Figyelik a mikroszeizmikus aktivitást, csökkent a Kis-Küküllő sótartalma
A parajdi sóbányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) vasárnap két különböző típusú, mikroszeizmikus aktivitást mérő szenzort szerel fel. A műszeres mérésekkel a további lehetséges beomlásokat és a víz alá került bánya mélyén zajló jelenségek dinamikáját figyelik meg. Csak azután térhet haza az otthonából kitelepített 27 állandó lakó, illetve válik látogathatóvá a többi érintett hétvégi ház, miután a szakemberek pontos képet kaptak a kockázatokról. A szenzorok révén ugyanakkor időben értesülni lehet a bányában zajló változásokról, és szükség esetén újabb kitelepítések is lehetnek.
Az EU polgári védelmi mechanizmusának keretében Romániába érkezett külföldi szakértők kedden elhagyják Parajdot, de továbbra is állandó kapcsolatban lesznek a román illetékesekkel. A szakemberek újfajta, modern technológián alapuló módszert javasoltak a Korond-patak medrének szigetelésére. Emellett két gát építését is elrendelték a patak felső szakaszán, melyek csökkentik a víz sebességét, késlelteik a veszélyeztetett terület süllyedését és csökkentik a folyóvizekbe jutó só mennyiségét.
A Kis-Küküllő sótartalma csökkent is, amelybe a Korond-patak szállítja a bányából a vizet. Így azon a 16 településen, ahol egy hete ihatatlanná vált a vezetékes víz, az most már alkalmas az állatok itatására.
Emberi fogyasztásra viszont továbbra sem ajánlják, a lakosságnak – 39 ezer embernek – 48 ivóvízosztó pontot működtetnek. Eddig az állami tartalékalapból 338 ezer liter, míg a marosvásárhelyi vízszolgáltatótól 218 ezer liter ivóvizet osztottak ki, és további 67 ezer liter vizet biztosítottak az állatok itatásához. A Maros megyei egészségügyi igazgatóság a kutak és források vizét is vizsgálja.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Parajd









































