Tényleg Adriana! Mit akartál? | Hemingway rossz napjai 3.
Gondoltatok erre?
Feltettétek a kérdést, miután két bő írásban is foglalkoztam Hemingway életével? Innen is köszönöm a hozzászólásokat, úgy látom, az öreg Papa továbbra is megosztó. Privátban is folytattam élénk vitát a két cikk nyomán, de már a cikkek megírása előtt is az a kérdés foglalkoztatott legerősebben, hogy
mi történhetett Adrianával, azzal a fiatal velencei lánnyal, aki „Hemingway utolsó szerelmeként” híresült el.
Adrianáról csak érintőlegesen volt szó eddig, ezért röviden összefoglalom, amit még érdemes tudni róla. Született grófnő volt, aki 18 évesen részt vett egy olyan kacsavadászaton, ahol Hemingway is ott volt. Ezt követően viszonylag gyorsan alakult ki egy plátói, ám ugyanakkor szenvedélyes viszony közöttük, amit Hemingway felesége nehezen viselt el, de bizonyos időszakokban eltűrt, olyannyira, hogy Adriana aztán hónapokig vendégeskedett náluk Kubában. E viszony, még inkább viszonyrendszer részleteinek megismeréséhez ajánlok még irodalmat, most csak a „kontúrokat” lássuk. Mary viszonyulásáról sok szó esett korábban.
De mit gondolt Hemingway? És mit akart Adriana valójában?
Hisz tudjuk: annak lehetősége, hogy Hemingway elváljon és Adrianához kösse az életét, gyakorlatilag nem merült fel.
Hemingway kettős kommunikációt folytatott mindvégig.
Egyszer szerelmes férfiként viselkedett és írt leveleket, máskor – ugyanabban a levélben is – átváltott atyai szerepre, és újra meg újra arról írt, hogy neki egyedül Adriana boldogsága a fontos, konkrétan, hogy a lány megtalálja azt a férfit, aki mellett majd boldog lehet. Ez olyan ambivalencia, amit nehezemre esik megérteni, de némi erőlködés árán azért talán sikerül. A kelet-afrikai epizód kapcsán – amikor Hemingway és Mary együtt „őrültek meg”, és valamiféle új mézeshetek buja orgiáját élték meg együtt a kenyai szavannán – azt írtam, hogy Hemingway újjászületésének lehetőségét találta meg ebben a „maszájjá válásban”.
Adrianával való kapcsolatában viszont talán a „lehetetlent” találta meg. A lehetetlenbe szeretett bele.
A majdnem ötven éves Hemingwaynek tudni kellett,
hogy Adriana nem lehet örökké az életének része, tizenkilenc és húsz évesen se. Bármennyit vár, bármennyi idő telik el, ez a dolog lehetetlen.
Gyakran valóban mindent megtett azért, hogy gondoskodjon Adrianáról, egyengette a karrierjét, a kiadónak meghagyta, hogy vele készíttessenek borítótervet Az öreg halász és a tengerhez, de mikor már csak leveleztek, akkor is évekig támogatta, méghozzá igen bőkezűen. Akkor is, amikor Adriana már férjhez ment Olaszországban.
Feltételezhető tehát Hemingwayről némi önzetlenség is; feltételezhető, hogy Adriana nem egyszerűen vonzotta, hanem valóban a szívén viselte a sorsát.
Az is jól látható, hogy Papa, a klasszikus plátói szerelem alappontjáról elmozdult az atyai érzések irányába.
De mit gondolt, mit érzett Adriana valójában? Hisz például a hosszú kubai vendégeskedés során nem egy kubai fiatalemberrel flörtölt, volt akivel szinte jegyességbe került,
Hemingway pedig kénytelen volt végignézni, amint Adriana estéről estére kicsípi magát, és az érte érkező gavallérral távozik, s az egész éjszakát áttáncolja egy bárban. Mit gondolt Adriana, amikor többször is azt írta Hemingwaynek, hogy
sosem lesz senki, akit úgy szeretne, mint Hemingwayt?
