Magával ragadó ez a mesterséges intelligenciával alkotott kép
Az elmúlt hetekben bejárta a sajtót Boris Eldagsen berlini fotós története, akinek igencsak hátborzongató, mesterséges intelligencia segítségével készült képe első helyezést kapott a Sony World Photography Awards idei nyílt versenyén a kreatív kategóriában.
Sorra születtek a cikkek arról, hogy a zsűri nem tudta, hogy a kép mesterséges intelligencia segítségével készült, Eldagsen pedig nem vette át a díjat, mert, mint mondta, nem tartja fotónak az így készült képet. A beküldést tulajdonképpen provokatív vitaindítónak szánta arról, hogy mit is kezdjünk az MI alkotta művészettel, és úgy véli, olyan paradigmaváltáshoz jutottunk el, mint amikor megjelent a fotózás, amelytől akkoriban sokan féltették a festészetet.
Ez az egész körítés persze tagadhatatlanul érdekes, de amikor megláttam a képet, akkor azt gondoltam: ez még érdekesebb. Mégis kevés szó esett róla, és arról, hogy miért nyerhetett.
Érdekes módon azóta szépen csendben kivették a kreatív kategória galériájából a weboldalon, és eltávolítottak a londoni kiállításról is, pedig előzőleg azt mondták, hogy az első díjon nem módosítanak, és a leírás szerint ebbe a kategóriába egyébként is be lehetett küldeni MI-képeket.
Szokatlanná válik az átlagos
Akárhogy is, szerintem ez a kép egészen magával ragadó. Amint az ember ránéz, rögtön behúzza és ott tartja ez a kísérteties világ. Kérdései támadnak és gondolkodni kezd. Ki ez a két nő és milyen viszonyban vannak egymással? Miért bújik az egyik a másik háta mögé? Két nőt látunk egyáltalán? Vagy csak egyet, két alakban, két időben? Mit tükröznek ezek az arcok? Tud az első nő a mögötte állóról? És kihez tartozik, mit akar a többi kéz? Vajon várhatunk segítséget a címtől: Electrician, vagyis Villanyszerelő? Vajon ezt baljóslatúan vagy inkább ironikusan kell értenünk?
A kép a Pseudomnesia vagyis Hamis emlékek című sorozat darabja, amely több, a ’40-es évek stílusára hajazó, hasonlóan hidegleléses „áldokumentumot“ tartalmaz, amelyek mintha a rémálmainkból léptek volna elő. Impresszív koncepció.
A portré és a beállítás egyszerre ismerős, megszokott és egészen új, szokatlan és váratlan is. Ez talán olyasmi, ami a statisztikát alkotó és átlagot vonó, a kiugró mintákat, az ezerszer ismertet új látványokba sűrítő MI erényének bizonyul. Így tesz például a 20. századi nőideállal, nőképpel is, aminek mintha itt egyfajta esszenciáját kapnánk, persze a 21. század felől nézve.
Olyan ez a nő, mint a ’60-as évek stílusában megjelenő Keira Knightley. A démonok, a sors és az ősök által kísértett 20. századi nő sűrítménye.
Otthonra talál a hátborzongató
Amikor ezt a cikket írtam, sok MI-fotó egyszerűen hátborzongatóra sikerült a különböző rendszerhibákból adódóan. Azóta szerintem mindez sokat fejlődött, és néha tényleg nehéz megmondani, hogy melyik kép MI és melyik valódi. A képgenerátorok egy darabig például nehezen tudtak élethű emberi kezet rajzolni, de mára állítólag ez is megoldódott. Néha elcsúszik ez-az, amiből lynchi hangulatú thrillerek születnek, amikor még a legidillibb beállítástól is megáll bennünk az ütő. Ez a kép is olyan mesterséges intelligenciásan hátborzongató, de ez jól áll neki. Még a torz kezeket sem furcsálljuk, mert illenek a kép torz hangulatába.
A gépi „látásmód“ és az emberi szándék
Eldagsennek igaza van abban, hogy hagyományos és technikai értelemben véve ez nem fotó. De ez nem azt jelenti, hogy neki ne lett volna ezzel munkája, vagy hogy a fotókban, amiket látunk, ne lenne jócskán digitális és utólag odaszerkesztett, retusált elem. Ez a kép akkor is nagyon érdekes lenne, ha teljes egészében egy gép alkotta volna, de ebben az esetben jó sok utasításra volt szüksége ahhoz, hogy ezt az eredményt lássuk.
A fotós megadta és pontosította a kép témáját, leírta az arckifejezést és az érzelmi minőséget, a korszakot, valamint a fotográfiai és technikai specifikációkat, mint például az objektív típusát, a zársebességet, a rekesznyílást, a világítást, a kompozíciót és a felbontást.
Ezzel együtt a profi fotósok tetten érni vélik a képen a technikai hiányosságokat, hogy a hátsó nő olyan animációszerű (nekem inkább festményszerű, ahogy a fotó több helyen), és azt mondják, egyből látszik, hogy MI az egész, a zsűrinek pedig egyből észre kellett volna vennie ezt. Nyilván kezdeni kell majd azzal valamit, hogy hová tegyünk az MI-képeket és hogyan. De mindezzel együtt, vagy ennek ellenére, szerintem ez a kép szép, és valami igazat mutat – ha nem is valódit.
Képek forrása: Rach Teo/Unsplash, Eldagsen
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több fotó
még több MI
Teljesen igazad van, Mara!
A kép megfogja az embert. Én is megálltam az olvasásban, és hosszan tanulmányoztam a képet. Mit is látok tulajdonképpen? Mi a furcsa a képen? Én is feltettem magamnak az általad felsorolt kérdések egy részét is.
Nekem olyan, mintha a fiatal nő egy viaszbáb lenne, akit éppen felöltöztetnek – ezért vannak ott a kezek -, ráadásul annak a nőnek a fiatalkori szobra, aki mögötte áll.
A kézábrázolás, szerintem, itt sem tökéletes. Nézzük meg a nő vállán nyugvó jobbkezet!
Ugye? 🙂
Érdekes, nekem nem jutott eszembe, hogy szobor lenne, de tök érdekes értelmezés ez is.
Nem, valóban itt is parák a kezek, arra céloztam, hogy folyamatosan fejlődik ez is, ennél sokkal vállalhatatlanabbul indult az MI pályafutása kezek terén, mára meg még többet fejlődött szerintem.
Az MI folyamatosan tanul és fejlődik, egyre tökéletesebb produktumokra képes minden területen.
(Vajon kell-e emiatt aggódnunk? 🤔)
A múltkor kitöltöttem egy tesztet, hogy felismerem-e a mesterséges intelligenciával készült képeket, és nem igazán ismertem fel. Szerintem a mostaninál még nagyobb információs káoszra számíthatunk, főleg, hogy már most is sokan sportot űznek az álhírek terjesztéséből: influenszerek, de akár egész magazinok is erre építik a tartalmaikat, szóval..