Ars poetica | …és a világ legszebb árvaháza
Boldog voltam akkor ott. Egy más világban éltem. Felfedező voltam, és nem menekült. Később értettem csak meg, hogy nem egyszerűen kíváncsi voltam, nem egyszerűen elbűvöltek a madarak, ennél jóval többről volt szó. Menekültem otthonról, de annyi eszem nem volt még, hogy ezt felfogjam. Hogy ne csak a madarak színeit lássam, nagyszerű szárnyalásuk-suhanásuk, hanem őrült nagy szabadságukat is, melyhez mérten az enyém akkoriban, gyerekfejjel gyakorlatilag nem is létezett.
Kiszolgáltatott létemből
menekültem távoli, ritka, és magasan szárnyaló madarak szárnya alá, s lehettek bármilyen magasan, lehettek bármilyen távol, a puszta létük menedéket adott. Ha mindenről már akkor tudok, ha felfogom ezt tizenévesen, nem lettem volna boldog. Azt kérdeztem volna: mit keresek én kietlen szántókon, nádasok peremén, erdők mélyén, télen és nyáron, pusztító hőségben a fájdalmasan szurkáló tarlók részvéttelen prérijén, télen meg a csontjaimat morzsolgató kemény fagyok frigid ölén?
Ha tudtam volna minderről, nyugtalanított volna, miért nem vagyok olyan, mint a többi gyerek, s ha ez nyugtalanított volna, akkor boldogtalan lettem volna. De nem. Ma sem. Mégis visszasírom azt az időt. Ma már nem ennyire egyszerű a menekülés. Annak idején lehetett otthon bármi, elég volt egy veréb.
Család kontra pacsirta?
Egyértelmű. A pacsirta kiütéssel győz. Perpatvar kontra poszáta? A poszáta mindent lesöpör. Vad éjjelek kontra vadludak? A ludak V-je is győzelmet jelez!
Hamar rájöttem, nem kell sok a boldogsághoz, elég egy csipetnyi fürj. Hamar rájöttem: semmi sem tesz oly hamar szabaddá, mint egy fogoly. Akkor még volt a világoknak határa. Ha kiléptem az ajtón, már a mennyben jártam. Az erdő, a patak, a tó, a rét, a mező, a föld és az ég makulátlanul tiszta volt. Patyolattiszta minden szántó, az összes latyak, bármerre botladoztam, az összes vályog, minden harmat, minden dér és sár, minden önmagáért és önmagában, vegytiszta létformában létező. Nem vittem magammal semmit a családból az erdőbe.
Nem vittem magammal semmit a családból,
ha a mezőt jártam, semmit sem mocskoltam be emberlétem, gyermeklétem, sorsom piszkával odakint egyszer sem. Ha kinyílt az ajtó, elég volt kettőt lépnem, néha elég volt egyet is, és a menny várt rám, az örök üdv és szent tökély. Az a világ, amit sosem vetettem össze azzal a világgal, amiből én érkeztem, azzal az abszurd drámával, amiben szánalmas-vérgőzös fajtám, az embernek mondott emlős él.
Lehet, hogy a hosszú hétvégék után behordtam a sarat a tiszta házba, nem tagadom, de sose hordtam be embervoltom szennyét az erdőbe. Egyszer sem piszkítottam össze vele egy szántót, egy szent mocsarat, soha egy sárcsimbókot se szentségtelenítettem meg azzal, hogy sárnak vagy csimbóknak tartsam. Cserébe ölébe vett sármány, ősz, cudar tél, lábon lőtt őz, áramjárta gólya, gébics fióka.
Ölébe vett minden fölém tornyosuló felhő,
ölébe vett minden jégverés, mind, ami csak gyerekkoromban elverte és edzette a hátam; ölébe vett, és babusgatott minden szélvihar, ami a lábamról ledöntött; magához ölelt minden villám, ami pár lépésnyire rezgő lényem árnyától a szent sárra, szent tájra, a vadonra lesújtott; ölébe vett minden félelem, amit éjjeli fenyvesek és ódon bükkösök mélyén éreztem; minden szorongás magához ölelt édesen, valahányszor eltévedtem, s azt sem tudtam, merre járok; és én jó fiú voltam, szerettem anyáimat, s mindet – a küsztől a tölgyig – istenfélelemmel tiszteltem.
Ölelt kikerics-anyácska, ölelt vargánya-anyácska, ölelt daru-anya, róka-anya, borz-anya; felhők anyja, égnek anyja, anyja talán még az istennek is; anyák százai, ezrei és tízezrei; anyafélék milliói; így lettem én akkoriban boldog, és százszínű, hisz voltam fia tőzikének, voltam fia dámbikának, gyíknak, békának, sáskának, vidrának.
Fia voltam mindenkinek.
De nemcsak fia, hanem kölyke, kölke, fattya, bábja, fiókája, petéje, embriója, porontya. Ezer és egy titokzatos szülő ezer és egy utóda. Íme, a családom! Íme, a vadon. A természet.
Íme, ez itt, a világ legnagyobb, s legszebb árvaháza.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Színnel lélekkel”
Hàt én most zokogok ez olyan mély❤️.
Remélem, azért nem sokáig 🙂