CSODÁK ÉS BORZALMAK SHORT BLOGJA
Továbbra sem egyszerű blogot írni. „Pusztuljon, aki siránkozik”, mondhatnám, és azzal a lendülettel, egy erős ütemkihagyással meg is állíthatnám a szívem vagy átüthetném a fejem az evilági lét rozsdás tűzfalán, hogy küzdelmeim hiábavalósága átfröccsenjen a vérgőzös létnél nem kevésbé értelmes létellenesség zombijárta szférájába, mindörökre, ámen.
Avarul és röviden: ott tartok most, hogy az erős gyógyszerezés hatására:
- még mindig életben vagyok, és be kell látni, bizonyos gyógyszereket lehetetlen elhagyni
- másrészt eltelt annyi idő (3.5 hónap), hogy némely gyógyszerek tökéletesen szétcsesszenek,
minek eredményeként az utóbbi négy hétben (többek között) átlagosan napi 2 óra alvást tudtam üsszegründolni, azt is leginkább 20-30 perces adagokban. Legutóbb 4 nap alatt már másfél óra sem jött össze, az is legalább három-négy adagban, így aztán tegnapra minősíthetetlen állapotba kerültem.
Nem mehet ez így tovább, máskülönben eldurran bennem az agyi atom, kitör a testemből a végső Hirosima.
Ma átszabták, visszafogták a gyógyszereket. A háziorvosom zseniális. Bizakodom vagy felrobbanok. Könnyű elképzelni, mit jelent, ha egy hónapig gyakorlatilag nem alszik az ember (az istenbarma), csak tíz perceket szundikál. Végül órákon át sebzett vadként bolyong a sötétben.
Elértem a falig. Muszáj változtatni, ha kell, kockáztatni is muszáj.
Ez volt a rossz hír.
Ugyanakkor – amikor ébrenlét van – s valamelyest fasza ébrenlét, vagyis jobban vagyok, néha tökéletesen érthetetlen módon egészen jól (annak ellenére, hogy napok óta nem aludtam, hogy valójában elviselhetetlen tünetek rágnak, emésztenek, cincálnak, köpködnek és gyaláznak napról napra, percről percre), amikor látogatók jönnek, és ők jót tesznek nekem-velem, amikor jobb napok vannak, egészen fantasztikus dolgok is történnek, csak épp kvantummikroszkóppal is nehezen kimutatható az a rés, az az időablak, amikor minderről írhatok is – pedig, istenem, mennyi mindent kellene! Olyan fajok bukkantak fel a birtokon, hogy a szátokat tátnátok!
Bárhogy van is, igyekszem, próbálom, gyűröm, ütöm. Birkózom az angyallal, fogom, rákulcsolom magam, ha kell vergődve is, csak hogy végre áldjon meg. Mint Jákob. Ha egyszer ezt az angyalt elengedem, két dolgot jelenthet majd:
- nem sikerült rávenni őt az áldásra és vesztettem
- végre megáldott, túlvagyunk az egészen és nyertem
Ma gyógyszerszünetet iktattam be, hogy lehetőség nyíljon mindezt megírni – abban a reményben, hogy a következő egy hét reformjai, gyógyszerészeti átszerelése, újrahangolása elvezet oda, hogy most már ne csak éljek (még egy darabig), hanem működjek is.
Ha már egyszer kés maradtam, ne maradjak csorba.
Szeretettel: Cen’
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Fontos a marketing, de szeretnénk azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
Ezt az írást – és az ide mostanában kirakottak némelyikét olvasva – eszembe jut időnként a Darksite oldalad, hogy akár oda is kitehetnéd őket. 🙁 Bízom benne, hogy hamarosan vidámabbak is jönnek majd!
A kérdés, ami bennem motoszkál: nem beszéltétek át a gyógyszerezésedet a kórházi orvosokkal, amikor a műtéted lett volna? Ők miért nem változtattak rajta?
Az angyalt jól megnézted? Nem kék volt véletlenül? 😇
Örülni fogsz, már töltöm a Youtube-ra az új vlogot. Az egy kicsit reménytelibb (és részletesebb).
Már most örülök! 🙂🙂
17 perces, nem túl hosszú, így valószínűleg még ma este felrakhatom.
Majd figyelek! 🙂 De ha holnap kerül csak fel, annak is örülök.
Nekem mindig az jut eszembe, nyálcsorgató zombikat gyárt az orvoslás a polypragmáziával, azt sem lehet követni ki kivel van és mit csinál együtt. Óriási szívességet teszel , ha leírod mik ezek az együtthatások, okulásul mindazoknak aki simán felírnak minden tünetre egy gyógyszert. Le a kalappal a ho.előtt, ha megértett Téged és vissza adja az érzést, hogy működsz. Kedves Cen, hiszem, hogy magad is eljutsz oda melyik kell és melyik nem. Hosszú türelem játék ez is. Úgy tűnik Neked az van. A legjobbakat kívánom és engem meggyőzött a gyógyszermentes videó, mert a régi Cen hangját hallottam.
Várom a 17 perces videót!☺️
Felkerült már a Patreonra!
Nohát, pont 21-én utaztam el Korfura, lehet, attól vagy jobban! 😆 Épp gyógyulok és figyelem az erdőtüzeket. Pont 1 nappal megérkezésünk után gyulladt ki, még láttam az első füstfelhőket is…ilyenkor jön rá az ember, hogy Magyarországon mennyire biztonságos az élet! Folyamatosan jönnek a repülők, helikopterek venni a vizet a strandról. Ilyen a filmekben van…éljen a katasztrófaturizmus!
Ha nem tudsz aludni, tedd a Bibliát a mellkasodra és úgy feküdj. Nálam ez általában beválik, a könyvek élnek, a Biblia rezgése pedig gyógyító hatású.
Ha van olyan víz, ami számodra gyógyító (mint nekem a görög tenger), akkor érdemes lenne elmenned oda egy vízkúrára (ha az orvosok is egyetértenek). A víz sok bajt elmos.
Ha áldást szeretnél, imádkozz. De ne várd, hogy egy pillanat alatt megtörténik a csoda. A változás egy hosszú folyamat.