Miért sós a Balaton? A tó már nem édesvizű

Jeges Balaton

Miért sós a Balaton? A tó már nem édesvizű



A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán számolt be egy új tanulmányról, melyet a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal és az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együtt készített. A kutatás átfogó képet rajzol a balatonvíz kémiai viszonyainak 130 évet átívelő változásáról.

Átmeneti vizű tó lett a Balaton

Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a tó vizének sótartalma a tizenkilencedik század végétől a huszadik század közepéig nem változott, ezt követően azonban, az utóbbi ötven évben tartós és máig tartó növekedése indult meg.

Az ionkoncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 milligramm/liter értékről napjainkra 620-690 milligramm/liter körülire nőtt. Eszerint a Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű.

Az élővizek sótartalma egyébként széles tartományban helyezkedik el. Az erdélyi Szent Anna-tóban az ionkoncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben viszont már 1500-2000 mg/l, míg a Velencei-tóban 3000 mg/l. A tengerekben 35000 mg/l körüli az érték.

Az urbanizáció és a szennyvízkibocsátás áll a háttérben

Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizációja) világjelenség, amely a 2000-es években került az érdeklődés homlokterébe. Az oka főként a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat és a tájhasználat változása. Az urbanizáció, a kommunális és az ipari szennyvízkibocsátás, valamint a vízgyűjtőterületek beépítése, lefedése szignifikánsan növeli az iontranszportot. Ehhez az építési anyagok korróziója és az utak sózása is hozzájárul.

Az Északi-féltekén megfigyelt általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a klorid-ion növekedés volt a szalinizáció fő oka.

Az anionok közül a hidrogénkarbonát és a szulfát-ion növekedés is meghaladta a klorid-ionét, a kationok közül pedig a magnézium-ion koncentráció növekedés meghaladta a nátrium-ionét. A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalcium-ion koncentráció nem nőtt, mert a tóban jelentős mészkőkiválás történik. Az algák és a vízinövények fotoszintézise nyaranta úgynevezett biogén mészkőkiválást okoznak, az így kivált kalcium-karbonát pedig ősszel visszaoldódik.

A beépítés és a klímaváltozás is közrejátszik

Ugyanakkor a klorid-ion koncentráció is töretlenül növekedett a tóban, méghozzá a fagyos napok számának csökkenése ellenére, így annak forrását nem az utak sózásában kell keresnünk, hanem elsősorban az urbanizációban (a tisztított – szerencsére foszforban szegény – szennyvizekben, illetve a beépített, lefedett terület növekedésében). A Balaton esetében kimutatták, hogy a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6 százalékról napjainkra hat százalékra nőtt (Petrovszki és mtsai, 2024).


A Balaton sótartalmának növekedése a klímaváltozással is összefügg, hiszen amíg korábban ilyen nem fordult elő, az ezredfordulót követően napjainkig kilenc alkalommal volt a tó éves vízmérlege negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást. Így a víz több ideig maradt a tóban, az oldott sók töménysége pedig nőtt.

A sótartalom növekedése szükségszerűen hatással van a tó ökológiai rendszerére, ez azonban néhány korai kezdeményezést kivéve eddig nem képezte vizsgálatok tárgyát. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, ötven év múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 mg/l értéket, amely a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.

Kép forrása: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több Balaton

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük