A nagyközépkor irodalma
Előző fejezet
Egyházi irodalom
Nagyközépkor
A clunyi mozgalomnak mégsem sikerült kiirtani a világi hívságokat, ellenkezőleg: minden aszkézis összegyűjti az erőket és a X. században felduzzadt energiák hozták létre a középkori kultúra nagyszerű kivirágzását a következő századokban. Cluny művét folytatták a cisztercita szerzetesek és közülük került ki a nagyközépkor legfőbb ihletője, Clairvauxi Szent Bernát (1090— 1153).
Ez a főrangú származású és fejedelmi egyéniségű szent hangolta össze a kor társadalmi-politikai mozgató erejét, a lovagi-arisztokratikus expanziót a keresztényi tanítással, ő teremtette meg a kereszténységnek nyugati, „fausti” áhítatosságát, amelyben a személyes élmény és a bensőséges Mária-tisztelet játssza a legfőbb szerepet. Ez a nyugati kereszténység a keresztes hadjáratokban valósul meg, mint tett és a román és gótikus székesegyházakban, mint alkotás.
A mi értelmünkben vett irodalom a nagyközépkornak csak másodlagos kifejeződése.
A kor magas szellemei a hittudományban nyilatkoztak meg, a skolasztika és a misztika szolgálatában. Franciaország, a nagyközépkor igazi hazája, egy olyan irodalmi művet sem hozott létre, amelyet mint méltó társat lehetne állítani székesegyházai mellé.
Ilyen költő csak egy van: Dante, aki örök-művészi formába öntötte skolasztika és misztika nagy Isten-élményét, a középkor legfelsőbb szellemi mondanivalóját; de Dante-ról csak a reneszánsz és a humanizmus összefüggésében fogunk beszélni.
A kor nagy egyházi írói közül Pierre Abélard, Héloise szerencsétlen szerelmese megrendítő élet-története révén él a tudatban.* Maga megírta „Kalamitásainák történetét“, amely riasztó világot vet a középkori tudósok életére. Az ember nem is tudja eldönteni, vajon Abélard a szellem kiváltságos embere volt-e, akit az ostobák minden fegyverrel üldöztek egy szellem-ellenes korban; vagy pedig egy szerencsétlen paranoiás, aki mérget sejt minden ételben, rejtett gyilkot minden feléje nyúló kézben; vagy pedig egyszemélyben kiváló elme és szegény paranoiás, mint annyi író-utódja.
Hogy legfőbb ellenfele Clairvauxi Szent Bernát volt, mindenesetre ellene szól. Héloise híres szerelmes levelei csalódást okoznak a mai olvasónak; valódiságukat kétségbe vonják, nem is úgy hangzanak, mintha nő írta volna őket.
A skolasztika és misztika zárt világ legtöbbünk előtt;
de mindenki számára érthető módon árad a középkor hite a legendákból.
A középkori legendáriumok olvasása ugyanolyan közvetlenül hat, mint a primitív mesterek képeinek szemlélete. Ehhez nem kell történelmi elmélyedés, itt lélek szól a lélekhez, bár persze ma sokszor mosolyognunk kell azon, ami a középkori emberből megrendülést váltott ki. A keresztény legendák képződése, amint az előző részben láttuk, a kereszténység születésekor mindjárt meg is indul az apokrifákkal. Ezekhez csatlakozik a mártírok, majd a remeték, majd a középkor elején a szent hittérítők életrajza.
A szentek életrajza már az ókeresztény korban is inkább szépirodalom, a jámbor szerzők egyesítették a hasznost a kellemessel, az épületest a szórakoztatóval és a szentek életét az antik regényből és a keleti mesekincsből vett motívumokkal tették érdekesebbé.
Még bizonyos negatív erotikát is csempésztek a minden kísértésnek ellenálló szűzleányok történetébe és a véres mártíromságok részletes leírása az olvasók kegyes megborzongatására szolgált. De csak a középkorban alakult ki a legendákból a keresztényi mitológia.
A kifejezésen nem szabad megbotránkozni. Az egyház tudta jól, hogy a fiatal népek, amelyek csak éppen hogy elhagyták polytheisztikus pogányságukat, nem tudnak máról-holnapra felemelkedni a Tiszta Tan magasztos egyszerűségéig, képzeletük kalandokra, csodákra és szemléletes képekre vágyik; szükségük van mitológiára. Ezért bölcsen tűrte, hogy a nép képzeletében a régi istenek helyét a szentek foglalják el, mint ahogy a pogány szentélyeket átalakították keresztény templomokká.
Arra is számos példa akad, hogy a régi istenek maguk élnek tovább, szentekké maszkírozva. A samothrakéi barlang-istenségekből lett a Hétalvók gyönyörű legendája, Thorból, a germánok villám istenéből szakállas szűz mártír lett Szent Kümmernis vagy Liberata néven. A sárkányölő és megölhetetlen Szent György alakjában a tudósok Mithras isten vonásait vélik felfedezni, Szent Kristófban pedig a sakálfejű Anubist.
Ilyen metamorfózis az, amelyet az egyik legszebb és legtöbb változatban fennmaradt legenda, Barlám és Jozafát (v. Joasaph) története őrzött meg. Hősét, Jozafát királyfit apja lezárva tartja palotájában, nehogy megismerkedjék a világ bajaival és kereszténnyé legyen. Egyszer mégis kisétál a városba és találkozik egy vak koldussal, egy aggastyánnal és egy halottal. . . Jozafát nem más, mint Buddha királyfi, az ő legendája került itt át, ki tudja, milyen vándorúton a keresztény irodalomba és hitéletbe.
A legenda képződésben egyformán szerepet játszott a nép mesélő kedve,
a papság irodalmi hajlama és az a külső ösztönzés, hogy a nagy tiszteletben álló ereklyékhez olykor megfelelő történetet kellett költeni.
A megindult folyamatot azután már nem lehetett megállítani. Hiába volt a Tiszta Tan védelmezőinek, az egyház legmagasabb szellemeinek minden tiltakozása, a szentek és ereklyék tisztelete mind nagyobb s nagyobb szerepet játszott a népi vallásosságban és a középkor végén kulminált, mígnem azután a reformációval a protestáns országokban bekövetkezett a teljes reakció.
A Mária-kultusz, amely 1100-tól, Szent Bernát fellépésétől fogva válik mindig erősebbé Európában, új legenda-típust honosít meg, a Mária legendákat. Bennük már nem a zordon clunyi szellem nyilatkozik meg, hanem a lovagi középkor világiasabb és világosabb lelkülete.
A jámbor képzelet megrendítő gyengédséggel veszi körül a Szent Szűz alakját és felruházza minden szépséggel. Szűz Mária a jóságos közbenjáró, irgalmasságának és türelmességének nincsen határa. Hívei kedvéért olykor egészen meglepő és a mai ember szemében méltóságával össze nem egyeztethető helyzetekbe bonyolódik.
Egy eltévelyedett fiatal apáca helyett éveken át kapusi szolgálatot teljesít egy kolostorban, hogy ne vegyék észre az apáca megszökését. Egy lovag bajvívásra menet elmulasztja a kitűzött időt Szűz Mária szobra előtt — ezalatt Szűz Mária megvív helyette; egy másik lovag eladja az ördögnek feleségét, de az asszony helyett Mária megy el és alaposan megmondja véleményét az Ellenségnek.
Folyt. köv.
* Pierre Abélard (1079—1142) mint klérikus tanított Párisban, magára vonva kartársainak irigységét. Elcsábította, majd titokban feleségül vette tanítványát, a szép Héloise-t; de annak nagybátyja, egy kanonok, Abélara-t bérenceivel kasztráltatta. Az egyházi törvényszék elítélte Abélard tanait, ő is kolostorba került, mint már előbb Héloise. Innen küldte levélben tanácsait Héloise-nak, aki azok alapján vezette az Abélard által alapított Paracletus-kolostort.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEK, Wiki | Borítókép: Szerzetesek a scriptoriumban, forrás: meisterdrucke.uk
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
Az Abèlard és Heloise-t làttam, megrendítő történet,
Film volt? Esetleg még fellehető? Vagy színházi darab volt?
Úgy emlékszem, hogy a youtube -on volt fenn a színházi előadás, de utána nézek.
Azt találtam a neten, hogy a színdarabot a Madách Színház mutatta be 1974 decemberében parádés szereposztással. A két főszereplő Huszti Péter és Piros Ildikó volt.
Sajnos, nem láttam. Videót sem találtam róla a neten. ☹
Videàn fenn van egy film Lopott mennyország a címe, Abèlard és Heloise történetét dolgozza fel, de szerintem én nem ezt láttam, bele is nézek.
OK köszönöm.
Megnéztem a filmet. Pasi függő döntést nem szabad hozni. A történet magasztos, de egyben elborzasztó is, a demagóg álkeresztény férfiak kegyetlenségét nagyszerűen bemutatja. Mennyivel nemesebb lélek volt Heloise . Hétfőn kaptam egy könyvet a nővéremtől- a címe ” A Vatikán kínos titkai” (Frédéric Martel) , van vagy 600 oldal. Homoszexualitás, hatalmi játszmák és képmutatás- ez van a könyvborítóra írva,
Milyen gyönyörű történet volt a Napfivér , Holdnővér.- valahogy Ferenc és Klára története közelebb van a szívemhez.
Nem tudtam, hogy a „hétalvó” kifejezés egy legendából származik. 😮🙂
Húúúú ez nagyon jó rész:-))) Meg is osztottam. Ma van Mária mennybe menetelének napja vagy Nagyboldogasszony ünnepe. Milyen szép a Mária hitrendszer is- jó ezekben a történetekben lenni és átadni magunkat neki. Kaposváron a rómahegyi barátnőimmel a Farkas család által felújíttatott Havas Boldog Asszony templomban találkoztunk minden pénteken és együtt énekeltünk és emlékeztünk Mária gyönyörű történetére. Nem kell vallásosnak lenni (én nem vagyok) ahhoz, hogy az ember mesében legyen olykor nagyszerű asszonyok társaságában.