Az éjjel éneklő madarak varázslatos szerepe a rezervátum életében | Videók!
Nagy tétben fogadnék, hogy az éjjel éneklő madarakról rögtön a fülemüle (Luscinia megarhynchos) ugrik be mindenkinek. Még a rutinos terepi madarászoknak is, holott sok faj énekel éjjel, és akad olyan is, aki legalább oly rendszeresen, mint a fülemüle. A fülemüle közismertségének és közkedveltségének nyilván az az oka, hogy az éjjel is éneklő fajok közül leginkább őt hallani ember közelében, s a fülemüle jóval elterjedtebb – hisz változatosabb élőhelyeken él – mint a többi éjjel éneklő madárfaj.
Mert ha másik éjjel éneklő madárfajt szeretnénk hallani, nem elég kimenni a parkba vagy a legközelebbi bokorsorig. Általában el kell hagyni a várost, és néha nagyobb utat is meg kell tenni. A többi faj ugyanis leginkább a vizekhez és mocsarakhoz kötődik.
A nádimadarak éneke laikus számára talán kevésbé jellegzetes,
mint a fülemüléé, bár itt is akadnak fajok, melyeknek éneke összetéveszthetetlen. Kimagaslik a mezőnyből a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). Talán az ő jellegzetes hangját ismerik a legtöbben a vízpartokról. Hangos, feltűnő, ritmikus, kissé agresszív ének. Bár többségünk a nappali időszakból, többnyire balatoni, vízparti nyaralásokról ismerjük ezt a hangot, amely ezért sokszor a nyarakat, a meleget, a nagy napozások és a laza időszakok nyugalmát idézi fel bennünk, a nádirigó gyakran énekel éjjel is. Kistermetű rokonai a nádiposzáták szintén.
A nádirigóhoz és nádiposzátákhoz hasonló nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) szintén gyakran pirreg a nádasban, a mocsár mélyén éjjel, amint kiterjedt réteken a „mezei rokon” a réti tücsökmadár (Locustella naevia) is. Erdők, berkek szegélyében pedig a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis).
A mi rezervátumunk területén a fenti fajok közül három faj rendszeres:
- a nádirigó,
- az énekes nádiposzáta
- és a berki tücsökmadár.
Érdekes kérdés, hogy egyes fajok miért énekelnek éjjel.
Meggyőző tudományos magyarázat tudtommal még nem született erre a kérdésre. Talán annyit mondhatunk, hogy az éjjel lehűlő, s így sűrűbb levegő jobban vezeti a hangot, és ezt használják ki a madarak. De azért kétséges, hogy ez a hatás van-e olyan volumenű, amiért érdemes ébren maradni egész éjjel, és dalolni szakadatlanul. Nekünk azonban volna erre egy másik magyarázatunk.
De kezdjük onnan – kicsit messzebbről –, hogy a madarak épp úgy, mint mi, minden létező módon igyekeznek hozzájutni a számukra létfontosságú információkhoz. Ilyen információ – általában ez a legfontosabb –, hogy hol van gazdag élelemforrás. Korábban már írtunk arról, hogy például a téli madárvilágban az énekesek között a széncinege (Parus major), és általában a cinegék úgy működnek, mint a „keresőmotorok”. Számos adottságuk, csapatos mozgásuk és sajátos stratégiájuk révén (szétszórtan mozognak, nem szoros rajban) ők a legalkalmasabbak arra, hogy a lehető leghamarabb felderítsenek egy új élelemforrást.
Ezért van az – és ezt bárki megfigyelheti –, hogy a téli madáretetés kezdetén az esetek 95 százalékában elsőként a széncinege érkezik meg, ráadásul többnyire rendkívül hamar, órákon, néha perceken belül. Tehát rendkívüli hatékony keresők, felderítők, és a mivel a többi madár ezt pontosan tudja, sok más faj a széncinegék mozgását figyeli – ahelyett, hogy ő maga keresgélne. Ezért, ha a széncinege felbukkan az etetőn, nem kell sokat várni más fajok megérkezéséig.
A széncinegék követésében nyilván szerepe van a vizuális megfigyelésnek (hol mozognak a legtöbben) és a hangoknak is.
A kétéltűeknél is láttuk, hogy mennyire fontosak a hangok,
ráadásul a magunk bőrén tapasztaltuk, milyen nagy a hangok jelentősége. Egy tanulmányban azt olvastuk, hogy a gőték a zöld varangy (Bufo viridis) pirregését követve találnak rá a szaporodóhelyekre, a kis vizekre. Ebből kiindulva fontosnak tartottuk 2025 tavaszán, hogy a környék zöld levelibékái (Hyla arborea) idetaláljanak hozzánk a kétéltűeknek létrehozott vizeinkbe. Nemcsak azért, hogy a levelibékák átszokjanak a kockázatos (rendszeresen kiszáradó) területekről a mi biztonságos vizeinkbe, hanem azért is, hogy az utat mutassák a gőtéknek, különös tekintettel az ország legritkább kétéltűfajára, az alpesi tarajosgőtére (Triturus carnifex).
