Szlovákia pert indít a génmódosított növények miatt
Szlovákia pert indít az Európai Unió Bíróságán a génmódosított növények (GMO) deregulációjáról szóló uniós szabályozás módosítása miatt. Az EU által idén júniusban jóváhagyott rendelet kivonja a génmódosítás tilalmára vonatkozó szabályozás hatálya alól azokat a növényeket, amelyeket az új génkezelési technikákkal (NGT) kezeltek.
„Ez a rendelet nagy tiltakozásokat váltott ki, mivel lényegében azt mondja ki, hogy minden rendben van, nincs mitől félni. Holott erre semmilyen bizonyíték nincs, nem tudjuk, hogy milyen hatással lehet az emberekre,” mondta Robert Fico miniszterelnök.
Az uniós rendeletet korábban már több szlovákiai szervezet is nyílt levélben bírálta, melyet aláírtak többek között a Szlovák Tudományos Akadémia tagjai, a Szlovák Méhészegyesület, a Takarmánygyártók Egyesülete, a Szlovák Vadászegyesület, a Greenpeace és a Vidéki Parlament. A bírálók szerint a szabályozás sérti az Európai Unió több alapelvét és a fogyasztói jogokat, valamint nemzetközi egyezményekkel is ellentétes.
A világon 30 országban termesztenek genetikailag módosított növényeket. 2025-ben a gm-növények vetésterülete összesen 216 millió hektár volt.

Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még többet a génmódosításról








































