Ekkora területet kellene még védetté nyilvánítani a Földön
A Föld területének jelenleg mintegy tizenhat százaléka védett. Egy tanulmány szerint ezen felül még további 1,2 százalékát kellene védetté nyilvánítani, ezzel pedig megelőzhetnénk a várhatóan leghamarabb bekövetkező kihalások többségét. Ez plusz 1,6 millió négyzetkilométert és 16 825 olyan területet jelentene, ahol ritka és veszélyeztetett fajok élnek. Ha ezeket a földeket, melyek közül több magántulajdonban van, valaki meg akarná vásárolni, a becslések szerint 263 milliárd dollárt kellene fizetnie.
A Frontiers in Science című folyóiratban megjelent tanulmány célja az volt, hogy meghatározza az ökológiailag legértékesebb területeket abban a reményben, hogy azok bekerülhetnek az egyes országok természetmegőrzési terveibe – mondta Carlos Peres, a tanulmány társszerzője, a Kelet-Angliai Egyetem természetmegőrzési ökológiai szakértője.
A kutatás annak fényében született, hogy a világ 190 országa írta alá azt a Globális megállapodást a természetért (Global deal for nature), melynek célja, hogy 2030-ra a Föld összes vízi és szárazföldi területének harminc százaléka legyen védett.
A területek mintegy háromnegyede
a világ legváltozatosabb ökoszisztémáját képviselő trópusi erdő. A legnagyobb értékű területek több mint fele a Fülöp-szigeteken, Brazíliában és Indonéziában található, a legtöbb megőrzésre érdemes területet ugyanakkor Oroszországban találjuk. Itt 138 436 négyzetkilométerre kellene kitenni a természetvédelmi terület táblát, vagyis körülbelül akkora területre, mint Görögországé.
A mennyiségi lista élén több afrikai ország is szerepel: Madagaszkáron a negyedik legtöbb védendő terület rangsorában, míg a Kongói Demokratikus Köztársaságban található a kontinens legnagyobb megőrzendő területe. Az Egyesült Államok a területek 0,6 százalékáért felelne, vagyis körülbelül két Pest megyényi területért.
A kutatók csak a szárazföldi és édesvízi ökoszisztémákat vették figyelembe, az óceánokat és a tengeri védett területeket nem. A gerincteleneket szintén nem vonták be a tanulmányba, mivel az ő földrajzi elterjedésüket még nem sikerült alaposan feltérképezni.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!