Ez az, amit a legnehezebben értek. Talán mert férfi vagyok. De talán csak azért, mert Adriana maga sem tudta pontosan, mit akar. Mary – bár képes volt elismerni Adriana erényeit, képességeit, tehetségét is (ami azért nem volt kimagasló) – párszor megjegyzést tesz Adriana felületességére. Egy hosszabb amerikai kocsiút során kiakad attól, hogy Adriana és az anyja tökéletes közönnyel bámulják a lenyűgöző tájat, jelentéktelen dolgokról fecsegnek, a megállók alkalmával pedig az árakon lamentálnak kíméletlenül hosszan, míg az utolsó vasig mindent Mary fizet.
Ha valóban felületes lány volt Adriana, talán az is belefért, hogy ne értse egészen, miben van benne, mit akar, és mit érez?
Adrianát néha az a vád érte, hogy kihasználta Hemingwayt, de általában mindenki úgy gondolta:
Adriana és Hemingway viszonya őszinte – Adriana részéről is.
Ha az ember ezt a szerelmi háromszöget vizsgálja, már az elején világos: nem tarhat örökké. Ily módon nagyon is kiszámítható, s ebből a szempontból nem is rendkívüli. Talán ezért merül fel korán, rendkívül erősen az a kérdés, hogy mi jön azután?
Adriana további „pályafutásáról” annak ellenére is viszonylag kevés forrást találni, hogy aztán
Adriana is megírta az emlékiratait
(nem látom nyomát, hogy megjelent volna magyarul, pedig érdekes lehetne), részint Mary emlékirataira válaszul. Ez is érdekes. Mary könyve kedvezőtlen színben tűnteti fel Adriana családját (talán a fent említett felületességük okán?), Adriana viszont, bár részint a családját szerette volna „tisztára mosni”, legalábbis szerette volna árnyalni a róluk kialakult képet, de teszi ezt úgy, hogy a legkevésbé sem pocskondiázza Maryt.
Ez mindenképp Adriana javára írható.
Miután évekig már csak levelezett Adriana és Hemingway, beállt a várt fordulat 1956 februárjában. Adriana arról számol be Papának, hogy megismerkedett egy férfival, aki feleségül akarja venni,
de kikötötte, hogy Adriana szakítson meg minden kapcsolatot Hemingway-jel, sőt azt követelte, hogy semmisítse meg Hemingway leveleit. Adriana nem árulta el, ki ez a bizonyos férfi, de azt írja: „úgy szereti, mint senkit azelőtt”.
Rögtön felrémlik bennünk – ahogy valószínűleg Hemingwayben is felidéződött –, amikor Adriana azt írta Papának újra meg újra: „Soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint téged.”
Úgy tűnik, Adriana részéről mindig ez a „mondás”, ha szoros kapcsolatba kerül egy férfival. (?)
Ezen a ponton, ha az őszintesége nem is kérdőjelezhető meg, de a felületesség „vádja” egyre inkább helytállónak tűnik. Adriana a levelét így fejezi be, utalva a „titokzatos” férfira: „Bocsáss meg nekem, Papa… ha ő mondja, akkor annak úgy kell lennie.”
És valóban itt ér véget Adriana és Hemingway közvetlen kapcsolata.
Adriana bátyja továbbra is Hemingway házában él, rajta keresztül igyekszik információkhoz jutni Papa Adrianáról, még akkor is, amikor Adriana bátyja visszaköltözik Velencébe. A levelek végül is nem semmisültek meg, de nem Adrianának köszönhetően, hanem öccse, Jackie jóvoltából.
Regénybeillő fordulat volt Hemingway és Mary kelet-afrikai útjában, amikor pár napon belül kétszer is lezuhantak repülővel, de ami Adriana életében következett, az sem kevésbé regényes. A „titokzatos” (szintén nős) férfi, Adriana új szerelme, Spiros Monas, görög földbirtokos volt, akinek Afrikában voltak ültetvényei. Kezdetektől furcsán viselkedett, s nemcsak a levelek ügyében (az hellyel-közzel talán még érthető is). Míg a válása zajlott, Adrianát egy közép-olaszországi zárdában tartotta fogva. Ezt követően Londonban keltek egybe, s amint a frigy létrejött, Adrianát tanganyikai birtokára vitte, és azzal a lendülettel ott is hagyta egymagában.
Mit gondoljon az ember erről a paliról? Kellett egy feleség a birtokra? Aki csak van ott, mint a befőtt?
Az volna igazán érdekes,
részleteket tudni arról, mi történt ott? Hogyan mehetett bele Adriana ebbe a házasságba? Végül megszökött a birtokról. Szerencséjére Jackie öccse Egyiptomban szolgált épp, így most Hemingway levelei után megmenthette a nővérét is.
Adriana természetesen elvált a görögtől, és másodszor is férjhez ment. Hemingway öngyilkosságának évében ismerkedett meg a nyolc évvel idősebb bajor arisztokratával, Rudolf (Kai) von Rexszel, aki a második világháborúban a Vermachtban szolgált, majd Milánóban lett gazdasági tanácsadó. Két fiúk született, és bár úgy tartják, Adriana nem lett a múlt és Hemingway megszállottja,
gondosan gyűjtötte a Hemingwayről szóló cikkeket, és minden hozzáfűződő emléket.
A Folyón át a fák közé
című regényt abban az időben fejezte be Hemingway, mikor Adrianát megismerte. A regényben jól felismerhető módon Adriana a „hősnő”, emiatt a regény sok kellemetlenséget okozott Adriana családjának, épp ezért Hemingway nem engedélyezte olaszra fordítását. Adriana második esküvője után egy évvel, 1965-ben végül mégis megjelent a regény olaszul is. Ekkor ismét előkerült Adriana és Hemingway kapcsolatának témája, így még ha Adriana felejteni akart volna, akkor is bajosan tehette volna meg.
A sors iróniájának mondani, hogy végül Adriana is depressziós lett, akárcsak Hemingway, eufémizmus.
Tekintve, hogy Hemingway családjában tombolt a depresszió, különösen hátborzongató valamivel később Adrianát is depressziósan látni. Megromlott a házassága is, valószínűleg az anyai szerepet sem tudta betölteni, mert mindkét fiút bentlakásos iskolába küldték. Ezekről az évekről is szűkszavú forrásokat találni csak. Egy biztos: 1983. március 24.-én a férje talált rá. Az udvaron álló olajfa vastag ágára kötötte fel magát.
Tényleg, Adriana. Mit akartál? Miért nem sikerült?
Kérlek, oszd meg másokkal is! Köszönöm.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több igaz történet
Ennél már csak Faludy és Fanni kapcsolata volt betegebb. Hiába felnőtt valaki számszakilag, ha egyszer nagypapát, vagy dédnagypapát választ magának társul.
Az egész Hemingway-Mary -Adriana történet kitűnő eset tanulmány egy pszichopatológia könyvben.
A “Folyón át a fák között” könyvet nagyon régen olvastam, azt hiszem újra elő kell venni, talán megértőbb leszek tőle:-))
“Ősz Velencében” Biztos olvastad, de megértőbb nem lesz az ember ettól a könyvtől sem. Két rendkívül érzékeny lélek találkozik, és talán hiányzik az apa Adriana számára, Hamingwaynek pedig egy lány gyermek. Az érzelmek néha eltévednek. Lehet betegesnek tartani, egy lélekfurkász biztos megtalálná a miérteket. Az biztos, hogy kisiklott az életük, elfogyott az ihlet egymás elvesztése után. Valamiért ez az egymásba kapaszkodás adott némi erőt nekik, mert lehet egymás nélkül korábban vége lett volna.
Emberileg nem egy szerethető figura volt Hamingway Adriana előtt sem. Szerintem. Hogy ez a háború, vagy az alkohol következménye , vagy eleve az önzősége még korábbi, örökölt, vagy beszerzett lelki sebek miatt alakult, de nagyon nehéz lehetett minden nőnek, aki próbált mellette maradni.
Kedves Edit, fantasztikus lelked van. Nos a regényekben az ilyen figuràkat nem szeretik àltalàban, értsd alkoholista, agresszìv, nőcsâbàsz, mégha ìròi talentuma is van. Amùgy meg ha lânyaként tekintett volna Adrianara, nagyon inceszt a sztori. No de hàt egy Nobel dìjassal nagyon elnézőnek illik lenni, mint azokban az édes kedves molesztàlòs köztiszteletben àllò nagypapikkal.Bocsi. azert el fo gom olvasni ùjra😍😍. Amùgy nekem ezekrol a torténetekről még egy Péterfi Novàk Éva könyv jutott eszembe, az “Apàd előtt ne vetkőzz”, az egyik olyan konyv ami valos életutakon keresztul a bântalmazò szemszögéből ìrt meg torténeteket.