Úgy gondoltuk, hogyha a gőték a zöld varangy hangját követik, miért ne követhetnék a zöld levelibékák hangját is? Abból indultunk kik, hogy 2024-ben az alpesi tarajosgőtéket ugyanazon a helyen találtuk meg, ahol a zöld levelibéka legjelentősebb szaporodóhelye volt, a zöld varangy pedig errefelé kifejezetten ritka.
Épp csak megszületett bennünk a feltételezés,
és épp csak rátaláltak az első zöld levelibékák a rezervátumunkra, épp csak elkezdtek zengedezni éjjelente a Nagyfűz-vízben, mindössze két nap kellett, hogy felbukkanjon egy alpesi tarajosgőte is! Ez aligha véletlen. Tehát azt mondhatjuk: valószínűleg valóban a békák hangja után mennek a gőték. Valószínűleg nekünk is igazunk van akkor, amikor azt állítjuk: nemcsak a zöld varangy, hanem a zöld levelibékák hangját is követik. A levelibékák ráadásul a zöld varangynál jóval harsányabbak.
Látszólag messzire sodródtunk az eredeti kérdéstől, ám valójában már csak centikre vagyunk a lényegtől. Hisz arról van szó, hogy egy hang vezeti a megfelelő helyre a gőtefajokat. Vajon az éjjel éneklő madárfajok is a megfelelő helyre vezethetnek más fajokat?
Először is: talán nem is más fajoknak szól az éjszakai ének, hanem a tojóknak. Az éjjel éneklő fajok jellemzően a költési idő elején énekelnek többet, és ugyancsak ebben az időszakban énekelnek többet éjjel is, aminek nemcsak az lehet az oka, hogy ilyenkor még élesebbek a hímek közötti revírharcok, hanem az is, hogy sok hím még párt keres. Az ének tehát a tojóknak szóló jelzés. Azt mondja: ott van egy szabad hím, aki párra vár.
De nem volna elég ezt csupán nappal közölni?
Egyáltalán nem biztos, hogy az is annyira hatékony volna, mint az éjjeli ének, mivel ezek a fajok zömmel éjjel vonulnak. Természetesen a tojók is. Ha tehát éjjel énekel a hím (szinte minden fajnál a hímek érkeznek vissza a telelőhelyről hamarabb!), akkor talán az éjszakában a terület fölött átrepülő tojó madár meggondolja magát, nem repül tovább, hisz nemcsak azt tudja meg, hogy ott van alatta, valahol a sötétben egy szabad hím, hanem azt is tudhatja, hogy ott épp olyan élőhely van, amit keres.
Csakhogy az az információ, ami az élőhelyre vonatkozik – hisz se egy énekes nádiposzáta, se egy nádirigó nem fog énekelni se éjjel, se nappal egy tökéletesen alkalmatlan területen – nemcsak az éneklő faj fajtársainak érthető. Amint a gőte is „érti”, hogy ahol varangy vagy levelibéka szól, ott víznek kell lennie, méghozzá épp olyan típusú víznek, ami az ő szaporodásához is szükséges, ugyanígy sok más vízhez kötődő madárfaj olvashat az éjjeli énekesek infóiból.
Vagyis, a helyzet nem annyira egyszerű, hogy az éneklő nádirigó lehozhat az éjszakai égből átvonuló nádirigókat, az énekes nádiposzáta pedig lehozhat újabb énekes nádiposzátákat. Joggal feltételezhetjük, hogy mondjuk a nádirigó énekére lejöhetnek más, a nádirigóéval azonos élőhelyigényű fajok, a cserregő nádiposzátától (Acrocephalus scirpaceus) kezdve, a nádi tücsökmadáron (Locustella luscinioides) át a kékbegyig (Luscinia svecica) sok más faj is. Akár rendszertanilag távol álló fajok is „érthetik” más fajok éji dalát. Sok faj lehet tisztában az éjszakai madárdalok, sőt a békakórusok informatív jellegével.
Gondoljuk csak át alaposabban!
Bár ez meredekebb állítás már, mégsem volna igazán megdöbbentő, ha egy kutatás kimutatná: a madarak nem egyszerűen egyes hangokhoz képesek élőhelytípusokat kötni, hanem hangkombinációkhoz. Elvileg a legjellegzetesebb élőhelytípusokhoz sajátos „összhangzat” tartozhat, hisz más az olyan élőhely, ahol a nádiposzáták énekét az énekes nádiposzáta dominálja (Acrocephalus palustris), és más, amit a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoanobaenus) éneke. Egészen más élőhely az, ahol a nádiposzáták énekét vízityúk (Gallinula chloropus) és guvat (Rallus aquaticus) hangja fűszerezi, és más, ahol kis vízicsibe (Porzana pusilla) és bölömbika (Botaurus stellaris).
Ha nem is végtelen a variációk száma, de kétségkívül sok lehet. Akár egy mesterséges intelligencia is képes volna a legkarakteresebb élőhelytípusokat meghatározni csupán a jellegzetes hangösszetételük alapján. Miért is ne lenne erre képes egy madár, aki az egész életét egy bizonyos élőhelytípusban tölti, de legalábbis egész életében a legideálisabb feltételeket, vagyis a számára legideálisabb élőhelytípust keresi?
Ha valóban így áll a helyzet, sokat spórolhatnak az éjjel vonuló vízimadarak a „hangzatok” megfigyelésével. Talán ebből a szempontból sem véletlen, hogy az éjjel éneklő énekesmadarak zöme vizes élőhelyekhez kötődik. Az erdő éjjel szinte néma egy mocsárhoz képest. De vessünk egy pillantást a térképre, és rögtön látjuk: a szárazföldi területeknek csak töredéke vizes élőhely. Ergo: az éjjel vonuló madár, ha kivárja a reggelt, szinte biztosan egy számára alkalmatlan hely fölött fog repülni virradatkor. Lehet, hogy éjjel áthaladt pár alkalmas terület fölött, de statisztikailag viszonylag kicsi az esélye annak, hogy épp egy alkalmas élőhely fölött találjon rá a virradat. Sokkal valószínűbb, hogy egy hegyvidék zárt erdőségei vagy egy síkság végeláthatatlan kukoricatáblái lesznek alatta. Ezért logikus igény lehet a madár részéről, hogy már az éjszakai vonulás során is válogathasson az alkalmas területek között.
De ezt hogyan másként tehetné meg, ha nem hangok alapján?
A mi oldalunkról nézve pedig az a fontos, hogy egy új vizes élőhelyünk, akár egy pár órás, friss árasztásunk is, a lehető leghamarabb benépesüljön. Hisz ezeket az élőhelyeket az élővilág számára készítjük. Így tehát ezek az éjszakai hangok, különösen a madárdalok lehozhatnak hozzánk szintén éjjel mozgó gémeket, jellegzetesen éjjel vonuló partimadarakat is a sárszalonkától (Gallinago gallinago) a réti cankóig (Tringa glareola) sok fajt. Míg a téli kertben, a madáretetőnél a legfőbb segítőnk a széncinege, addig a vizes élőhelyeink benépesülésében alighanem az éjjel is éneklő énekesmadaraink, főként az énekes nádiposzáták lehetnek a segítségünkre.
2025 tavaszán nappal 15-20 hím énekes nádiposzáta dalolt a területünkön. Éjszaka is akadnak éneklők. Éjjel legtöbbet három hímet hallottunk énekelni egyszerre.
Borítókép (énekes nádiposzáta a rezervátumunkban): Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Mostanában éjjel, vagy nevezzük hajnali 2-nek, többször kellett kimenni a kutyánk miatt, és néha kint is maradtam egy időre, olyan csodás hangversenyben volt részem.
Fülemüle van nálatok?
Igen, van valahol a közelben, de nem a mi fáinkon. Van az egyik szomszédban egy hatalmas fenyőn erdei füles is, de ő sötétedés után nyomja. Szóval vannak hangok folyamatosan, mert hajnali 4-kor már kattog a rozsdi, utána az énekes rigó……….
Nem tudom mi lehet az ok, talán a hideg, táplálékhiány, de a kirepült rozsdik, és a széncinkék után is maradt 1-1 elpusztult, de már tollas fióka. 🙁
A pusztulásnak szinte bizonyosan a hideg az oka. Nincs elég táplálék az etetéshez. Kisebbek a fészekaljak is (épp az előbb írtam róla). Az idei tavasz majd a téli madáretetőkön érződik majd, és jövő tavasszal a párok alacsonyabb számában.
Kiválasztott az aki ismeri a madarak énekét- helyesebben felismeri a madarat az énekéről. Lehet, a madarak boldogságukban énekelnek, mert jó helyet találtak. Milyen érdekes megfigyelés, hogy a békák hangzatos kuruttyolásai is is hírvivők más fajoknak .
Én azt gondolom, hogy a madaraknál – és az emberen kívül gyakorlatilag minden élőlénynél – ezek a funkciók és „érzések” nincsenek külön. Úgy képzelem valahogy, hogy a madár énekel, azért hogy másokat hívjon vagy riasszon, mindkettőt egyszerre, míg boldogsággal tölti el az ének maga, a lehetőség, hogy ezt megteheti, s mindezt tudatosan s egyszersmind tudattalanul is. Úgy vélem, hogy ezek a lények szintézisben élnek, nemcsak önmagukkal azonosak, nemcsak a helyükön vannak, hanem részesei és értői-érzői a Nagy Szintézisnek, az Egésznek, s ebből fakad minden moccanásuk.