Addig nyalták, míg tó nem lett belőle | Tó a nyalósó helyén
Kert & vadon
Ritka, de néha valóra válik, amit írunk, mintha az írás mágia volna. Ritkán, de néha az irodalom összekapcsolódik a bioszféra jelenségeivel, bár ez annyira nem is meglepő, végtére az ember is a bioszféra elidegenedett, ám ugyanakkor elidegeníthetetlen része, és minthogy az író is ember, annak, amit tesz, vagyis az írásnak is muszáj szoros kapcsolatban állnia a bioszférával, még ha ez kapcsolat az esetek többségében láthatatlan is marad.
Van egy hosszú írásom (voltaképp regényrészletem) arról, hogy egy hegységben egy különös, kicsit hóbortos gróf,
Rudolf Portestein a legkülönfélébb elméleteket állítja fel,
többek között folyók keletkezéséről. Az egyik elmélet szerint a makkok után turkáló vaddisznók hoznak létre olyan keskeny és eleinte sekély vájatokat a hegyekben, melyeken aztán az esővíz megindulhat, és tovább végezheti azt a művet, amit a makkal álmodó éhes disznók megkezdettek, ám befejezni, geográfiai léptékbe emelni már nem tudtak. Avarul:
a disznók turkálása teszi lehetővé, hogy beinduljanak eróziós folyamatok a hegyek oldalában, és ennek révén először vízmosások, majd patakok, végül pedig akár olyan folyók jöjjenek létre, „aminő többek között Európa legnagyobb folyama, a Duna vala”.
Körülbelül tíz évvel ezelőtt
egyeztem meg a helyi vadászokkal, hogy lest állíthatnak a birtokomon, és szeptemberben vadászhatnak is. A vadászatot ellenzőknek most csak annyit mondok – mert most másról van szó –, hogy nem minden vadász lődühben szenvedő országos vadbarom. Higgye el ezt nekem mindenki. Ha nem hisz, nézzen körbe jobban a honlapon, nézze meg, mi zajlik ezen a birtokon, nézze meg, hogy itt mindent alárendeltem az élőlények és az élőközösségek védelmének és támogatásának, nézze meg, mennyi erőt és munkát fektetek ebbe immár több mint két évtizede (és az rohadt sok idő!), és akkor gondolkodjon el azon: vajon, ha az itteni vadászok is kozmikus nagy álladékok, akkor hogyan lehetséges velük az együttműködésem?
Persze, minden további nélkül lehet hülyének nézni engem is, de ezt a meccset ne most játsszuk le!
Szóval, körülbelül tíz éve született megállapodás köztem és a helyi vadászok között, akik persze nemcsak lest állítottak (amiben gyakorlatilag csak szeptemberben jelennek meg pár alkalommal), hanem vadetetőt is, sokszor hoztak ki takarmányt,
és a Nagynyiladék alján a Nagysásréten kiraktak egy körülbelül 5 kilós sótömböt a szarvasoknak. Ezt két évvel később megismételték, de ennyi volt csak, többször nem került ki oda só. A tömböt a szarvasok elnyalogatták, a maradékot elmosta, feloldotta az eső, és itt megérkeztünk a lényeghez és ahhoz a ponthoz is, mi köze a Hórvölgyi-köd című regény részleteinek, Rudolf Porteinstein elméleteinek a birtokhoz és a valósághoz.
Az esőmosta nyalósóból
a só belemosódott a talajba is, ezért miután a nyalósó eltűnt, a talajt továbbra is buzgón nyaldosták a szarvasok. Egyre többen, hisz az évek során egyre több és több szarvasom lett, és én ezért meg is tettem mindent. Még filmet is forgattam erről.
A sok nyalogatás nyomán először sekély mélyedés, aztán lencse alakú pocséta, később elég rendesen kimélyült apró tavacska keletkezett, ami a nyalingatás miatt folytonosan növekvő mélysége okán egyre gyakrabban és egyre huzamosabb időkre telik meg vízzel. A völgyben úgynevezett középkötött vályogtalaja az uralkodó, ami elég jól megtartja a vizet, ha az nem folyik le róla.
Ott, ahol a szarvasok tókát nyaltak a lapba,
ott bizony a víz meggyűlik, és miután a napokban ritka kiadós esőt kaptunk egy eleve nedves időszak végén (2023.12.14-15.), minden korábbinál jobban megtelt a gödröcske, és már valóban egy apró tavacska képét mutatja.
Korábban csak akkora volt, hogy esetleg inni lehetett belőle, később már bevált volna dagonyának is, bár sosem láttam dagonyázás nyomait, most azonban már akkora, és mélységével is annyira ígéretes, hogy amennyiben például kora tavasszal is így állna benne a víz, kitűnő szaporodóhely lehetne békáknak, főként barna varangyoknak és erdei békáknak.
Akkor elmondhatnánk, hogy a szarvasok kitartó nyalingatása vájt a birtokba tavacskát és békatanyát.
Szép példa ez a természeti folyamatok összetettségére, arra nemkülönben, hogy bármely cselekedetünknek – s nemcsak a vadonban, hanem az élet egészére nézvést is igaz lehet ez – lehetnek olyan előre nem látható, sokszor meghökkentő, esetenként akár a tóka képződéséhez hasonlóan üdvös következményei is, amire álmunkban sem gondolnánk.
Ebből is tisztán láthatjuk, hogy a vadon és az élet valóban oly kalandos vállalkozása az nagy Univerzum végtelenjének, melyből kimaradni igazán apatchikus, és amiben a lehető legtovább maradni legfőbb, s hő óhajunk és kötelességünk kell legyen, egyre nemesb célok kitűzése mellett, midőn emberi mivoltunk lángját is egyre csak a vadon mennyei tökélyéből tápláljuk.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több “Kert & vadon”
még több blog
Ez tényleg nagyon jó!
A világ nagy összefüggései…
Örülök, ha tetszik – nem mellesleg a kis tó nagyon pofás! Hamarosan írok arról is, hogy tömegével járnak rá a madarak inni, elsősorban a mezei verebek és a citromsármányok!
Nagyon örülök, hogy ilyen szép forgalmat generál, talán még felvétel is készült róla? 💚🦌🐦🐦⬛
A “Milyen ember a vadász?” kérdéshez csak annyit, hogy Fekete István író is vadászott. Nagyon sok vadásztörténetet írt, amiből kiderül, hogy hogyan vélekedik ő a vadászatról, a vadászokról és a vadakról. Érdemes ezeket elolvasni!
Ezek szerint – hála a szarvasoknak! – lett egy tavad. Ez szuper! 🙂 Már csak alakítani kell – ha esetleg mélyebbre vagy nagyobbra vágysz..