Sarkvidéki hideg és fagy érkezik
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a következő időszakban változékonyra fordul az időjárás, de szombatig még marad a koraőszi idő. Pénteken délelőtt még többfelé lesz felhős az ég, majd kisüt a nap és szombaton is napos idő várható, de estétől megerősödik a szél és egyre több helyen elered az eső. Vasárnap már többfelé várható eső és a csúcshőmérséklet mindössze 11 és 20 Celsius-fok között várható.
Péntek
Pénteken kezdetben közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd fokozatosan csökken a felhőzet és délután már sok napsütés valószínű fátyolfelhőkkel. Az északkeleti országrészben ugyanakkor maradnak erősebben felhős körzetek, ott a délelőtti órákig előfordulhat záporeső, másutt nem várható csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.
Szombat
Szombaton a hajnali pára- és ködfoltok, illetve a rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd az esti, éjszakai órákban északnyugat felől egyre több helyen beborul az ég és elered az eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, estétől pedig északnyugatira fordul az áramlás. A minimumhőmérséklet 9 és 16, a maximum 22 és 28 fok között alakul.
Vasárnap
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd estétől északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban 9-16 fok valószínű, a csúcshőmérséklet 11 és 20 fok között várható; a csapadékosabb nyugati vidékeken lesz hűvösebb, délkeleten még a reggeli órákban enyhébb az idő.
Vasárnap egy markáns hidegfront hoz sarkvidéki eredetű, hideg légtömeget, és hétfőn a csúcsérték már csak tizenegy és tizenhat fok között valószínű.
A jövő hét első felében reggelente többfelé gyenge fagy is várható.
Túl száraz a talaj sok haszonnövénynek
A hidegfront csapadékot is hoz, de nem sokat: területi átlagban többnyire két és tíz milliméter között marad a heti csapadék mennyisége. Így a talaj felszín közeli rétege csak kisebb körzetekben nedvesedik át, az ország nagyobb részén ennyi eső nem lesz elég a fejlődésben lévő repcének.
Az agrometeorológiai elemzés szerint a talaj felső húsz centiméteres rétege nagyon sokat száradt a legutóbbi, szeptember végi országos csapadék óta, a mélyebb talajrétegek pedig már az ősz elejére kiszáradtak nagy területen, és azóta sem pótlódott a nedvesség.
A kukorica aratása javában zajlik, az optimális szemnedvesség eléréséhez a száraz, meleg időjárás kedvező, és ez az idő kedvez a gyümölcsök betakarításának, a kedvező cukorfok kialakulásának is. Az őszi káposztarepce számára a szeptember végi eső sokat jelentett, viszont azóta sokat száradt a talaj és a többnyire négy-hat leveles kis növényeknek nagyon jól jönne egy újabb kiadós csapadék. Tart az őszi kalászosok magágyelőkészítése, és többfelé már a mag is a talajban van, a keléshez azonban túl száraz a talaj felső része.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!