Társ vagy vetélytárs? – A lepkész meg a zöld levelibéka
kert & vadon
Annyi mesélnivaló van, s oly kevés az idő, annyira rövid a tavasz, és oly rövid a nyár, az év és az élet, nehéz rendet rakni, tempót tartani ott, ahol minden egyformán lelkes és fontos…
Páran talán észlelitek, hogy a legutóbbi, a birtok flórájáról és faunájáról szóló poszttal elindítottuk a fajszámlálót ITT. Akkor 737 fajnál tartottunk,
de ez a szám dinamikusan növekszik, és most – 2024.004.12-én hajnalban – 852 fajnál áll (de ha bírom, akkor reggelig néhány új lepkefajt még felviszek, így akár elérheti a 860-at is).
Szóval láthatjátok, hogy minden nap egy kicsit feljebb pörren a fajszámláló. Biztatón, sőt: eszement tempóban haladunk arra, hogy a természetvédelmi területünkön regisztrált, bizonyított és fotózott (videózott) növény- és állatfajok száma elérje és meghaladja a kerek 1000-et!
Főként az éjjeli lepkészet hozza most az új fajokat,
s nemcsak lepkéket, hanem rovarfajokat is.
Itt ki kell emelni, hogy annyira segítőkész csoportra még sehol sem találtunk a világháló darknetet idéző pokoli bugyraiban, mint amilyenek a lepkészek (ebben a csoportban ITT). A madarász társadalom lazán példát vehetne onnan. E lepkész csoport nélkül jóval nehezebb volna a dolgunk, és eredményességünk nem csekély részben nekik köszönhető.
De nemcsak új rovarfajok, új lepkefajok, új lepkészek szegélyezik az utat, míg haladunk az 1000 regisztrált faj felé, hanem időnként békák is.
Ritkán találunk rá a zöld levelibékákra a birtokon, bár épp ez a tavasz és a Rana projekt hozta úgy, hogy rábukkantunk a levelibékák szaporodóhelyére is, ahol fotóztunk és filmeztünk is, és amiről részletes beszámolót hoztunk ITT.
De egy zöld levelibéka
nemrégiben rátalált a Nagykarámon felállított lepkész installációra, ahol éjjel speciális izzókkal csaljuk a közelünkbe, fotózásra és határozásra az éjjeli lepkéket – és persze még milliónyi rovart. A kis béka rájött, hogy a vászon alatt jóval nagyobb a rovarbőség, mint a Nagykarámon bárhol, ezért beült a kifeszített lepedő alá, a svédasztal végébe, a kék vászonra, és ott vadászgatott a „reflektorfényben”, mint egy kivilágított stadionban egész éjjel.
Joggal mondhatta: Álljunk meg, hisz itt van már a Kánaán…
Cseppet sem zavarta,
hogy én közben teszek-veszek, leguggolok, lehasalok, villog a vaku, néha a fejétől centiméterekre. Néha kicsit elfordult, mintha csak mérsékelt rosszallását fejezné ki, amiért megzavarom fejedelmi és úri lakomájában, amiért belerongyolok időnként mennyei Kánaánjába, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy kevésbé feltűnő helyre vonuljon vagy elküldjön száraz bőrű egyéltű anyámba.
Ha egy-egy ígéretesebb lepke bukkant fel aznap este, jócskán iparkodtam a fotóval, nehogy a lepke a béka közelébe repüljön, és mielőtt elkészülne egy új fajról a bizonyító fotó, elnyelje az új tudományos eredményt a boldogság forrásában elmerülő leleményes levelibéka torka.
Ugyanakkor érdekes,
hogy egyszer sem zsákmányolt, amíg ott voltam. A szeme nagyokat guvadt, főként, amikor egy fenyőszender vagy tavaszibagoly szinte az orrát verte, de amíg ott voltam, vadászni nem mert.
Úgy tűnik, a levelibéka szerint a boldogság magánügy, nem tartozik rám, nem tartozik másokra, amint az sem, hogy miért üldögél kitartóan egészen hajnalig éjjeli lepkék gyűrűjében. Ehhez senkinek semmi köze. Úgy tűnik, a levelibéka annyira szemérmes, annyira bigott, hogy az evést is csak a négy fal között csinálja.
Viszont egy idő után
egyre kerekebb lett, és néha el-eltűnt egy-egy kövér szender a színről.
A megvilágított vásznat óránként ellenőrzöm.
Addig fényképezek, míg csak új fajt találok, aztán bejövök a házba, letöltöm a képeket, ritkán meg is szerkesztem és leválogatom azon nyomban, de egy-egy mozgalmasabb repülés alatt pár perc alatt készül annyi fotó annyi fajról, amit egy óra alatt feldolgozni sem lehet, így a következő ellenőrzésig csak ritkán kerül feldolgozásra a legfrissebb képanyag.
De bármi van is, körülbelül egy óra múltán visszaballagok a Nagykarámra.
Az ilyen szünetek után láttam, hogy a kis béka egy kicsit mindig kerekebb, míg végül hajnalra egy varangy „öntelt” kerekdedségét és renyheségét vette fel – nem mintha a kiindulópont a slim fit lett volna.
Mivel a szenderek viszonylag hamar megülnek, s órákkal később is a vásznon vannak, ha egy órával később nem találunk meg bizonyos szendereket, két lehetőséggel számolhatunk:
- Mégis elrepültek a vaksötét és kalandos éjszakába…
- Vagy befogta őket a kis béka keresője…
Igaz, sokszor a kis leveli útban volt, szó szerint láb alatt, baromira kellett ügyelnem, nehogy apró őkegyelmességére ráhágjak, de összességében szórakoztató volt a jelenléte, és még inkább mozgalmasabbá tette a nyárias éjjelt, amelyben amúgy is bagoly szólt. Sajnos csak egyetlen éjszakán élvezhettük egymás társaságát.
Másnapra egy sün
fedezte fel magának a lámpázás területét, és bár nem találtam rá adatot, hogy a sün békát is enne, de gyakran eszik apróállatokat, gyíkokat is például, meg csigákat, így sajnos nem zárhatjuk ki, hogy levelibéka barátunk veszte az lett, hogy a szokottnál gazdagabb táplálékforrást más is felfedezte, jelesül sün barátunk.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Kert és vadon”
Piros szendert még sosem láttam- könyvben sem, micsoda színe van ! Édes a zöld leveli béka, remélem elhúzott a ” nedves bőrű kétéltű anyjába”- micsoda Dan-s megfogalmazás az ellentetje is :-)))). Jó kezdés a mai napra ez a bájos történet, azért nem semmi óránként csekkolni éjszaka a lepkebárt.
Viszont nagyon fontos dolgokat tudunk meg a birtokról és a környékről. Ez az év meghatározza a birtok jövőjét – még mindig úgy érzem, és ezért megéri 🙂 Örülök, ha jó kezdés ez mára 🙂
Csodás, és micsoda remek fotók! Bízom benne, hogy pici békánk elgurult aludni🐸💚
Elképesztő az éjszakai műszakod és micsoda (lepke)fajgazdagság!
Szép álmokat, Cen’ !🤗
A számláló nemcsak elérte, hanem már túl is lépte a 860-at: ma reggel 6:58-kor 863-on áll! 🙂
Nekem is volt egy esetem egy levelibékával. (Talán már írtam is valahol.) Láttam már többször azelőtt is, de kézben még nem fogtam.
A temetőben rendezgettem egy sírt, és épp a vázából dobtam ki az elfonnyadt virágokat, amikor láttam, hogy a kőváza szélén ott maradt egy levél. Amikor megfogtam, meglepődtem, hogy puha, nyirkos és hideg, majd ijedtemben eldobtam. Igen, egy levelibéka volt. 🙂 Tovább dolgoztam a sír körül, de figyeltem a békát. Arra számítottam, hogy majd elmegy a fűben hűvösebb helyre, de egy darabig nem mozdult. Aztán észrevettem, hogy egyre közelebb került a sírhoz, és egyszer csak újra ott csücsült a váza szélén – ami, ugye, nedves volt és hűvös.
Akkor megállapítottam, hogy a levelibéka okos, kitartó és talán még makacs is.
Egészen megkedveltem akkor! 🙂