Megjött! De hol járt eddig az énekes rigó?
Kétféle tavaszi érkező van: akit azonnal észrevenni, és aki észrevétlen maradhat. Nemrégiben írtam arról, hogy a fekete rigót nemigen várja vissza senki, hisz a többség azt hiszi: a fekete rigó állandó madár mindenütt. Ezzel szemben a fekete rigók jelentős része is vonuló, ezért a városokon kívül a fekete rigó tavaszi visszaérkezése is feltűnő lehet.
Mint 2024-ben itt a birtokon, amikor egyik napról a másikra, „vártalanul” számos hím fekete rigó dala harsant fel a környéken, holott egy nappal korábban nagyítóval kellett keresgélni, hogy akár csak egyetlen egy fekete rigót is találjak.
A tavaszi érkezők
többségét azonnal észleljük. Rögtön halljuk a mezőkön a mezei pacsirtát, a kertekben és temetőkben a csicsörkét, a barátposzátát, a füzikéket… és hosszú a sor. Kivételes, amikor egy madárfaj megérkezett már, de sehol sem hallani. Ez persze előfordulhat „nagy énekesekkel” is, így például a pacsirták sokszor hallgatnak és meglapulnak a földön, ha borongós, hideg és esős az idő. Ilyenkor érdemes megfigyelni, hogy abban a minutában,
amint egy kis rés támad a felhők között, melyen át a földre ragyoghat a nap, a pacsirták mintegy vezényszóra emelkednek a magasba, hogy énekükkel kitöltsék a még mindig hűvös tavaszi levegőt.
Leginkább azok a fajok maradhatnak észrevétlenek, amelyek nem énekelnek. Ilyen például az erdei szalonka, aki ráadásul leginkább csak a szürkületi órákban mozog, vagyis, ha nem keressük őt célzottan, valószínűleg nem fogjuk látni, hallani pedig végképp nem fogjuk, hisz csöndben él.
Nem verseny, de mégis
Ha meghirdetnénk egy versenyt azoknak, akik a legfeltűnőbben térnek vissza a telelőhelyekről, akkor a dobogós helyek valamelyikére – talán az első helyre is – jó eséllyel pályázna az egyik leggyakoribb énekesmadarunk, az énekes rigó. Ráadásul énekes rigót nemcsak az erdőszegélyekben, hanem a kertekben is gyakran hallani. Míg a fekete rigók egy része tökéletesen urbanizálódott, addig az énekes rigók még finnyásabbak, de már ők is egyre gyakrabban élnek településeken.
Jó helyezést érne el az énekes rigó a könnyen határozható madarak, valamint a könnyen felismerhető madárénekek kategóriájában is.
Látványos pettyeivel csak a termetesebb léprigóval keverhető össze, de a fekete rigóval semmiképp. Sokan ismerik az énekét is, de nem tudják, hogy az az ének az énekes rigóé. Az énekes rigó dala a fekete rigóhoz képest kevéssé melodikus, keményebb, harsányabb, kevésbé elegáns, kissé agresszív, és „mondogalódós”. Jellegzetessége, hogy egy-egy strófát elismétel kétszer, háromszor is, és csak aztán énekel másikat. Erről rendkívül könnyű felismerni.
Hallgassuk meg először az oly sokak számára a tavaszt jelző fekete rigó kifinomult énekét.
És persze az énekes rigó is olyan, mint a fekete rigó (és még oly sok énekesmadár, aki visszatér): általában már a megérkezése első napján énekel. Az énekes rigó esetén bizonyos esetekben akár azt is mondhatnánk: teleordítja a környéket a megérkezésének hírével.
Ízlések és pofonok
A madárénekek megítélése természetesen ízlés dolga. De ebben a kérdésben is sokszor érv, hogy az adott ének mennyire elegáns. (Abba most ne menjünk bele, mit tartunk eleganciának, mert akkor ez a cikk csak a következő ezredfordulón érhet véget – leghamarabb), de általában nem tartják elegánsnak a nagyon erőteljes, harsány, nagy hangerővel előadott éneket.
Számos olyan párosítást mondhatunk, ahol
az elegáns és a harsány
ütközik egymással. Még a borok esetében is találunk ilyen párokat, a legközismertebb talán a két muskotály, a Muscat Ottonel és a sárga muskotály párosa, ahol az Ottonelt tartják a borkedvelők harsánynak, „tolakodónak”, míg a sárga muskotály illat- és ízvilágát kifinomultabbnak (utóbbival találkozhatunk a tokaji aszúkban).
A közéletben, a celebek, megmondók és beszélő fejek világában is könnyű szerrel állíthatunk fel ilyen párosokat. Ott is van, aki kifinomultabb, és akad, aki valóságos vadkan vagy dúvad, de a békesség kedvéért ezeket a példákat most inkább hanyagoljuk, és térjünk vissza a madarakra!
Madaraknál a legismertebb ilyen páros
Európa két legjobb énekese (legalábbis ezeket tartják általában a két legjobbnak):
- a barátposzátát
- és a fülemülét.
Ebben a párosításban általában a barátposzátások érvelnek a fülemüle éneke ellen azzal, hogy az harsány, nyers, túl hangos, erőszakos. Röviden: nem igazán elegáns. Míg a barátposzáta fuvolaszólamai igazán jó ízlésre és kifinomultságra vallanak.
Ezekben a szembeállításokban persze sokszor van igazság, de mindezt csak azért vettem elő – én ugyanis sokszor épp a kevésbé „elegáns” életművészeket kedvelem, a barátposzátával szemben én például abszolút fülemüle fan vagyok –, mert a fekete rigót és az énekes rigót épp így lehetne szembeállítani, ahol is
a fekete rigó éneke a visszafogottabb, míg az énekes rigó időnként valóban szinte bárdolatlan stílusban és hangerővel ordítva énekel. Ráadásul mindent ismétel, ahogyan emberek között is az ordítva érvelő gyakran (s jellemzően) ismétli önmagát.
Mindez persze leginkább
az emberközpontú gondolkodás iskolapéldája.
Hisz az ízlés még szűkös köreinkben sem abszolút, s mennyire kevéssé érvényes az állatvilágra? Ráadásul, ha a madárénekeket közelebbről vizsgáljuk, egészen megdöbbentő felfedezésekre juthatunk, hisz a madárénekekből jó, ha 10-20 százaléknyit érzékelünk, s ha úgy hallanánk az énekes rigót, ahogyan azt egy másik énekes rigó vagy akár egy barátposzáta hallja, igazán megdöbbennénk, és nyugodt szívvel írnánk alá, hogy az énekes rigó joggal viseli az „énekes” nevet, és valóban nagy dalnok, igazi tehetség, egy ős-szólista.
Hol járt télen az énekes rigó?
Harsány énekesünk ráadásul – szemben a fekete rigóval – mindig is vonuló madár volt. Míg a fekete rigók jelentős része nálunk marad télen is, addig az énekes rigó gyakorlatilag teljesen elvonul, még napjainkban, az enyhe vagy kimaradó telek idején is.
Kivételesen itt-ott mindig akad néhány telelő példány, de ez így volt még a kemény teleiről hírhedt nyolcvanas és kilencvenes években is. Várható persze, hogy idővel énekes rigókból is több lesz a telelő, de egyelőre nem találtam arra vonatkozóan adatokat, hogy jelentősen több volna, a saját tapasztalataim pedig azt mutatják, hogy egyelőre maradt minden a régiben az énekes rigó háza táján, és október végén, november lején elvonul.
Telelő területe körülbelül 80 százalékos átfedést mutat a fekete rigó telelőterületével, vagyis zömmel Olaszország középső részén tölti a telet, ahonnan egy részük átmegy Szardínia és Korzika szigetére is. Pontosan úgy, amint a vonuló fekete rigók.
Különbség,
hogy az énekesek eljutnak messzebbre is, Spanyolország legdélibb sarkára is, néhányan pedig még a Földközi-tengeren is átkelnek, hogy Észak-Afrikában húzzák ki a telet. Többségük viszont hozzánk viszonylag közel, Olaszországban „sátraznak”, nem csoda tehát, ha rendkívül korán érkeznek vissza.
Vegyük például San Marino térségét, Padova vagy Velence környékét, ahol már tömegesen telelnek magyarországi énekes rigók. Onnan légvonalban 450 kilométer mondjuk Keszthely. Könnyű belátni, hogy ez a rigók számára nem igazán távolság.
Ha nagyon akarják, egyetlen éjszakai vonulással megtehetik, és az az énekes rigó, akik kedden este még Velence határában ugrabugrált, másnap hajnalban már harsogva ismételgetheti strófáit Keszthelyen a Hullám Szálló mögötti park öreg fáin.
2024. március negyedikén kora reggel,
ki sem kellett lépni az ajtón, hogy tudjam: megjöttek. Az énekes rigók is. Az Angolkertben a fenyőkön harsogott egy hím, de további 3-4 példány énekelt a völgyben is, holott előző nap, sőt az előző hetekben és hónapokban, híre-hamva sem volt énekes rigóknak.
Ezek a madarak előző nap vagy pár nappal korábban még valahol Velence környékén, Padova határában, legnagyobb valószínűséggel valahol Umbriában pihengettek, de negyedikén hajnalban már itt tolták a nótát, az áriát, azt az ütemes és hangos dalt, amit az énekesmadarak világának valóságos rock and rollja.
Azt az éneket, ami pár éve nemcsak a tavasz érkezését legbiztosabban jelző, legharsányabb madárének, hanem a remény éneke is. Az énekes rigó sorsa ugyanis összefonódott a klímaváltozással (amint lassan a Földön élő összes faj sorsa).
2013 tavaszán az európai énekes rigó állomány nagy része elpusztult a hírhedtté vált márciusi havazásban, és sokáig úgy tűnt, hogy a jövőben már csak elvétve hallhatjuk ezt a harsány éneket kora tavasszal és üde nyári hajnalokon.
A globális felmelegedés
miatt egyre kiszámíthatatlanabb időjárás érzékenyen érinti a még oly ellenálló és stramm madárfajokat is, mint amilyen az énekes rigó. Ráadásul nem a 2013-as március tél volt az egyetlen tragikus esemény, így hát 2024-ben, az énekes rigó énekét üdvözölve annak is örülünk, hogy ez a madárfaj végül mégis talpra állt, és történjen bármi a világban, egyelőre állja még a tavaszt, állja még a sarat.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több “Kert és vadon”, még több madár
