Előre ittunk a lepke bőrére! | Lenyűgöző rovarrajzás
Tegnap este annyira izgatott lettem a lámpázás előtt, hogy már a szívem is szúrt. Koncentrálnom kellet rá, hogy most ne kapjak szívrohamot a pozitív várakozás miatt. Részletesen írtam arról, miért gondoltuk, hogy a tegnapi éjszaka lehet az év eddigi legnagyobb lepkerobbantása. Nem túlzás azt állítani, hogy ünnepi hangulatba kerültünk a várható eredményektől, így aztán még az első ellenőrzés előtt koccintottunk is egy pohárka burgundival. Talán azt nem kellett volna?
Első körben jól indult a lámpázás, legalábbis ami a rovarokat illeti. Annyi, és oly sokféle rovart sosem észleltünk még, mint tegnap, rögtön a lámpázás legelején. Minden körülmény továbbra is ideális maradt,
- a szélcsend,
- a meleg,
- a páratartalom,
csakhogy később feljött a Hold, és az ég sem volt annyira felhős-párás, hogy kitakarja a Holdat, így a lámpázás megkezdése után másfél órával már ragyogó holdvilág töltötte be az éjjeli tájat. Ráadásul nem is akármilyen holdvilág, minthogy 22-én már telihold lesz. Vagyis a létező legrosszabb holdfázis lepkész szempontból.
Kissé elszontyolodva láttam, hogy a nagy ideális lepkészetet szétfényezi a kevélyen ragyogó Hold, és amikor megnéztem, mikor lesz holdnyugta, az sem biztatott sok jóval, minthogy hajnali három után tért volna a Hold nyugovóra, az meg kizárt volt, hogy addig fennmaradjak, egyébként is: addigra elülhet a lepkemozgás is, ráadásul előző éjjel alig aludtam.
Mindennek fényében abban is akadt volna némi logika, ha azon melegében lekapcsolom a lámpákat és bevonulok a házba. De azért potyadoztak lepkék, és köztük olyanok is, melyek új fajok a birtokon (róluk később).
Alapvetően mégis
a hihetetlen rovarrajzás
sarkalt arra, folytassam a lámpázást egészen fél kettőig. Ilyen rovarsokadalmat még sosem láttam, és a korábbi, elképesztően látványos búvárpoloska-rajzás után fontos adatnak találom azt is, hogy más rovarfajok is megjelenhetnek ilyen meggyőző tömegben.
Nemcsak azt fontos tudni, hogy mely fajok fordulnak elő itt, mely ritkaságok, hanem az is, hogy a gyakori fajok valójában mekkora tömegben vannak jelen. A terület eltartóképességéről az ilyen rovartömegek talán többet is mondanak, mint a ritka fajok. Elsősorban a legtömegesebb fajokon múlik az például, hogy mennyi rovarevő madár képes megélni és fészkelni itt.
Ami lenyűgöző volt a tegnapi rajzásban, hogy ezúttal négy rovarfaj adta a derékhadat, ezek mindegyike ezres nagyságrendben gyülekezett a lámpák környékén és lepedőkön. Még tartott a búvárpoloskák rajzása, de létszámuk tegnap estére harmadával csökkent, így is ezrével gyűltek a földön.
A függőleges felületen három faj érte el az ezres nagyságrendet.
- Egy apró zöld kabócafaj
- Egy fekete apró bogárka.
- És végül egy apró, színes bodobácsféle.
Mindegyik faj pontos azonosítása várat még magára, de a kabóca talán nem lesz új, talán a méregzöld kabóca lesz. Mindenesetre most úgy tűnik, hogy az éjjeli lámpázások sztárjai – legalábbis, amíg marad a holdvilág – nem a lepkék, hanem a rovarok lesznek.
A lepkék felé billentheti a mérleget,
hogy viszonylag későn kel a Hold, így van egy körülbelül egy órás időablak, amikor már sötét van, de még nincs holdvilág. Ebben az egy órában azért jó eséllyel lepkészhetünk, akár komoly eredménnyel is. De a rovarok tanulmányozása pontosan olyan fontos, mint a lepkéké, ökológiai súlyuk tán nagyobb is, ezért nem mondunk le a lámpázásról, és ameddig bírom cérnával ebben a fullasztó, trópus forróságban, minden éjjel lámpázok pár órát.
Fogadjátok szeretettel a birtok legnagyobb rajzásáról készült képeket és videókat. Annyian voltak, hogy a szemembe is belementek, ügyelni kellett arra is, hogy ne nyeljek le kabócákat, és egyebeket, még az is felmerült bennem, hogy maszkban kellene lámpázni. Csodálatos, hogy a rettenetes nyüzsgés közepette, mennyi önálló, „titkos” kis faj bújt meg a tömegben.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!