Milyen gyorsan öregszünk valójában?

öregedés

Az öregedés, a bélflóra és az edzettség összefüggéseit vizsgálták


Kerepesi Csaba, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatója a felgyorsult öregedési folyamatok, a bélflóra összetétele és az edzettség közötti összefüggéseket vizsgálta az úgynevezett epigenetikai öregedésórák segítségével.

Ezeket öregedésórákat mesterséges intelligencia segítségével alkották meg, és azt mérik, hogy hol tartanak éppen az öregedési folyamataink. Előre jelezhetik egyes betegségek kialakulását, sőt, akár a halált is.

Ezért fontos a testmozgás

A kutatók mintát vettek a kísérleti alanyok bélflórájából és véréből, az adatokat pedig összevetették az edzettségi információkkal. Úgy találták, hogy minél edzettebb valaki, annál lassabban öregszik, és annál egészségesebb, beleértve akár a testének baktériumflóráját, a mikrobiomot is. A testmozgás tehát kulcsfontosságú a fiatalság megőrzésében.

A mikrobiom elárulja, mennyire gyorsan öregszünk

Azt tapasztalták, hogy a középkorú, illetve idős embereknél a felgyorsult öregedés összefügg a bélflóra nagyobb diverzitásával, az alacsonyabb edzettségi fokkal és a rosszabb egészségi állapottal. Ezzel szemben lassabban öregszenek azok, akiknek magasabb az edzettségi szintjük, és bélflórájukban nagyobb arányban fordultak elő a gyulladásgátlásban részt vevő baktériumok.

Ha pedig a kutatók arra kíváncsiak, hogy mennyire gyorsan öregszik valaki, nemcsak az izmait, de a mikrobiomját is érdemes megvizsgálniuk.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több orvostudomány

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Ezért éri meg böjtölni | A böjt hatása

Az emésztőrendszeri betegségek megelőzésében is fontos szerepet kap a bél mikrobiom, vagyis a bélrendszerben élő mikroorganizmusok összessége. A belek egészségét…Tovább

6 hozzászólás

  1. (T)Egyél az életedért- zárt FB csoport, jó szívvel ajánlom a csatlakozást- sport és a bál mikrobiom kapcsolata, az oldal tulajdonos most fut és a kettő kapcsolatát elemzi. Régóta követem, szuper jó dolgokat ír és mond és csinál.(Patay Gábor)

  2. Ha valaki közületek támogatója Veiszer Alinda Podcast oldalának, éppen most beszélgetett Horváth Tamással, aki a Yale-en kutatja a hipotalamuszt, ezen belül is az éhség-jóllakottság összefüggését az élettartammal és ami különösen érdekes, a férfiakra olyan rosszul hat az éhezés, hogy megrövidíti az élettartamukat.

    1. Author

      Én csak a telexes összefoglalót olvastam, de nagyon érdekes, amiket mond, meg ez a kutatási terület is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük