Madarászás | Egyre gyakoribbak a ritkaságvadászat körüli viták
Nem egyszer foglalkoztunk ezzel a kérdéssel az évek során. A legnagyobb probléma még mindig az, hogy azok, akik ritkaságok megfigyelésre gyúrnak (legalábbis egy részük), igyekeznek bagatellizálni, sokszor pedig tabusítani a kérdést. Főként Magyarországon. Nyilvános, komoly vita nem is folyik erről a kérdésről ) cikket sem találtunk erről eddig, csak csoportokban, fórumokon bukkan fel a kérdés néha, míg a világ más tájain, például az USA-ban már nem kérdés, hogy a madarászat ezen formáját, a madarászturizmust is erős revízió alá kell vonni (többek között az Audubon Society indított kampányt a ritkaságvadászat visszaszorítására). Nem kérdés, hogy mielőtt valaki megint venne egy újabb repülőjegyet, érdemes átgondolnia, hogy voltaképp a madárvédelem kérdésében melyik oldalon áll.
A ritkaságvadászat ugyanis nem mindig és nem minden esetben szolgálja egyértelműen a madárvédelmet. Ezt be kell látni itthon is. Akkor is ha kényelmetlen.
S miért lenne kényelmetlen?
Például azért, mert a legjelentősebb madárvédelmi szervezetünk évek óta harsogja, hogy a madáretetés kizárólag a mi gyönyörünket szolgálja, vagyis voltaképp természetvédelmi szempontból haszontalannak minősíti. Marketing szempontból sem értelmezhető, mi ezzel a társadalmi, lélektani vagy közösségformáló, természetvédelmi cél, ráadásul szakmailag védhetetlen.
Ugyanakkor az a „szakember”, aki ennek a látásmódnak (téveszmének mondanám inkább) kitartó szócsöve, egyrészt könyvekben is jó boomerként propagálja a műanyagtálak használatát (ami 2024-ben egészen meredek), másrészt önfeledten repked a világban és erősíti a madarászturizmust, míg a turizmus önmagában is – a madarászós ága is! – súlyos kérdéseket vet fel, és súlyos károkhoz járul hozzá.
Erre a kérdésre legutóbb a Nomenclator Bizottság (a magyarországi madárritkaságokat hitelesítő testület) bemutató cikkünk végén foglalkoztunk. De minthogy ez a kérdés számos esetben kerül még elő – ez borítékolható – ezen a helyen önálló posztot nyitunk a madarászturzimus, a ritkaságvadászat, a twícserkedés kérdésének.
Mekkora a jelentősége a madárritkaságok megfigyelésének?
Valójában szinte minden esetben lényegesebb és tudományos szempontból is nagyobb jelentőségű mondjuk detektálni egy kertben a házi veréb állományának folyamatos csökkenését (vagy szerencsésebb esetben növekedését). Egy ritka madár egyszeri, vagy többszöri, de esetleges előfordulása semmiféle hatással nincs arra az ökológiai rendszerre, amiben a hazai fajok többsége él. Ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy bármelyik első előfordulás lehet akár előhírnöke egy jelentősebb változásnak is. Főként most, amikor a globális felmelegedés a korábbi prognózisokhoz képest is viharos gyorsasággal alakítja át az élőhelyeket.
Erre is vannak klasszikus példáink.
A ma már elterjedt balkáni gerle is ritkaságként kezdte 1930-ban. Szenzáció volt akkor az első bizonyító példány. Ma már olyan gyakori, hogy az egyik legnagyobb ökológia súllyal rendelkező madárfajunk. Jóval frissebb példa a havas sarlósfecske esete, ami évtizedekig roppant ritkaság volt, ám 2021-től az Alföldön kis számú, de rendszeres fészkelővé vált. Bár a Dunántúlon továbbra is ritka (összesen 5 észlelése volt az utóbbi 100 éveben), de már a mi birtokunkon is sikerült fotózni 2023 nyarán. Könnyen lehet, hogy az alapvetően a mediterrán régióban élő havasi sarlósok megjelenése szintén a felmelegedést jelzi.
Egyre gyakoribbak a ritkaságvadászat körüli viták
Sokan kifejezetten ritkaságokra mennek rá, szerte a világban egyre többen vannak a ritkaságvadászok, az úgynevezett twícserek, aminek köszönhetően egyre több ritkaság kerül elő, egyre intenzívebbek a megfigyelések, s ennek vannak előnyei tudományos szempontból, de egyre több a kritikus hang is. Hisz sokan tesznek meg rendkívül nagy utakat, akár kontinensek között is repülővel, hogy részt vegyenek egyfajta „fajgyűjtő versenyben”, bővítsék a fajlistáikat. Ennek nyilván nemigen van tudományos haszna, ellenben őrült nagy karbonlábnyommal jár.
Twícserek nyilván nem fognak egyet érteni ezzel, de próbáljuk meg őszintén elgondolni: hogyan néz a ritkaságvadászra az a turista, aki csak kávézni ment el Londonba. Számára egy kávézás Londonban, az is értelmesebb elfoglaltság, mint poszátákért átkelni az óceánon. Természetesen ez rendkívül felületes szemlélet, de azért van benne valami.
Sajnos nem lehet teljesen elkerülni a demagógiát, és muszáj azt mondanom: egy afrikai vagy észak-amerikai turné árából jóval hasznosabb kutatásokat végezhetne bárki itthon, mondjuk kevésbé kutatott területeken, kisebb karbonterhelést hagyva maga után, és jóval több hasznot hajtva a madarak védelmének.
Magyarországon erről írni, gondolkodni, szinte még tabu.
A ritkaságvadászok egy része ingerülten és lenézéssel reagál, amikor a madarászat karbonlábnyomát firtatja valaki, ugyanakkor a ritkaságvadászok és terepi madarászok másik része már nyitott a kérdésre, sőt léteznek karbonsemleges fajlisták is (olyan madárfajok listája, amit utazás és járműhasználat nélkül látnak a megfigyelők). Nálunk ez még arroganciába ütközik, de például észak-amerikai kollégáinknál, és sok szervezetnél már évek óta látjuk, hogy szorgalmazzák a madármegfigyelés karbonsemlegesítését is, a Cornelle egyetemtől (ők fejlesztették ki az eBird oldalát) kezdve az Audubon Society-ig.
Esetenként a megfigyelés konkrét természetvédelmi károkat okozhat
Ez is tabusított téma nálunk, mégis rendszeresen pattannak ki erről viták, és keletkeznek abból konfliktusok, hogy egy felbukkanó ritkaság miatt ritkaságvadászok lepnek el egy területet. Ezek a területek nemritkán magánterületek, sőt: gyakran védett zónák, ahová engedély nélkül belépni sem lehet. Kár tagadni: vannak esetek, amikor indokolatlan, hogy a ritkaságot megnézzék még százan. Épp elég, ha a megtalálók, pár megbízható megfigyelő látja, fotózza, dokumentálja a madarat. Ezt tudomásul kellene vennie a ritkaságvadászoknak.
A területek tulajdonosai sem örülnek mindig a nyüzsinek, és időnként még a hivatalos természetvédelem számára is kihívás a ritkaságvadászok kordában tartása. Egyfajta madarászetikára szokás ilyenkor hivatkozni, de ez az etika mégsem olyan erős és egyértelmű, hogy ne lennének újra és újra hasonló konfliktusok. Ha pedig valaki nem adja meg egy megfigyelés pontos helyét, épp a nyüzsgés elkerülése végett vagy egy fészkelőhely védelmében, gyakran kap támadást másoktól, mondván: másokat elzár a megfigyelés, az élmény lehetőségétől.
Vigasztaljon minket a tudat
– jobb híján –, hogy ezzel a gonddal sem vagyunk egyedül. világjelenségről van szó. Egészen friss példát is látunk egy ilyen vita fellobbanására. Hetek óta figyeljük a világ egyik legszebb, „legkeményebb” sirályfajának lengyelországi felbukkanását. Készültünk is írni a lengyel hósirályról (ezért raktunk fel cikket a csüllőről is), de a minap szomorú hírt kaptunk. A lengyelországi hósirályt elpusztulva találták. A madár nem védett helyen, hanem egy város kikötőjében mozgott, mégis azonnal felparázslott a vita: vajon a folyamatos zaklatásnak, fotózásnak volt-e bármi szerepe abban, hogy a ritka madárvendég végül elpusztult? (Erről is írunk hamarosan, ha kész a cikk, frissítjük ezt a cikket is.)
A képmutatás időlegesen sem megoldás!
A madarásztársadalom sok szempontból egy köztes fázisban rekedt egyelőre – akar is foglalkozni a kényes kérdésekkel, meg nem is –, és nem képes következetes válaszokat adni a változásokra és kritikákra. Sajnos sokszor, csak a szakértői gőgbe bújtatott okoskodás, kioktatás, egyfajta elitizmus marad (a ritkaságvadász társadalom magán is visel minden olyan jegyet, amit bármely szubkultúra), s ebből fakadóan gyakran fut bele nettó képmutatásba.
Például ugyanaz a kommunikátor az egyik helyen bőszen javasolja a műanyagtálak használatát a madárbarát kertekben (ez nagyon atavisztikus ajánlat 2024-ben, írtunk is róla ITT), ugyanakkor más helyütt nagy garral támadja a cinkegolyókat, minthogy a műanyagháló növeli a műanyaghasználatot (ebben igaza van), de hogy kövér legyen az a bizonyos lúd, ugyanakkor rendszeresen utazgat a világ távoli tájain, akkora karbonlábnyomot hagyva maga után, amekkorát 100 átlagpolgár, 100 átlagos madárbarátkert-tulajdonos együtt sem hagy maga után – akármennyi cinkegolyót is etet fel élete során.
Tudomásul kell venni:
Olyan korban élünk, olyan változások között, ahol nehéz mindennek megfelelni. Igen, én ellenzem a műanyagok használatát. Nem is használok a kertben (bár cinkegolyót én is veszek). De nem tagadom például, hogy használok autót (bár az átlaghoz mérten töredéknyit), s vannak az én életemben is efféle ellentmondások. Igen, olyan világban élünk, amikor ezeket nem tudjuk megkerülni, nem vagyunk képesek azonnal kiiktatni. A megoldás az, hogy épp ezért nem játsszuk el a mindent (is) tudó és mindent (is) jól csináló „házmester” szerepét.
A megoldás az, hogy kicsit hátrébb vonjuk agarainkat, kicsit szerényebben fogalmazunk, és hozzátesszük mindig: ebben és ebben nekünk is van még sarunk, nekünk is kell még fejlődni, és vannak problémák, amikre még nincsenek gyors és jó megoldások, így mi sem tudjuk minden esetben a tutit.
Kezdésnek ez a belátás is elég lenne.
Akár a ritkaságvadászat kérdésében is.
Ha ritkaságokat akarunk látni – mert hát ki ne akarna? – törekedjünk arra, hogy valahol a közelünkben keressünk jó élőhelyeket. Sőt: törekedjünk rá, hogy mi hozzunk létre egyre jobb élőhelyeket, akár a kertünkben is, ahol egyre több és több fajt láthatunk!
Mi például 25 éve alatt egy 11 hektáros kukoricatarló helyén
hoztunk létre olyan élőhelyet – egy privát természetvédelmi területet –, ahol 2025-ig 147 madárfaj fordult elő (összesen 1014 növény- és állatfaj). Ahol 5 cinegefaj fészkel, ahol fészkelő a haris, a lappantyú, a berki tücsökmadár, a karvalyposzáta, a tüzesfejű királyka. Néha a keresztcsőrű, az erdei szalonka. És ahol nemcsak madarak, hanem tűzlepkék, ritka éjszakai lepkefajok vagy Magyarország legritkább kétéltűje, az alpesi tarajosgőte is megtalálja a számításait.
Persze, mi is reménykedünk benne, hogy egyszer majd a téli sármányaink között egyszer csak megkerül mondjuk egy újabb fenyősármány vagy erdei sármány. Esetleg az első tajgasármány, aranyossármány vagy szürkevállú sármány. Épp nálunk bukkan fel majd egy szép napon, talán épp a madáretetőink közelében Magyarország első rubinbegye, ám a lényeg itt sem ez:
jóval fontosabb egyre jobb feltételeket nyújtani azoknak a fajoknak, akik valóban itt élnek; egyre inkább megismerni azokat a fajokat, akiknek a sorsa valóban rajtunk múlik
– itt és most, nap mint nap.
A borítóképen az Észak-Amerikában élő bibirke, az egyik legjellegzetesebb amerikai énekesmadár. Magyarországról még nem sikerült kimutatni amerikai énekesmadárfajokat (partimadarak és sirályokat már igen), ez minden terepei madarász egyik legvadabb álma. Ugyanakkor például legutóbb Romániában hálóba került egy szintén amerikai énekes, a harasztjáró. Előbb-utóbb valamelyik magyarországi gyűrűzőállomásnak is szerencséje lesz.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Remélem, olvassák azok is, akiket érint!
Bibirke imádni való, a hósirályért a szív szakad meg.
Bibirke https://www.youtube.com/shorts/7vuR4mKX2FM
Mindjárt jön a hósirályos cikk – jó hosszú.
😊
Hosszabb, mint a mormotás poszt?
Bibirke. 🥰
Többen tudják már, hogy rá tudok csodálkozni az állatok – főleg a madarak – nevére. Naná, hogy most is rákerestem erre a bibirkére! (Pláne, mert nagyon szép madár.)
Brehm például azt írja:
„Az óvilág poszátáit és légykapóit Amerikában a körülbelül 30 nemzetséget és 200 fajt felölelő bibirkék helyettesítik.”
Tavaly sokat nézegettem élőben egy észak-amerikai etetőt. Oda – a kék szajkó mellett 🥰 – sok pirosvállú csiröge járt. Ugye, milyen szép neve van neki is? 🙂
Bizony! 🙂 🙂
Nagyon jó név, de hogy van angolul, mert a magyar elképesztően aranyos neveket tud adni, a név leírja a legjellemzőbb külső tulajdonságait vagy az énekét.
Az angol neve Red-winged Blackbird.
https://www.youtube.com/watch?v=q3QicOAiBXk&t=54s
Köszi Edit, éjszaka már nem volt erőm keresgélni.
Igazán nincs mit! 🙂