A növények titkos élete | Lehetnek-e okos növények a kökények?

2000 kökény virágzás okos növények

A növények titkos élete | Lehetnek-e okos növények a kökények?


Centauri cen logo Cenweb

Rég elvirágzott a kökény (Prunus spinosa) és messze van még a következő virágzás, de mivel évek óta töprengek egy a kökényekkel kapcsolatos kérdésen, és évek óta szeretnék írni róla, most nem várok tovább vele. A birtok egyik legkevésbé látványos, de talán az egyik legérdekesebb jelenségéről van szó. Nem egyszerűen a kökényvirágzásról, mert hiszen az önmagában is mutatós, és fontos is, egyrészt a beporzóknak, másrészt, ha bő termést eredményez, akkor a madárvilág, s főként a rigók számára.


Inkább arról van szó, hogy a kökény virágzását látszólag semmi sem szinkronizálja. Első ránézésre a kökénybokrok kaotikusan, minden rendszer vagy „átgondoltság” nélkül döntenek a virágzás időpontjáról.

Ez egy kökénysor vagy elszórtan található kökények esetében kevésbé feltűnő, de van nálunk egy hatalmas kökényfolt, egy „kökény-erdő”, az Őskökényes, amely minden tavasszal ámulatba ejt – nemcsak a virágok millióival, hanem azzal a kaotikussággal is, ahogyan a virágzás több hullámban végigfut a bokrokon.


2000 kökényvirágzás 2025.03.25.

Az Őskökényes esetében különösen feltűnő, hogy nem egyszerre virágoznak a különböző bokrok, épp ellenkezőleg: hetekig is elhúzódik a virágzás amiatt, hogy az egyik bokor már március tizedikén virágba borul, míg egy másik csak két héttel később. S még ha volna ebben valami logika! De nincs.

Látni olyat, amikor ugyanaz a faj eltérő időpontokban virágzik. Legutóbb a mocsári nősziromról (Iris pseudacorus) állapítottuk meg: attól függően tolódik ki a virágzás időpontja, hogy az adott tő mennyire hűvös mikroklímájú helyen él. A környéken már hetek óta virágzik, míg nálunk csak egy hete, a hűvös és árnyékos patakmederben tenyésző tövek pedig még mindig nem. Mindez nem szorul magyarázatra.


Ennél kicsit izgalmasabb jelenség, amikor egy bodzabokor (Sambucus nigra) déli oldala virágzik,

az északi viszont nem. Ebben is van logika, hiszen a déli oldal melegebb, de azért mégis furcsa, hiszen ugyanarról a növényről beszélünk. Mégis vajon hogyan csinálja ezt a bodza? De a bodza nem áll meg itt. Akadnak olyan bodzabokraink (például az Angolkert legnagyobb, legidősebb bodzája a teraszunk előtt), melyek időnként „körkörös virágzásra” adják a fejüket. Ez annyit tesz, hogy a bokor virágzása hosszasan elnyúlik, s miután egy ponton virágozni kezd, a virágzás körbe vonul a bokron. Hetekig tartó „vonulás” ez. Érthetőbben: mondjuk kinyílnak az első virágok a déli oldalon, aztán egy hét múlva kicsit odébb, délnyugat felé is, újabb hét után már nyugati irányban nyílnak virágok, és így tovább, egészen addig, míg a virágzás körbe nem ér.

Arra is láttunk példát, hogy a teraszunk előtti bodza ezt a körkörös virágzást többször is megismétli, minek következtében termést is valószínűtlenül sokáig, egészen októberig adott. (A legtöbb bodza egy ütemben virágzik, és a termés java már augusztus elejére beérik, s gyakran szeptemberre már nem is marad.)


bodza-termése Sambucus nigra bodzabogyó hasznos növények gyógynövények

Ha volna még egy életem,

pár évet rászánnék a bodzavirágzás tudományos kutatására is. Ám ha csak egyetlen kutatási témával toldhatnám meg az életemet, akkor nem a bodzát választanám, hanem a kökény kaotikus virágzásának kérdését. Annál is inkább, mert bár a bodza körkörös virágzása különösnek tűnik, de legalább van benne rendszer. Ezzel szemben a kökény virágzása épp azért érdekes, mert kaotikusnak hat, bár ugyanakkor van egy sokéves teóriám arról, mi rejlik a kökény látszólagos káosza mögött. Miféle stratégia. Ez a stratégia pedig – ha valóban létezik – bőséggel megér(ne) egy kutatást.

Akkor volna logikus, következetes, vagy elemi szinten is érthető a kökény virágzása, ha mondjuk elsőként a déli oldal, a melegebb fekvés bokrai virágoznának, majd a virágzás a melegebb helyek felől a leghidegebb északi oldalak felé „terjedne”. Ezzel szemben például az Őskökényesnél az elsőnek virágzó bokrok szinte mindig az északi oldal bokrai. Ezek után pedig valóságos káosz alakul ki, ahol követhetetlen, mikor melyik bokor és miért épp akkor borul virágba. A folyamat végén egyszerre találunk olyan bokrokat, amelyeken már az elszáradt virágokat se igen találjuk meg, és olyanokat is, melyeken még kipattanás előtt álló zsenge bimbók vannak.


Vessük mindezt össze azzal,

hogy a birtokon a kökénytermés évről évre rendkívül bizonytalan, mert hiszen a kökény oly korán virágzik, amikor még gyakoriak a visszatérő, s kemény fagyok. Különösen az olyan hűvös, alapvetően hegyvidéki mikroklímán, fagyzugos helyen, mint amilyen a mi területünk. Ezért nálunk ritka az olyan év, amikor számottevő kökénytermést kapunk, holott kökénybokraink száma közel 6000.

