Megnyílik az azbesztalap, pályázni kell rá
Az önkormányzatok az egészségügyi kockázatok megszüntetéséhez kapcsolódó költségekre pályázhatnak, amelyekre az Azbesztmentesítési Alap 3 milliárd forintos keretösszegéből kaphatnak támogatást. A szükséges beavatkozásokról helyben dönthetnek majd.
A települések az önkormányzati területeken kívül magántulajdonú ingatlanok mentesítésére is benyújthatnak pályázatokat.
A feltételek közé tartozik, hogy az önkormányzatnak legyen azbeszttérképe, a nyertes pályázónak pedig vállalnia kell, hogy háromhavonta jelentést készít az azbesztrost-vizsgálatok eredményeiről. Ha a vizsgálatok nem támasztják alá, hogy a szennyezés egészségügyi kockázatait sikerült megszüntetni, akkor a pályázaton nyert teljes összeget vissza kell fizetni.
Emellett a településeknek önerőt is kell vállalniuk a pályázatukhoz, ez megyei jogú városok esetén a támogatás 30 százaléka, a többi városnál 20 százaléka, míg a nagyközségek, községek esetében a 10 százaléka.
A pályázatokat a megnyitástól kezdve folyamatosan lehet benyújtani a keret kimerüléséig, a támogatási kérelmeket a beérkezés sorrendjében bírálják majd el.
Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több környezet










































Ha lenne két életem kigyűjteném az összes mellkas CT leletből azokat, ahol tüdő fibrózist, vagy emphysemát írtak a kollégáim. A saját területemen minden második embernek , akár férfi, akár nő totálkáros a tüdeje. Legalább 10 éve itt van ebben a városban az azbeszt por- az egyik itteni ebben illetékes szakember kissé elbagatellizálva a dolgot kirakott egy videót egy közeli városban és mosolyogva betolta az emberek képébe , hogy semmi pánik….Mondjuk 10 év múlva megnézném az ottlakók közül kinek lett baja, életkor szerint is. Nemrégiben láttam egy klassz filmet, az volt a címe „Ólomgyerekek”-fent van a Netflixen- egy sziléziai iparvárosban egy doktornő rájön, hogy az erőmű közelében olyan magas az ólomszennyezés , hogy a gyerekek mind anaemiásak lesznek. Igaz történet- hetvenes évek- ott is mindent elkövettek, csak ki ne derüljön a dolog.
Ez nagyon érdekes kutatás lenne. Tragikus ez a helyzet. 🙁 Nem is tudtam, hogy az ólom is okozhat vérszegénységet. Szerintem a vérszegénység elég gyakori dolog, de ha valaki orvoshoz fordul, kb. soha nem kérdés, hogy mennyi ólom lehet a szervezetében. Pedig sok helyen a csapvíz is szennyezett, ha jól tudom.
Igen- rengeteg cikk van ami a nehézfém szennyezésekről , meg annak az egészségre gyakorolt hatásairól szól,(ólom, cink, cadmium) – olyant is olvastam, hogy ahol a tengerbe ömlött a tankhajókból az olaj, abból a régióból származó halakban nagyon magas az ólom tartalom. Az egyik vega ismerősöm aki halat sem eszik pl. ezzel indokolta. Az ember már azt sem tudja mit vegyen és egyen ami biztosan nem mérgező. De ugyanígy fel tud dúsúlni a növényekben is. Nagyon szerettem a laboros életemben a haematológiát, pl. a vörösvérsejtek „ólom pettyezettsége” vagy bizonyos típusú fehérvérsejtek toxicus granulációja, pl. az ólommérgezés részjelenségei voltak. Nagy ritkán de belefutottunk anno ilyesmibe is. Amúgy a film a Netflixen tényleg nagyon .
„Szombathely idén 4,2 milliárd forintot fizet be a közösbe”- ennyi lesz az önkormányzat saját ereje, a 30%- s ezt a szolidaritási hozzájárulásból javasolja Nemény András felhasználni- tegnapi posztjában írta .
Köszi az infót, beleírom majd a cikkbe.