Mióta kerestem ezt a dalt! | Amy Macdonald | This is the life
Hallottátok már ezt a nevet? És ezt a számcímet? Mert én nem. A számot viszont annál inkább, nem is egyszer. És határozottan emlékszem, hogy volt olyan, sokat adtam volna érte, hogy megtaláljam. De bármiféle kiindulás, fogódzó nélkül nehéz. A Google dalkeresőjének pedig még semmit nem sikerült úgy elénekelnem, hogy felismerje. Mindenesetre most feldobta a Youtube ezt a számot, és rögtön az jutott eszembe, hogy mennyit kerestem.
A megtalálás öröme mellett annak is örültem, hogy ez megint egy ilyen hosszú időtávot átfogó szál. Egy régi kérdésre most érkezett meg a felelet, ami mintha azt üzenné: az életet többek között ilyen hálózatok is tartják. Szálak, amik a múltból a jövőbe és a jövőből a múltba vezetnek. És talán azt sugallják, hogy minden kérdésre, minden felhívásra, minden apró tettre érkezik válasz. Van egy láthatatlan háló, ami minden körülmények között megtartja az embert. Ez pedig megnyugtató. Ahogyan ez a szám is.
Talán ismeritek ezt a fajta szabadságérzést, amikor a nehézségek, akár reménytelenségek közepette egyszer csak rátalál az emberre valami fura felszabadultság, valami nem teljesen odaillő nyugalom. Úgy érzi, hogy „ez az élet”, ez az igazi élet.
„Hol fogsz aludni ma este?” – kérdezi a refrén, nekem pedig az egyik legijesztőbb a hétköznapi dolgok közül abba belegondolni, hogy nem tudom, hol alszom aznap este. Kivéve, ha nyaraláskor történik, amikor másokkal vagyunk együtt és pont ez a terv. Például, amikor kalandvágyból nem foglaltunk szállást Bécsben, mert azt gondoltunk, majd átmulatjuk az éjszakát. Csak azzal nem számoltunk, hogy ott nem találjuk meg olyan egyszerűen az éjjel-nappal nyitvatartó helyeket, mint Budapesten.
Mire rájöttünk, hogy lyukra futottunk, már javában benne jártunk az éjszakában, így elengedtük a dolgot, és végül egy hotdogárus körül, a padokon vártuk ki a reggelt.
Egyszer-egyszer elmegy az ilyesmi, de azért életformaként a legkevésbé sem tűnik megnyugtatónak. Viszont ismerek embereket, akik egy darabig éltek hasonlóan, és egy bizonyos szabadságot, valami nagyon életközelit is megtaláltak ebben. Ha erre gondolok, simán bele tudom élni maga ebbe a szabadságba. És ennek fényében még felszabadítóbb az az érzés, hogy megadatik, hogy tudjam, hol fogok aludni aznap. Az ember ritkán gondol bele, hogy ez milyen nagy ajándék.
A címlapképen Edinburgh látható, tekintettel az énekesnő skót származására, forrás: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több zene
még több cenweb
Nem ismertem eddig az előadót, és a számot sem hallottam még, de tetszik! 🙂
Nem is tudtam, hogy a Google-nak van dalkeresője! A képkeresőt szoktam használni, de dalkeresőről még nem hallottam. No, egyszer majd kipróbálom. 🙂
Van bizony, próbáld ki, hátha nagyobb szerencsével jársz, mint én. 🙂
Megkerestem, hogyan kell használni, és kipróbáltam. Ez játéknak is jó! 🙂
Leonard Cohen Take this Waltz c. számával próbálkoztam, és az az érdekes, hogy kihozott három feldolgozást – köztük volt a Zoráné is -, de az eredetit nem. Lehet, hogy mégsem dúdoltam elég jól? 😉🙃
Már így is sokkal tovább jutottál, mint én. 🙂 Azért fura ez a logika, hogy az eredetit nem adja ki, karcos vagy karctalan hang ide vagy oda. 🙂 🙂
Vagy nem elég karcos és füstös a hangom. 😀
Ez a cikk engem arra emlékeztet, amikor főiskolás éveim alatt reggelig buliztunk. Bejártunk több szórakozóhelyet majd hajnali 3-4 felé a Piaf-ban kötöttünk ki, ahol néha fellépett egy-egy Edith Piaf-ot utánzó hölgy ill. zongoráztak. Hazafelé menet átéltük a napfelkeltét, megcsodáltuk az ébredő Budapestet. Aztán tusolás, reggeli után bementünk a főiskolára és végignyomtuk az előadásokat. Rég volt, szép volt, de elég is volt. Nem tudom, hogy bírtam anno energiával! Fiatalság, bolondság! 🙂
Milyen hangulatos emlékek ezek! 🙂 Köszi, hogy megosztottad őket!