Egyéni rekordot dönt a Szegedi Kortárs Balett

balett tánc színház

Egyéni rekordot dönt a Szegedi Kortárs Balett

Az eddigi rekordot jelentő tavalyi 105-nél is több előadáson lép föl az új évadban a Szegedi Kortárs Balett, az év végéig külföldön 24 alkalommal állnak színpadra – tájékoztatta a társulat hétfőn az MTI-t.

A közlemény idézte Juronics Tamás művészeti vezetőt, aki szerint mindez komolyan igénybe veszi az együttes munkabírását és erejét. A társulat előadásai teltházasak; az elmúlt évadban repertoárjuk számos darabját játszva 60 ezernél is több nézőhöz tudtak szólni. A kicsi költségvetésből, kevés támogatással működő együttesnek rendkívül fontosak az előadásokból származó bevételek, ezek nélkül nem tudnának működni, új produkciókat létrehozni.

Juronics Tamás szerint beérett munkájuk gyümölcse. Sikerük titka, hogy történeteket mondnak el, karaktereket hoznak létre, és ezek által magas szintű táncos és színészi karakterformáló képesség tudnak kibontakozni.

A társulat új évadját már augusztusban elkezdte, a Szent István ünnepe köré szervezett országos ünnepi programsorozaton a Carmina Buranával Tatán, Sopronban és Debrecenben is felléptek.

Az első félév előadásai között sok a gyerek-, illetve családi előadás. Szegedet követően a Müpában játsszák a Hamupipőkét, a télhez közeledve pedig a 12 éve a repertoáron szereplő Diótörőt állítják színpadra formailag teljesen megújítva. A produkció új díszletet és jelmezt kap, valamint a történet is eddig nem látott jelenetekkel bővül, a gyerekek mellett az őket kísérő felnőttek vizuális igényeit is kiszolgálva.


A társulat két legnépszerűbb előadása

– a Carmina Burana és a Fekete hattyú –

mellett a Vadakat, a Bolerót és a Bernarda Alba házát is játsszák. A nézők által szintén nagyon kedvelt, a táncművészek számára remek szerepeket kínáló Lear január végén kerül vissza a színpadra.

A társulat október végén Franciaországba indul, ahol két hétig Párizsban, a Le 13eme Art Színházban lépnek fel. Hat-hat előadásban játsszák a Carmina Buranát és a Fekete hattyút. A Diótörő hazai bemutatója után november második felében Helsinkiben, a Savoy Színházban vendégszerepelnek, majd Brüsszelben játsszanak, ahol a Cirque Royalban már korábbi fellépéseiken is sikert arattak, itt a Carmina Buranát, a Fekete hattyút és újdonságként a Diótörőt láthatja majd a közönség.

A társulat tavasszal mutatja be Szegeden a Jelenetek a házasságról címmel Juronics Tamás új koreográfiáját. Már zajlanak az egyeztetések az előadás jövő őszi külföldi turnéjáról. Egy másik, nagyszabású élőzenekaros produkcióról is tárgyalnak, ehhez hazai és nemzetközi partnereket keresnek, valamint Szegedet testvérvárosként szeretnék bevonni.


Illusztrációk: Pixabay

Forrás. MTI | Borítókép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több tánc

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük