A korzók, közök, aluljárók guberáló galambjait alighanem a város hulladékának gondoljuk. A koszos, csatakos, ronggyá ázott parlagi galambot. Csapatait pedig masszának – nemcsak ürülékét, de önmagát is guanónak. Csúfot űznek legszebb szobrainkból, összefossák szentjeink és királyaink koronáit, s jogarát. Dühítő, hogy itt kerülgetnek minket folyton, s nem lehet őket egyszerűen felsöpörni, eltüntetni, megsemmisíteni, akár a metrójegyeket. Ők az aszfalt páriái. Valóban. Szánalmas futkosásuk, dögletes gubbasztásuk, nyomorúságuk, kunyerálásuk nem tüntetheti fel őket másnak. Nincs mese. A galamb már csak ilyen, az urbanizáció csúfja, a domesztikálás szégyene. Nem sas, nem hattyú, nem gólya. Csak egy koszlott pária, aki nyomorúságában a hontalanok elől morzsákat csipeget.
Csakhogy a város – akár az esőerdő – több szintből áll: aluljárók szintje, aszfaltszint, földszint; első, második, harmadik emelet; ereszhatár és lapostetők; padlásterek; kémények és antennák zónája, majd végül a szmogréteg, amely már közvetlen kapcsolatban áll – a sztratoszférán át – a kozmosszal is. Még ha a nyolcadikon lakunk is, a tudatunk az aszfaltszint és az első emelet között mozog. Ennél feljebb aligha jut, jó esetben is csak az ereszekig. Ugyan mi történhet odafönt? Kit érdekel? Pedig nyüzsgő élet van ott is. A városnak egy egészen más, bonyolult hálózata. Állj meg labirintusod bármely pontján, a legkiesebb helyen, és nézz fel az égre! Ha nem tűnt volna fel, nincs olyan perc, amikor ne repülnének ott galambok. Sietősen húznak magasan, vitorláznak alacsonyan, egyesével, párosával, kisebb-nagyobb csapatokban; titkos helyekről láthatatlan célok felé, és míg be nem alkonyul, a galamboknak e város feletti áramlása egy percig sem szünetel.
Gondoltál már arra, milyen lehet odafent?
Tudtad? –, hogy a szemétszürke, ólommérgezett galamb, amikor felszáll, meredeken emelkedik, majd átlépi az ereszhatárt, átbukik a padlásterek fölött, végül felvág az égre, akkor barátom, mint az íjvessző, könnyedén nyilall. És az a galambnak mondott rongy a tetők felett, kétszáz láb magasan, amikor kibukkan a legmagasabb épületek árnyékából, felragyog! Tollai összesimulnak, evezői felzizzennek; csontjait levegő tölti ki; északi szél öleli; magába zárja a kék ég, akár egy óriási buborék; irizál a teste azokban a sugarakban, melyek a Nap közvetlen, online nyalábjai, és amelyek soha nem jutnak el a sztratoszférától az aszfaltig – fogalma pedig sohase a mi felsőbbrendűséggel fertőzött agyunkig.
Tudod, hogy csak annyit jár közénk, amennyit muszáj? Épp csak szedeget itt, aztán a város fölé megy. Ha kell, éppúgy bukik le naponta százszor is az aszfaltszintre, amint te kedden és szerdán kötelességeid tömegébe. De ő újra és újra felszáll. Nézd meg őt odafent! Nézd ezt a másik társadalmat, amely nem felejtett el szállni. Amely odafönt megtisztul minden nap. Amely lehet idelent bármily szánalmas, mégis: összeszedi utánunk a szemetet. Minden nap takarít. Mármost csak az a kérdés: szárnyaltál-e te valaha? Hasítottál-e ketté kék eget? Vagy még képzeleted se szárnyalt soha? Valóban elhitted? –, hogy ami idelent van, az mindennek a csúcsa? A mi e heti tipródásunk! Hogy mi vagyunk itt a legfontosabbak – akik miatt szárnyaló galambok ezrei kénytelenek lebukni az égből. Akik után tízezer galamb-akrobata takarít.
Fotók: Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több irodalom
még több madár
Ez olyan megható, tisztára megkönnyeztem a galambakrobatákat.
Köszi. Kissé nehezen értem időnként, mitől hatódnak meg az olvasók… 🙂
Olvastam valahol, hogy vannak olyan városok, ahol valami fogamzásgátló cuccal etetik őket, hogy megállítsák a szaporodást. Sok helyen a kóbor macskáknál bevált, de galamboknál ez hogy lehet, el sem tudom képzelni.
Valahogy hozzá tartoznak a városhoz- el sem tudom képzelni a burukkolásuk nélkül a belvárost (nem itt).
Úgy tűnik minél koszosabb , szemetelőbb , pazarlóbb és hanyagabb a városi ember, annál több a galamb?
A fotó a férfiről csúcs.