továbbra is ritka kóborló maradt. 1999 és 2015 között mindössze nyolc esetben észlelték, ám figyelembe véve, hogy korábban 100 év alatt sem került elő, már ez is változást jelezhetett.
2017 tavaszán aztán egyszerre két, egymástól távoli helyen is látták, Balatonfüred egyik mélygarázsában pedig fészkelőpárra találtak.
A vörhenyes fecskéről tudni kell, hogy fészeképítési technikája „fejlettebb” a hazánkban jól ismert füsti fecskénél vagy a molnárfecskénél. A füsti felülről nyitott fészket épít, a molnárfecske zárt fészket.
A vörhenyes fecske a molnárfecskééhez hasonló fészket, de megtoldja egy bebúvócsővel is, így a fészke könnyen felismerhető.
Különösen érdekes és tanulságos, hogy miután rátaláltak a balatonfüredi párra, előkerült egy másik vörhenyes fecske-fészek is, mely feltehetően egy évvel korábban épült.
Ebből jól látszik, hogy egy-egy betelepülő madárfaj, még ha oly frekventált helyen él is, mint a vörhenyes fecske, elkerülheti a figyelmet. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy mivel a vörhenyes fecske fészkelésének jól látható nyoma marad (akár évekig is), amennyiben jelentősebb betelepülés történne, ezek a fészkek előbb-utóbb, sok – de legalábbis több – helyen kerülnének elő.
A 2017-es költést követően nem észleltek fészkelést, de minden évben látták. Pillanatnyilag nehéz lenne megmondani, hogy egy trend elején állunk vagy csupán véletlenszerű költésről van szó.
10. Berki poszáta (Cettia cetti)
10. Berki poszáta (Cettia cetti)
Ő is azok közé tartozik, akit évtizedek óta kerestek itthon, mire végül 1996. október 25-én a Balaton partján, a fenékpusztai gyűrűzőállomáson megkerült. Nehezíti a megfigyelését, hogy határozása sem könnyű, s rejtett életmódú madár. Nem véletlen, hogy első hazai előfordulását befogással bizonyították. A berki poszáta szintén hazánktól délre-délnyugatra élő faj, és mivel elsősorban nádasokhoz kötődik, nádasok pedig szép számmal vannak Magyarországon, költését jóval korábban is feltételezték.
2004-ben a Kis-Balatonnál és a Zala megyei Pötréte tőzegbányatavainál több éneklő hímet is észleltek, és egy fiatal példányt is fogtak. Az MME oldala szerint az ország legritkább fészkelő madárfaja, ugyanakkor megdöbbentő, hogy a neten milyen keserves bármi konkrétumot találni róla.
Számomra különösen érdekes faj, mert nálam is előfordult, sőt vélhetően költött is két egymást követő évben (2001-2002), megelőzve az első bizonyított hazai fészkelést, de rögtön hozzá kell tennem, hogy ezek nem hitelesített megfigyelések. Amikor itthon, a Nagypatakot övező berekben észleltem őket, már nem voltam aktív kutató, és a hitelesítésre se mentem rá.
Könnyen lehet, hogy az ország déli határai mentén akár kisebb populációk is megbújhatnak.
11. Berki veréb (Passer hispaniolensis)
11. Berki veréb (Passer hispaniolensis)
Ismét olyan fajról van szó, akit sokan sokáig kerestek. Én is bő 30 éven át vizsgáltam át minden verébcsapatot egy berki veréb reményében. Nekem nem jött össze.
A berki veréb Magyarországtól délkeletre gyakori, mediterrán verébfaj. Elterjedésének északi határa közel esik hozzánk, ezért számítottunk is rá. Ráadásul – ellentétben a házi verébbel – vonuló, így abban is bízhattunk, hogy a tavaszi visszatérés során néhány „túlvonuló” példány megjelenhet nálunk. Valójában az a legérdekesebb, hogy milyen sokat kellett várni az első hiteles megfigyelésre.
2014. június 13-án „bombaként robbant a hír”: megvan az első berki veréb Magyarországon. Bácsborsod belterületén találták meg, s rögtön egy gólyafészekben költő párt. Így az első hazai észlelés egyben az első hazai fészkelés is (a berki verében kívül nincs is más faj, mely ebbe a kategóriába esne).
A gólyafészekben fészkelés néhányaknak meglepő lehet, de a házi veréb is gyakran rak fészket a gólyák „várában”, így voltaképp természetes a berki veréb viselkedése is.
