Megjött a házi rozsdafarkú
kert és vadon
Ahhoz mérten, hogy 2024-ben a sokéves átlaghoz képest egy hónappal korábban érkezett a tavasz, szinte már megkésve érkezett az első házi rozsdafarkú március 22-én, és akkor sem egészen a birtokra, mivel az első hím énekét a birtokhatártól keletre hallottam.
Hegyekből a városokba
Sok háztartás kis kedvence a házi rozsdafarkú. Március 20. körül már sok háznál ott van. Vérbeli városi madár, aki településeken kívül nemigen fordul elő, akkor is csak vonuláson. Vonuláson főként kőbányákban, sziklás területeken, esetleg árokpartokon látni. Eredeti, az urbanizálódás előtti élőhelyei minden bizonnyal hegyvidéki sziklás meredélyek és sziklafalak lehettek.
Településeink, házaink és lakótelepeink valószínűleg erre az ősi élőhelyre emlékeztetik őket. Ezen felül viszont nem igazán tudjuk, miért jöttek az ember közelébe, hisz rovarevő madarak lévén nem sok előnnyel jár nekik egy békásmegyeri lakótelep.
Hacsak arról nincs szó, hogy a szaporodó városok voltaképp megnövelték a házi rozsdafarkú „természetes élőhelyének” területét, és a házi rozsda egyszerűen csak „kitöltötte” a megnövekedett életteret.
A madár, akiről nem tudunk szinte semmit
Meglepő, hogy egy ennyire gyakori és sokak által jól ismert madárfajt valójában milyen kevéssé ismerünk. Korábban részletesen írtam arról, hogy hol telelnek a fekete rigóink, az énekes rigóink, vagy a vörösbegyeink, és legyen szó bármelyikről, bőségesen találunk róluk gyűrűzési adatokat, így pontos képet alkothatunk a vonulási szokásaikról.
A fekete rigónál még azt is kihámozhatjuk a temérdek adatból, hogy többségük először Olaszország középső részéig vonul, és csak egy második ütemben, csak a madarak egy része repül át Korzikára és Szardíniára.
Azt is tudjuk, hogy a fekete rigó sokszor ragaszkodik a telelőterületéhez, és képes évről évre ugyanabban az olaszországi parkban, kertben vagy olajfaligetben tölteni a telet.
Ezzel szemben, ha az a kérdés, hogy
hol telel a gyakori házi rozsdafarkú,
csak találgathatunk. 2009-ig mindössze két madarunkat fogták vissza külföldön a megjelölt 10 591 példányból. Egyet Olaszország középső részén, egyet pedig egy kis görög szigeten. Ebből a két adatból levonni következtetést nem lehet. A házi rozsdafarkúról két adat alapján még mindig csak annyit mondhatunk, amit adatok híján is mondanánk: a rozsdafarkú is délre megy. Ennyi.
Ha tehát egy fiatal madarászpalánta azon tépelődne, érdemes-e ornitológusnak állni, vannak-e még nyitott kérdések, a válaszunk határozottan az kell, hogy legyen: igen!
Nagyon is sok itt még a kérdés, és nem csak ritka, nehezen látható és nehezen kutatható madárfajok esetén. Fontos is lenne a lehető legrészletesebben látnunk minden faj vonulási szokásait, hisz például nem egy fajnál a megritkulásuk oka épp a telelőterületek változásaiban, a vonulás alatt elszenvedett veszteségekben kereshető. Bele sem fogok, hogy példákat soroljak.
Csak egy fajt említek, a házi rozsdafarkú “testvérét”, a kerti rozsdafarkút, aki valaha – nem is olyan rég, még az én gyermekkoromban is – csaknem oly gyakori volt, mint a házi rozsdafarkú, csak épp nem a lakott területeken, hanem például a Tisza ártéri erdőiben. Ma is emlékszem: ha Tiszaugnál kimentem az ártérbe júliusban, ha semmi mást, de kerti rozsdafarkúakat biztosan láttam.
Ma ez a madárfaj a kipusztulás felé táncol,
és halvány segédfogalmunk sincs arról, mi az ok. Ha jobban ismernénk, talán az okokról is többet mondhatnánk, és ha az okokat jobban ismernénk, akkor talán a megmaradásáért is többet tehetnénk.
De vissza még egy pillanatra a házi rozsdafarkú vonulására!
Márciusi rozsdafarkú lehet akár olyan madár is, aki télre is itt maradt. Mindig akad pár telelő. Akkor jelenthetjük ki biztosan, hogy valóban a visszaérkezésükről van szó, ha már több hím is énekel a környéken.
Leleményes madár,
ha fészekrakásról van szó, hamar beköltözik akár zárt terekbe is, fészerekbe, teraszok, verandák alá. Ráépít a fecske fészkére, elfoglal virágcserepet is. Egyszer úgy mentem el két hétre itthonról, hogy a fürdőszobában nyitva hagytam a kicsi bukóablakot, hadd szellőzzön a lakás, és mire visszaértem, már a tojásain kotlott a házi rozsdafarkú a bojler tetején.
Ezzel együtt is érdemes segíteni mesterséges, C-típusú odúval a megtelepedését. Nálam is vannak ilyen odúk évek óta, más kérdés, hogy nem foglalja el őket, itt viszont valószínűleg azért nem, mert a ház környéke mára szinte erdővé vált, a rozsda viszont szereti, ha nyílt terek vannak.
A neki felkínált odúkat ráadásul két másik madárfaj is gyakran használja, a barázdabillegető és a szürke légykapó. Ezért is érdemes telepíteni ilyen odúkat. (A szürke légykapó még meg sem érkezett!)
Mindkettő fészkelt már nálam is a háznál. Szóval érdemes ilyen odúkat felszerelni erkélyek sarkába, eresz alá, és aztán reménykedni, hogy megtetszik egy visszatérő párnak, így aztán hallhatjuk érdekes, kicsit zavaros, sercegő énekét kora hajnalban.
A házi rozsdafarkú ugyanis a koránkelők madara is, hisz az énekesmadarak közül ő szólal meg elsőként, általában még sötétben, nyáron általában már hajnali három és négy között.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Nagyon érdekes cikk ez is!
UI: Sajnos a házi rozsdafarkú még a feketerigónál is korábban kel. 🙁