Egy hiányzó puzzledarab | David Lynch & Lykke Li | I’m Waiting Here

Mulholland Drive

Egy hiányzó puzzledarab | David Lynch & Lykke Li | I’m Waiting Here


Tudtátok, hogy David Lynch zenét is ír? Én bevallom, nem tudtam. Pedig ezt a számot is ő írta. Igaz, nem annyira a (kicsit Lana del Rey-es) zene, mint inkább a klip ragadta meg a figyelmem. Az egyik álmom, hogy így autózzak Amerikában, átszelve a kontinenst. Olyan érzésem van, mintha már meg is történt volna. Talán a filmek, talán egyéb mágikus összefüggések miatt. És van még valami.

Úgy tűnik, David Lynch is szereti a road tripeket.

Az első film, amit a moziban láttam tőle, a Lost Highway, vagyis Elveszett autópálya volt, ami így tükörfordításban sokkal lynchibben hangzik, mint a hivatalos magyar változat, az Útvesztőben. Bár a lényeget tekintve mindegy, melyik megfogalmazást használjuk: az ember úgyis elveszti a fonalat. Én legalábbis minden Lynch-filmnél elvesztettem. Eddig. Ami megmaradt, az a hátborzongató atmoszféra. Azután ott van a másik autóutas filmje, a

Mulholland Drive – A sötétség útja.


Ezzel sokat küzdöttem. Sokszor megnéztem, mert nagyon akartam érteni. Teljesen ráfeszültem. És egyetlen kukkot sem értettem, ez pedig borzasztóan frusztrált. Nem is tudom, hogy meg lehet-e egyáltalán érteni. De most felcsillant a remény.

A minap megnéztem egy gyilkossági rejtélyről szóló dokumentumfilmet, és ott elhangzott ez a szó: puzzle – vagyis angolul jigsaw. És ez hirtelen indokolatlanul mélyre ment.

Utoljára ezzel a szóval a Mulholland Drive-ban találkoztam. Úgy emlékeztem, az elején, amikor egy csomó ember táncol, akkor felbukkan ez a felirat, én pedig úgy hittem, hogy ez a tánc neve. (Fura, de most megint belenéztem a neten, és most nem láttam a feliratot.) Sokat gondolkodtam akkoriban azon, hogy mit is jelenthet a jigsaw, de valahogy nem tudtam kideríteni. Nem tudom, hogy miért nem. Pedig biztos nem lett volna nehéz.

De csak most tudtam meg, húsz évvel később, mintha most akadt volna a kezembe egy hiányzó puzzledarab, ami évekig lapult a kanapé alatt.


És most úgy érzem, hogy a Mulholland Drive talán megérthető. Csak ellen kell állni hozzá a linearitáshoz való ragaszkodás leghalványabb kísértésének is. És úgy kell nézni, mint egy puzzle-t. Ez annyira evidens. Miért nem jutott eddig eszembe?

Ez elsőre nem hangzik túl jelentőségtelinek, de nekem mégis az. Ha ilyen erős benyomást keltett ez a szó, akkor annak kell lennie. A kecsegtető sikerélmény miatt, és azért, mert mintha az egész élet ilyen lenne:

az ember azt hiszi, hogy egy autópályán száguld, pedig valójában egy kirakós felett ül.

Ami térben és időben is alakul. Néha elkallódnak és csak sokkal később kerülnek elő darabok. Néha ott van az orrunk előtt a hiányzó láncszem, és mégsem látjuk meg, hová tartozik. Követeli a figyelmünket egy színes forma, de nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Aztán egyszercsak összeáll a kép és a homlokunkra csapunk: Hát persze! És onnantól kezdve szinte magától tárul fel az események titkos hálózata, ahogyan a táj bomlik ki, amikor egy tükörsima autópályán haladnunk. Nekem ma ezt szimbolizálja ez a klip, amely frissen és aktuálisan, újabb puzzle-darabként érkezett a Lynch-hálózatomba.

Álmodjatok szépeket!

Képek forrása: Unsplash

még több zene

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

5 hozzászólás

  1. Köszi! Nekem meg remek lesz ez éjszakai melóhoz!

    1. Author

      Dejó! 🙂 Gondoltam, hogy hátha megtetszik neked is! 🙂 Nekem is egyre jobban tetszik, loopolásra termett!

  2. Ez jó volt! Köszi! 🙂
    A videó előhozott egy sok évvel ezelőtti emléket.
    Gyulán dolgoztunk pár napot, ahonnan egy megfeszített tempójú munka után – utolsó nap volt, mindenképpen be kellett aznap fejeznünk – meglehetősen későn indultunk vissza, és még be kellett ugranunk Békéscsabára is valami miatt, ahonnan végül éjfél tájban tudtunk elindulni.
    Az országút ebben az időben már kihalt volt, így aztán a kollégám, aki vezetett, az autó kerekei közé fogta a felezővonalat, mert úgy könnyebb volt neki az úton tartani a kocsit. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Szólt a rádió, és én is próbáltam szóval tartani a kollégámat, hogy el ne aludjon.
    Mi gyorsabban haladtunk, mint a videóban az autó, de így is hajnali 3/4 3-ra értünk Budapestre.

    1. 🙂 🙂 isten hozott az élők között!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük