Megvan az ország karácsonyfája
A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúszoboszlóról érkezik majd Budapestre az ország karácsonyfája.
A fenyőfát 1983-ban ültette tulajdonosa, a fa ez alatt a negyven év alatt több mint huszonnégy méter magasra nőtt, törzsátmérője nyolcvan centiméter, a súlya pedig több mint öt tonna.
Az ország karácsonyfájára, amelyet hagyományosan minden évben a Parlament előtt állítanak fel, már az év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához. A beérkezett fényképek alapján idén tizenhét fenyőfa helyszíni vizsgálata után döntöttek arról, melyiket állítják fel a Kossuth Lajos téren.
A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és az arányos forma, a kellően dús lombozat mellett olyan technikai szempontokat is figyelembe vettek, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye. Számoltak azzal is, hogy mennyire viseli el a fa a kivágás, emelés, rögzítés, utaztatás viszontagságai.
Ezután esett idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára, melynek kivágásáról, szállításának és feldíszítésének időpontjáról a későbbiekben ad tájékoztatást a parlamenti sajtóiroda.
Forrás: MTI, képek: Unsplash, parlament.hu
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’