Miért alakulnak ki geomágneses viharok?
Az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetése, a Plasma Observatory (PMO), amelynek célja az űridőjárás eddigi legrészletesebb feltérképezése. Szeretnék megérteni, hogy milyen folyamatok vezetnek az erős geomágneses viharok kialakulásához. Figyelik a bolygóközi teret és a Föld körüli plazmakörnyezetet, vagyis az ionizált részecskékből álló, dinamikus „űridőjárási” rendszert.
A misszió hét azonos felépítésű műholdat alkalmaz, amelyek formációban repülnek majd és olyasmiket mérnek, amiket korábban sosem mértek. A tervezett vizsgálatok kiterjednek többek között a napszél és a földi magnetoszféra kölcsönhatásai során zajló részecskegyorsulási folyamatokra, az energiaátadás mechanizmusaira, valamint azokra az űridőjárási jelenségekre, amelyek kockázatot jelenthetnek a műholdakra, a kommunikációs rendszerekre és az elektromos hálózatra.
A PMO nemzetközi konzorciumában a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakemberei is részt vesznek. Feladatuk a misszió műszerrendszerének egyik kulcseleméhez kapcsolódik. A fedélzeti IMCA (Ion and Magnetic/Plasma Characterization Analyzer) berendezés a töltött részecskék és a mágneses-plazma kölcsönhatást vizsgálja. Ennek alacsony feszültségű tápellátását (LVPS, Low Voltage Power Supply) fejlesztik közösen. A komponens kritikus szerepet tölt be a műszer stabil és precíz működésében, és a tervek szerint mind a hét műhold fedélzetén helyet kap.
A projekt jelenleg a részletes rendszertervezési fázisban tart, amikor kidolgozzák a küldetés tudományos és műszaki koncepciójának részleteit. Felmérik a kockázatokat és pontosítják a műszerek felépítését. A PMO 2026-ban kaphat végleges jóváhagyást, az indítás pedig a 2030-as évek végén várható.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több kozmosz










































Háromszor szaladtam neki ennek a cikknek mégsem értem , hogy a föld körüli „mágnese plazma” micsoda s mit vizsgál majd a berendezés : ” a töltött részecskék és a mágneses plazma kölcsönhatást vizsgálja” . A plazma az ami töltött részecskékből áll s erre hat a mágneses mező , vagyis a végeredmény lenne a mágneses plazma, a geomágneses vihar? .
Lehet, hogy már létezik űridőjárás-jelentés is? 🙂 Csak ezt csupán az érintettek látják és használják.