Olyannyira, hogy
a berki verebet tervszerűen keresők
gyakran épp a veréblakta gólyafészkekre mentek rá. Az első pár megtalálása után sokan kezdtek – főként a környéken – keresésbe további párok reményben, de a bácsborsodi maradt az egyetlen. Ráadásul további költéseket ott sem észleltek. Igaz, a következő év, vagyis 2015 májusában is láttak még egy hímet Bácsborsodban, de több észlelése nem adódott.
2016-ban a baranyai Szaporcán bukkant fel, ám ezt követően már nincs hír róla.
„Eltűnése” azért is érdekes, mert a berki veréb lassan bár, de jól érzékelhetően észak felé terjeszkedik déli szomszédainknál. Ezért legvalószínűbbnek az tűnik, hogy némi kihagyás után újabb párokat találnak, s végül – évtizedes távlatban – akár kis számú, de rendszeres fészkelővé is válhat. Ki kell emelni ezt a fajt azért is, mert berki veréb-ügyben laikusok is sokat segíthetnek azzal, ha figyelnek a verebekre.
A tojókat szinte lehetetlen megkülönböztetni a házi veréb tojóitól, ám a hím könnyen felismerhető. Arra bíztatnék tehát mindenkit, hogy a környékén élő verébcsapatokat nézze-figyelje alaposan, különösen a gólyafészkekben költő verebeket. A következő párra talán egy laikus megfigyelő talál rá. Erre különösen a Dél-Alföldön van némi esély.
12. Karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus)
12. Karmazsinpirók (Carpodacus erythrinus)
E gyönyörű pintyféle elterjedési területe Magyarországtól északkeletre található, s viszonylag régóta, körülbelül 100 éve lassan nyugat felé terjeszkedik. Hazai fészkelését nem bizonyították még, de sokan gondolják úgy, hogy erre nem kell sokat várni. Kis számú, de szinte rendszeres madarunk.
Az első példány 1983. szeptember 3-án fogták Budakeszin. 1983 és 2007 között már 30 előfordulása ismert, azóta pedig nem múlik el év karmazsinpirókok nélkül. Kőszeg környékén pedig szinte rendszeressé vált költési időszakban.
A tojókat nehéz határozni, laikusok verébnek nézhetik, ám a hímek nemcsak küllemükkel, hanem énekükkel is felhívják magukra a figyelmet. Szereti a nedves, patakparti élőhelyeket, így némi szerencsével egyszer akár nálam is felbukkanhat.
13. Kucsmás sármány (Emberiza melanocephala)
13. Kucsmás sármány (Emberiza melanocephala)
Jellegzetes mediterrán sármányfaj. Az Adriánál kimondottan a tengerparthoz ragaszkodik. Jópárszor láttam, hogy a tengerparttól 10-20 kilométerre már egyáltalán nem látni, ellenben a part mentén, az utak elektromosvezetékein sorra énekelnek. A Balkán felől azonban mélyebben a kontinensre nyúlik a fészkelőterület. Valószínűleg ezekről a területekről kaptuk az első példányokat.
Az első bizonyító példány rendkívül későn került elő, 1995-ben Tiszanánán. Ezt követően megszaporodtak az észlelései, olyannyira, hogy már 2010-ben fészkelését is valószínűsítették, bár nem sikerült bizonyítani.
A kucsmás sármány egyértelműen észak felé terjeszkedik, és ma már az Alföld déli szegélyén felbukkanó példányok nem számítanak szenzációnak. 2020-ban is több helyen mozognak párok, bár hivatalosan még mindig nem bizonyították a fészkelését, de ez sem várat magára sokáig.
Az első indiai madarunk!
A kucsmás sármány érdekessége, hogy nem délre vonul (mint oly sok madár), és nem is nyugatra (amint szintén sok faj), hanem keletre, Indiába! Nincs még egy madárfajunk, mely rendszeresen menne ennyire keletre, Indiába telelni. Így a kucsmás sármány tartós megtelepedés esetén egyúttal az első “indiai” madárfajunk is!
KIOLVASHATÓ-E VALAMI EZEKBŐL AZ ADATOKBÓL?
A madárvilág átalakulása – bizonyos értelemben megújulása – az utóbbi két évtizedben dinamikusabb, mint a korábbi évtizedekben, de nehéz megmondani, mi az ok. A megfigyelők száma jelentősen nőtt, és a megfigyelések technikai háttere is sokat javult. Ezzel együtt is úgy tűnik, gyorsabb az új fajok megjelenése, mint korábban. Ennek elemzése azonban egy másik cikk feladata lenne. Maradjunk az új fészkelőknél!
Alapvetően három irányból érkeznek új fészkelők a Kárpát-medencébe.
- NYUGATRÓL
- ÉSZAK-ÉSZAKKELET FELŐL
- DÉL-DÉLKELET FELŐL
Az utóbbi évtizedekben betelepülő, s fent tárgyalt fajok közül:
- NYUGATRÓL érkezett 1 faj (nílusi lúd)
- ÉSZAK-ÉSZAKKELETRŐL 5 faj (nagy bukó, énekes hattyú, daru, törpekuvik, karmazsinpirók)
- DÉLRŐL-DÉLKELETRŐL 7 faj (havasi sarlósfecske, kis kárókatona, pásztorgém, vörhenyes fecske, berki poszáta, berki veréb, kucsmás sármány).
Ez egy felületes arányállítás csak, de már ebben az összevetésben is a délről érkező fajok felé billen a mérleg.
A nyugat felől érkező egyetlen faj, a nílusi lúd feltehetően egyre gyakoribbá válik, és ismételt költése is valószínű, ugyanakkor nem élőhelyváltozást vagy klímaváltozást jelez, mindössze egy betelepített faj „inváziójával” van dolgunk. Vagyis, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a madárvilág jelzi-e már a felmelegedést, a nílusi lúdtól és a nyugati iránytól eltekinthetünk.
Az Észak-északkelet felől érkező fajok közül csak a nagy bukó és a karmazsinpirók terjeszkedése szignifikáns, a másik három faj megtelepedése véletlenszerű vagy stagnáló. Így ehhez a kategóriához jó szívvel csak 2 fajt sorolhatunk.
A dél-délkelet felől érkező fészkelők között sem „bízhatunk meg” mindegyik fajban. A vörhenyes fecske fészkelése inkább véletlenszerűnek tűnik. A berki poszáta adatai sem lettek annyival sűrűbbek, hogy indokolt lenne terjeszkedésről beszélni. Ráadásul az első költések után nagy a csönd.
A berki veréb megjelent, majd eltűnt, ugyanakkor tudjuk, hogy a közelünkben valóban terjeszkedik, ezért őt nem venném ki a csoportból, annak ellenére sem, hogy újabb költéseket még nem sikerült bizonyítani. A havasi sarlósfecske, a kis kárókatona, a pásztorgém, és a kucsmás sármány terjeszkedése azonban nemcsak egyértelmű, hanem kimondottan látványos is, ráadásul hosszú ideje tart.
Így tehát az arány a betelepülő új fészkelők között az alábbi:
- ÉSZAK-ÉSZAKKELET 2 faj (karmazsinpirók, nagy bukó)
- DÉL-DÉLKELET 5 faj (havasi sarlósfecske, kis kárókatona, pásztorgém, berki veréb, kucsmás sármány)
Tegyük hozzá, hogy csak a délről érkező fajok esetében tapasztalunk drasztikus változást!
A kis kárókatona és a pásztorgém olyan karriert fut be, ami hosszútávon komoly hatást gyakorolhat egyes élőhelyekre is, gondoljunk csak a kis kárókatona halfogyasztására. Így valójában, az újonnan betelepülők ökológiai súlyát is figyelembe véve, az arány még inkább a „déliek” irányába tolódik. Ha ökológia súlyuk miatt csak egy kettes szorzót adunk a kis kárókatonának és a pásztorgémnek, akkor is
a dél-észak „meccs” már 7 : 2.
Mit állapíthatunk meg biztosan?
Egyrészt a madárvilág átalakulása egyelőre nem annyira látványos, hogy déli fajok özönéről vagy északi fajok eltűnéséről beszélhetnénk, de az is biztos, hogy a költőfaunát illetően EGYÉRTELMŰEN a déli, melegkedvelő fajok felé billen a mérleg.
Másrészt joggal tételezhető fel, hogy Magyarország túl kicsi terület, túl esetleges földrajzi egység ahhoz, hogy magabiztosan mutassunk ki olyan trendeket, melyek hátterében az átalakuló éghajlat áll. Egy nagyobb, mondjuk európai lépték valószínűleg többet mondana.
Egészen biztos, hogy madárvilágunk jelentős átalakulás előtt áll, és az is biztos, hogy ebben döntő szerep jut a felmelegedésnek.
Oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
