Kutatók éjszakája | Programok százaival várnak az egyetemek!
Csaknem kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Debreceni Egyetemen (DE) a kutatók éjszakáján, szeptember 27-én.
Az intézmény 17. alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. Számos helyszínen lesznek programok, köztük a zeneművészeti kar épületében, ahol ezúttal a megszokottnál nagyobb kínálattal készülnek – közölte a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese az esemény sajtótájékoztatóján. A Debreceni Egyetem szinte minden campusán, így Debrecen mellett Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben is csatlakozhatnak az érdeklődők a Kutatók éjszakájához, amelynek keretében
“szórakoztató és inspiráló módon mutatják be a tudomány sokszínűségét és az emberek mindennapi életére gyakorolt hatását“.
Mi a közös Taylor Swiftben, a műszaki játszótérben, a kémiai szabadulószobában és a földikutyában? Mindez kiderül a Kutatók éjszakáján Debrecenben – fogalmazott a rektorhelyettes. (Forrás: MTI)
A programban szinte minden tudományterület képviselteti magát. A kar a tudomány és a művészet, az előadás és a kutatás metszéspontjait próbálja majd bemutatni. Az Egyetemi Templomban lép fel a Kürt Kvartett a Kürtös latin dallamok című műsorral, több előadás is elhangzik, az egyetem központi épülete előtt pedig Ritmus a részecskék között címmel hangzik majd el a könnyűzenei intézet hallgatóinak retroslágereket is felvonultató koncertje.
Mándy Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa hozzátette: minden korosztály találhat neki tetsző előadást, elfoglaltságot. A program elsődleges célja, hogy érdekes előadásokon, látványos bemutatókon keresztül a különböző tudományterületek és azok oktatói, kutatói egy éjszaka során bemutatkozzanak a nagyközönségnek, kellemes és szórakoztató kikapcsolódást biztosítva számukra.
Mi is az a kutatók éjszakája?
A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.
Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt. (Forrás: kutatokejszakaja.hu)
A csoporthipnózistól az etikus divatfogyasztásig több mint kétszáz programmal várja az érdeklődőket campusain az ELTE is:
“A Kutatók Éjszakája Európa legnagyobb tudománynépszerűsítő ünnepe, amely rengeteg fiatalt inspirál tudományos és innovációs karrierre. Az idén 19. alkalommal rendezett ingyenes programsorozat látványos bemutatókat, izgalmas előadásokat kínál országszerte. Legfőbb célja, hogy a tudományokat közelebb hozza a mindennapokhoz, megmutassa, hogy a tudományos kutatás mennyire fontos ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot.
Az ELTE kutatói minden évben különleges előadásokkal hívják fel a figyelmet felfedezéseikre. A 2024-as kínálatban többek között szó lesz arról, hogyan hatott a párizsi olimpia a társadalomra, miként közlekedünk majd 25 év múlva, de lesz csoporthipnózis és workshop az etikus divatfogyasztás kihívásairól is. Megismerhetjük az ökoközösségek, a humor és a világvége kapcsolatát, vagy éppen azt, hogy milyenek az emberi agyhullámok. Lesz kutyaetológia konferencia, mentális egészségszűrés, kódfejtés, laborbemutató, pneumatikus játszóház, de még poligráfos hazugságvizsgálat is.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!