Megnyílt az Erdők Hete

őszi erdő

Megnyílt az Erdők Hete


Az Erdők Hete hagyományosan az év negyvenedik hetén várja az érdeklődőket, idén már 28. alkalommal, országszerte több mint 100 programhelyszínen.

Az Erdők Hetének célja,

hogy felkeltse az érdeklődést általában az erdők iránt és bepillantást nyújtson azok ökológiai, társadalmi és gazdasági funkcióiba. Az erdők társadalmi zöldvagyonban betöltött szerepe minden korábbinál fontosabb az időjárási szélsőségek megelőzésében és hatásainak csökkentésében. A legfontosabb szénelnyelő infrastruktúraként az erdőkre mint megoldásra kell gondolni a klímaváltozás elleni fellépés során.


Az elmúlt időszakban több, erdőkkel kapcsolatos program is indult, mint az Iskolában az Erdő Program, amelynek keretében összesen 30 ezer általános iskolás gyermek vesz részt erdőpedagógiai foglalkozásokon. Az Erdei Iránytű Program 120, hátrányos helyzetű térségekből érkező csoportnak teszi lehetővé, hogy eljussanak az erdei iskolákba.

Az Erdők Hete programjaiban

aktív szerepet vállalnak az állami erdészeti társaságok és az azt kezdeményező Országos Erdészeti Egyesület. Az érdeklődők országszerte különböző terepi programokon vehetnek részt, így például vezetett túrákon és kirándulásokon kaphatnak betekintést az erdők szolgáltatásaiba. Szerveznek olyan erdőpedagógiai foglalkozásokat is, ahol erdészek mutatják be a fenntartható gazdálkodási modellt. A részletes program itt olvasható.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több erdő

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Menekülő vadak miatt lezártak egy főutat

A dunai árhullám elől menekülő vadak miatt vasárnap 17 órától teljes szélességében lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között. A közlekedők a forgalom nagyságától…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük