Mit csinál ez a sün fényes nappal?
Sünökkel találkozni a birtokon nem nagy kunszt, főként az Angolkertben mozognak gyakran, bár az sem kizárt, hogy azért látom ott őket a leggyakrabban, mert az éjszakákat én is az Angolkertben töltöm. Valójában nem tudhatom, hogy a birtok más részein mennyi sün van. Megérne ez is egy felmérést. Úgy saccolom, hogy 10-15 „család” is lehet akár.
Egy azonban biztos: az esetek 99 százalékában sötétedés után bújnak elő a sünmalacok. Az utóbbi 10 évben mindössze egyetlen esetben mutatkoztak sünök nappal, de azok elárvult kölykök voltak, akiket az éhség űzött ki az alomból.
Ezeket a kis sünöket aztán örökbe is fogadtuk a karantén idején (ITT).
Az idén július 22-én azonban nem is egyszerűen fényes nappal, hanem az árnyas és hűvös Angolkerten kívül, a Nagykarám napsütötte, forró kaszálóján találkoztam egy megtermett, ivarérett sünnel, s még csak úgy sem tűnt, hogy „eltévedt” volna. Főként a mézelő zónában, később a nagyobb szénacsomók alatt keresgélt. Mint aki fittyet hány a napsütésre, a forróságra és a sünszokásra, fényes nappal, a legnagyobb agydurrantó forróság közepén a legnyíltabb színen vadászgatott.
Egy shorts vidit mutattam már róla,
de most itt van egy hosszabb felvétel is róla, fogadjátok szeretettel!
Miután viszonylag sokat zaklattam felvételekkel, úgy 15-20 perccel később fogta magát és visszasétált az Angolkert árnyat adó sűrűjébe. Hogy miért választotta a szokatlan időpontot egy kis portyázásra, sosem tudjuk meg.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
Vajon nyugati v. keleti sün? 🙂
Keleti sün! Méghozzá tipikus példány, de ha egyszer bizonyíthatóan előkerülne egy európai (másutt “nyugati”) sün, nagy szenzáció volna, minthogy ezidáig hivatalosan csak keleti sün él Magyarországon. Más kérdés, hogy a nyugati határainktól nem messze, Ausztriában már élnek európai sünök is, ráadásul én is észleltem már olyan világos példányt, ami felveti az európai sün hazai előfordulását.
Köszi.
6-7 éve forgattál egy kis filmet az éjszakai udvarodban, amit imádtam.
Ott volt mindkét faj, a keleti “udvarolni próbált” a nyugati súnlánynak. Vagy fordítva, már nem tudom.😚
Igen, annyira emlékszem, hogy valamelyik nap ismét megnéztem épp a sünprobléma miatt, de kellene egy specialista, aki valóban igazolja, hogy a két sün közül az egyik nyugati | európai sün. Bár mintha valahol azt is olvastam volna, hogy fizimiska alapján nem lehet 100 százalékos a határozás. Mindenesetre a probléma bőven van annyira érdekes, hogy megérdemelje az alaposabb utánajárást és szervezést, esetleg egy kisemlős-specialista felhajtását is. Amúgy megtisztelő, hogy ennyire élénken emlékszel a videóra, és így számon tartasz ősöreg felvételeket. 🙂
Ősöreg???
Tudod, nem a felvetések öregszenek meg, hanem mi😚
Ez a felvetés is, még mindig nyitott.