Medvehús kerül az étlapra a szomszédban

barna medve medvehús

Medvehús kerül az étlapra a szomszédban


Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában, és a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium alá tartozó szervezetek jogosultak lesznek a problémás medvék kilövését követően azok húsának értékesítésére, ha minden előírt feltétel teljesül.

Filip Kuffa, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára hétfőn a közösségi médiában azt írta, hogy „a medvehús ehető, és megfelelő jogi keretek között el is adható”.

Akik tovább értékesítenék a medvehúst, például vendéglátóhelyeknek, azoknak be kell szerezniük az úgynevezett CITES-tanúsítványt, amely igazolja, hogy az adott egyedet legálisan lőtték ki, és lehetővé teszi, hogy a húsából készült ételeket felszolgálják.

A környezetvédelmi minisztérium tavaly október óta 103 barnamedve kilövését engedélyezte, Filip Kuffa szerint eddig 23 példányt ejtettek el. A tárca ugyanakkor 350-re növelné a kvótát.

A minisztérium ellen több civil szervezet is feljelentést tett, mivel a szlovák és az európai jogszabályok csak a konkrét problémás egyedek megölését engedélyezik, a tömeges kilövést nem.


Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több medve

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Hogy képes bárki is medvehúst enni? Ennél már csak az a borzasztóbb amikor epehólyagját vágják ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük