Máris megkezdődött a kanadai aranyvessző virágzása!

Máris megkezdődött a kanadai aranyvessző virágzása!


Kert és vadon


“Az aranyvessző az első olyan virág, melynek virágzása már belenyúlik majd az őszbe.”

Szokatlanul korán indul a kanadai aranyvessző virágzása.

Ez talán annak köszönhető, hogy 2024 tavasza is korán indult – annyira korán, amennyire talán még soha korábban. A Hospodán, a varfüves mézelő zónában (amit 2023-ban a varfű miatt nem kaszáltunk) már június 29-én erősen virágzott.

Joggal gondolhatnánk persze, hogy a legutóbbi hetekben viszont viszonylag hűvös, csapadékos időjárásunk volt, és már a május sem volt igazán barátságos. Ez akár ki is egyenlíthette volna a kora tavasz hatásait.


2024.06.29. | Hospoda | Fotó: Centauri

A kanadai aranyvesszőnek viszont feltehetően fontos – esetleg „perdöntő” is lehet –, hogy milyen a tavaszi rajt. Abból is következtethetünk erre, hogy azokban a parcellákban maradt még viszonylag erős aranyvessző-állományunk, ahol ősszel már nincs tisztítókaszálás. Az ilyen parcellákban, még ha nyáron le is vágtuk az aranyvesszőt, felnőnek az új sarjak szeptemberre, és termelnek még annyi tartalékot maguknak, képesek még annyi „depót” felhalmozni a gyökérzetükben, hogy tavasszal erősen indíthassanak – legalábbis erősebben, mint azokon a parcellákon, ahol októberben ezeket a sarjakat is levágjuk, még mielőtt az első fagy állítaná meg őket a növekedésben.

Többnyire július közepe-vége felé bontakozik ki az aranyvessző virágzása,

ami eltarthat októberig is. A rovarok szempontjából ez rendkívül kedvező tulajdonság, ami két oknak köszönhető:

  • Egyrészt az aranyvessző virága szokatlanul tartós,
  • ráadásul a különböző talajadottságú helyeken különböző időben kezdi el a virágzást, így az hosszan elhúzódik.

Mindig akadnak olyan foltok

(a gyengébb, szervesanyagban szegényebb vagy szárazabb területeken), ahol az aranyvessző más területrészekhez mérten hetekkel később virágzik. Az első virágok és az utolsók között folyamatos átmenet van, így akár egy hónapos különbség is kialakulhat. Ezért aztán a virágzás valóban olyan hosszú, ami nem mérhető egyetlen honos virághoz sem.

Az aranyvessző az első olyan virág, melynek virágzása már belenyúlik majd az őszbe. Nem állítom, hogy őszi hangulatot hoz, de egy kicsit már emlékeztet minket a közelgő nyár végére és még inkább a közelgő szarvasbőgés idejére. Végül is durván 40 nap múlva akár már hallhatjuk az első bikákat.

Épp ebben az időszakban kell felerősödniük annyira, hogy kövér – vadásznyelven szólva „döhér” –, kikerekedett, kifényesedett bikák legyenek, akik aztán majd a bőgés ideje alatt gyakorlatilag nem esznek semmit, és a súlyukból akár 30-40 kilót is leadnak októberre. A döhérré válásban ezen a helyen fontos szerep jut az aranyvessző virágzásának. A bikák júliustól rendszeresen állnak rá a virágok csipegetésére (ahogyan azt a szarvasainkról szóló kisfilmben is megmutattuk). Nem ritkán mást alig esznek. Úgy hisszük, hogy a virágokban rejlő cukor, a magas energiatartalom lehet az oka ennek a bőgés előtti „döhér-diétának”.

Az aranyvessző virágzásának alakulása évről évre fontos információt szolgáltathat számunkra arról is, mennyire erős a felmelegedés hatása a növényvilágra.

Nem mellesleg ökológiai szempontból menekülőútvonal is. Annak ellenére, hogy jelentősen visszaszorítottuk már az állományát, és a további radikális csökkenés irányába haladunk. Épp nemrégiben mutattam meg képeken és térképeken is a jelentős változást, ugyanakkor vannak olyan parcelláink, ahonnan nem tudjuk eltüntetni, mivel értékes galagonya-kökény cserjésben tenyészik, a cserjéket pedig nem akarjuk kiirtani.

De ezekből a parcellákból nem is akarnánk.

Lassan elvirágzik – épp ezekben a napokban – az egyik legfontosabb mézelő zónánk, a Hospodán a varfüves rét, és sok más parcellában is muszáj most már kaszálni. Néhol még akkor is, ha viszonylag sok a virág, a réti here vagy a szarvaskerep. A virágzó aranyvessző ilyenkor nagy segítség nekünk is, és a rovarvilágnak is. Remek mézelő lévén bőséggel ellátja azokat a rovarokat, akik más fajok elvirágzása vagy a kaszálás miatt szorulnak ki más parcellákból.


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több “Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Sikerrel járt a verebek védelme? | Fotók!

Mivel fészkelőként a mezei veréb nincs jelen a birtokon – körülbelül 2015 óta – fontos célkitűzés volt, hogy 2024-ben végre visszahozzuk a fészkelő fajaink közé….Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük