Centauri: Jákob botja | Magvető Kiadó, 2016
San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek.
Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.
A Jákob botjáról
Vigyázat, mellékhatásai lehetnek: érzelmesebb olvasók számára időnként torokszorító lehet, súlyosabb esetben sokaknál előfordulhat ellenállhatatlan vágy valamelyik Jack London regény, illetve Centauri előző műve, a Jégvágó elolvasására. (ekultura.hu)
A történet valóban nagyívű, kalandos mese egy fiatal srác férfivá éréséről, a világgal való találkozásai és tapasztalatai alapján. Olyan, ami bizony kedvet csinál az olvasónak is elindulni, élni. (gaboolvas)
A történet végig leköti az ember figyelmét, árad belőle az élet, és a természet szeretete. (nowmagazin)
„Tovább olvastam, és pár perc múlva a könyv ép ésszel fel nem fogható, démonikus erővel bekebelezett. Körbevett, bekerített, lekötözött. Etette-itatta magát, hol szelíden, hol a legvadabb erőszakkal.” Ez az idézet magában a könyvben található, s Jack gondolatait tükrözi, amikor kedvenc olvasmányát, Herman Melville Moby Dickjét olvasta. Olvasás közben pontosan így éreztem én is: megmagyarázhatatlanul gyorsan megkedveltem Jacket, pedig ő már az elején is leszögezte: „Nem azért jöttem, hogy szeress, mindössze azt akarom megtudni, van-e még egy dobásom.” (ekultura.hu)
Tökéletesen érvényes rá, amit Tábor Ádám Centauri első regényével kapcsolatban másfél évvel ezelőtt ezeken a hasábokon megjegyzett: „Ha angol név állna szerzőként a címlapon, simán elhinném, hogy egy ragyogó amerikai regény briliáns fordítását olvasom”. (…) A Jákob botja széles epizódokból álló, nagyszabású, sűrű anyagú pikareszk, amely egyszerre állít emléket az amerikai XIX. század utolsó évtizedének, és egyszerre hozza játékba mindazt a tudást, ami Herman Melville felfedezésétől Salinger főművéig az amerikai irodalomban egy évszázad alatt leforgott. (…) A Jákob botja a kortárs magyar prózának (…) hasonlíthatatlan darabja, mely egyetlen regény erejéig képes visszahozni ifjúkori olvasmányélményeink, úgy hihettük, talán már örökre hátrahagyott izgalmát. (Élet és irodalom)
A Jákob botja alapvetően arra keresi a választ: mi a titka a zsenialitásnak? Mennyi elszántság kell a mindenféle körökön kívüli tehetségnek ahhoz, hogy felszínen maradjon? A Jákob botja olykor mágikus élményekkel fűszerezett utazással segíti az olvasót, hogy maga is próbáljon választ találni.” (Faktor)
Annyi mindent tudnék még írni erről a regényről, de már nem akarok. Szenzációs, letehetetlen, magával ragadó. Nem is lehet visszaadni egy ilyen ismertetőben. Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, megéri!
Tudod, egy olyan oaklandi házban nőttem fel, ahol halottakat idézett meg Flora Wellman, az anyám, s bárhogy éltünk is, jól vagy rosszul, bizonyos időszakokban, valamiként az egész família átlógott a túlvilágba. (Jákob botja)
De mindezt leszámítva simán kijelenthető, hogy az utóbbi évek egyik legjobb regényét olvastam, amely minden erényén túl ráadásul tök vicces és rendkívül jól működik a humora: nem tanácsos villamoson olvasni, mert egy-egy jelenetnél meg lehet szakadni a röhögéstől.
Vagyis az a kivételes szerencse ért, hogy kaptam egy őrült igényesen megírt szépirodalmi szöveget és egy könnyedén olvasható, szellemes kalandregényt. Lehet, hogy írtak az utóbbi években jobb magyar prózát a Jákob botjánál, de szórakoztatóbbat biztosan nem.
Talán ez az egyik legfőbb erénye a regénynek: (hogy kaland-e vagy családregény, esetleg fejlődésregény, ebből a szempontból mindegy is) láttat, szórakoztat, beszippant és látszólag visszarepít vagy 120 évet az időben, de valójában nagyon mai. Személyes, emberközeli, sallangoktól mentes, ettől pedig hiteles. És univerzális, mert nyilvánvalóan látszik, hogy a Jungi értelemben vett kollektív tudatalattiból hívta le az író azt, amit mi végül kész regényként olvasunk és amit magunkénak, mainak érezhetünk. | Librarius
Tudjuk, hogy Jack mindent feljegyez, aztán születik ez meg az, de hogy honnan ez a tanulatlan írói magabiztosság – ami a zsenialitás biztos jele – azt nem tudjuk meg. És Centaurinak van igaza: ez az a végső titok, mondhatnám transzcendens adomány, ami nem felfejthető, metaforikusan angyalok hozzák, de ez marhaság. Van – és az élet, a szülői ház, a büdös gyárak, börtönök – röviden a kapitalizmus – ellenére ez a prolisrác utat tör magának. Mert keresztülverekszi magát a lehetetlen is, anélkül, hogy legbelseje (a rejtett Én) sérülne.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Centauri