Ha a virágzás kora tavaszi időpontját összehozzuk a kaotikus virágzással, támadhat egy sejtésünk. Mi van akkor, ha a kökény a kaotikus virágzással a kaotikus időjáráshoz alkalmazkodik? Mi van, ha a kökények virágzása azért olyan kiszámíthatatlan, mert ebben az időszakban az időjárás is az. Amikor megállunk a változékony időjárás közepette, gyakran még deres kora tavaszi hajnalokon a kaotikus képet mutató Őskökényes virágbombája előtt, egy idő után az a benyomásunk támad, hogy a kökény okos növény, és az időjárás hektikusságából fakadó kockázatokra reagál.


2025.04.09. | Az Őskökényes keleti oldala. Legalább három fázist látunk egyszerre (balról jobbra): 1./ Virágzás ereje teljében 2./ Elvirágzott (rózsaszín) virágok tömege 3./ Virágzás előtti bimbós állapot. | Mindhárom fázis ugyanabban a fekvésben, hasonló korcsoportba tartozó bokroknál, ráadásul talán ugyanazzal a genetikai háttérrel. Akkor hát miért, s hogyan „osztják be maguk között” az időt ezek a bokrok?

Olyan ez, mint egy nyereményjáték, ahol véletlenszerűen rejtenek poharak alá nyereményt. Ha a nyeremény véletlenszerűen helyezkedik el, talán a legsikeresebb stratégia is a véletlenszerű keresés.    

Ami igazán különös, hogy ezt a stratégiát nem egy egyed, hanem egy csoport követi. Nem egy kökénybokor virágzása húzódik el hosszan (ahogyan a bodza „körkörös virágzása”), hanem egy csoport virágzása. Mintha a bokrok egyeztették volna a stratégiát. Mintha azt mondták volna:

„Nem tudjuk, mikor lesznek kedvező feltételek, mert a tavasz kiszámíthatatlan. Nem tudjuk, mikor virágozzunk, hogy ne fagyjanak el a virágaink. Ezért, annak érdekében, hogy egy rossz időzítés miatt ne fagyjon el az utolsó virág is, csináljuk azt, hogy mindenki más időpontban virágzik. Ha mindig virágzik valamelyikünk, csak akad olyan is, aki sikerrel jár.”

Ez logikus stratégiának tűnik,

ha figyelembe vesszük: így is mennyire nehezen produkál jelentős termést a kökény.


Persze, nyilván nem létezik a „Vén Kökények Tanácsa”, ahol ezt így, ebben a formában megvitatják, s végül bölcs, stratégiai döntést hoznak, ám az nem volna meglepő, ha valamiféle szabályozás mégiscsak működne és létrehozhatna egyfajta stratégiát, „virágzási sorrendet” a bokorcsoportban.

Hogy ez miként működhet valójában, talán örök titok marad, vagy talán akad majd valaki, aki rászán ennek kutatására pár évet. S végül, bár nem sok, némi esélye annak is van, hogy mégis kapok még egy életet, ahol én magam jöhetek rá e titok nyitjára. Más kérdés, hogy ez a lehetőség talán egy olyan másik életben lesz, ahonnan a választ már nem hozhatom át ide, hozzátok.     


Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Börzsöny virágai kis télizöld meténg Vinca minor tavaszi virágok félcserjék pixa adomány virág

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mozgolódnak az őszi hollók

A rezervátumunkban immár hagyománnyá vált, hogy szeptember-október a hollók megfigyelésének, fotózásának és kutatásának időszaka. Tovább

3 hozzászólás

  1. Éppen tegnap a vasárnapi sétánk során beszélgettünk arról, kökénybokrot is telepítünk, ha lesz egy zsebkendőnyi kertünk:-). A szüleim háza közelében lévő szántóföld szélén végig kökénybokrok voltak- nem emlékszem olyan évre, hogy ne lett volna bőséges termés. Írtad tavaly, hogy nálatok is kivételesen bőség volt és el is döntötted, hogy valami ital lesz belőle.

  2. Ne haragudj, Cen’, de kijavítalak: a kökény virágzása nem mutatós, hanem gyönyörű!

    Te annyi mindent megfigyelsz, feljegyzel, táblázatokba rendezel, grafikonokon ábrázolsz. Nem szánnál rá egy kis időt pár éven keresztül, és megtennéd ezt a birtok kökénybokrainak a virágzásával is? Hátha jutsz valamilyen eredményre még ebben az életedben, és nem kell egy következőre várni! 🙂

    Én is figyelem az alattunk lévő bodzabokrokat minden évben. Először a tetején lévő virágok kezdenek el nyílni. (Az kap több napot.) Akkor már tudom, hogy ha ivólevet akarok csinálni, akkor attól kezdve figyelnem kell, mikor nyílnak ki az elérhető magasságban lévő virágok.
    Idén is sikerült szedni róla, bár már alul is voltak elnyílt virágok, de a bokrok belsejében még bimbósak is.

  3. Ez nagyon érdekes, mint amiről már régebben írtál a bodza érésével kapcsolatban, a madárvonulàs és a bodzaérés „összehangolàsa” ősszel.
    Itt, a kökènyviràgzàs kaotikussága azért ennél sokkal bonyolultabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük