Adatbázistakarítás és videóösszegzés: így köszöntjük az őszt!

Szeptember elseje van, lezárjuk a nyarat, sőt, lassan a teljes vegetációs időszakot. Ebből az alkalomból az idén rendhagyó módon azzal köszöntjük az őszt – sokak kedvenc évszakát –, hogy rendezzük a vegetációs időszakban, vagyis március elejétől szeptemberig felvett vadkamerás felvételeket. Több tízezer videóról és százezres nagyságrendű fotóról van szó.
Ezekben a napokban lesz egy éves a Webrezervátum, ami annyit tesz: 2025 szeptembere óta igyekszünk a rezervátumot a lehető legteljesebb mértékben lefedni kamerákkal. Méghozzá úgy, hogy ne csak területileg legyen nagy a lefedettség, hanem időszakonként, fajcsoportonként, fajonként is.
Átfésülni a temérdek videót nem könnyű feladat, sok a sercli, a téves riasztás, vagy ahogyan szoktuk mondani: időnként pedig egy-egy állat százával lő magáról szelfit, amikor a kamera előtt falatozik. Nyilván nincs szükségünk minden felvételre, s gyakran már a nagyfelbontású 4K felvételek tárolása is kihívások elé állít minket. A nyár utolsó napján is körülbelül 2500 videót töröltünk az audiovizuális adattárból. De vigyázni kell, mert a rövid videók számos információt rejtenek. S nem csak képeket, hanem hangokat is!
A rendszerezés során mindig találunk váratlan, érdekes és fontos felvételeket.
Többet is mutatunk majd a következő napokban, köztük egészen unikális videókat is, de most „csak” ezzel kedves jelenettel köszöntünk titeket és az őszt. A szeptemberi nagy rendszerezés során találtuk ezt az április közepén készült felvételt. A legfrekventáltabb és legmozgalmasabb partszakaszunk a Csíkos-vadpart (elsőként erről a partszakaszról összegezzük az anyagokat napokon belül egy több órás videóban).
Először sikerült felvenni, hogyan reagál egy róka (Vulpes vulpes), amikor felbukkan előtte egy „ízletes” tőkés réce (Anas platyrhynchos) gácsér. És hogyan reagál erre a réce? Sokaknak juthat eszébe erről a jelenetről, amikor a Vukban a szülők azt kérdezik a kicsi Vuktól, mit hozzanak „vacsorára”, és a hosszú felsorolás végén a kis Vuk hozzáteszi még: „És kacsát is!” Ami rókanyelven, Fekete István szerint, ugye a Tás.
Nem mellesleg a tőkés récék 2026 tavaszán-nyarán rekordot döntöttek a rezervátumban. Erről részletesen írtunk korábban a Cenweben. Köszönjük kitartó figyelmeteket és a támogatásotokat. Szép és termékeny őszt kívánunk mindenkinek és persze jó szokás szerint a legjobbakat!
Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kert és vadon








































