Mire jó a bodza? | Bodza a madárbarát kertben

Mire jó a bodza? | Bodza a madárbarát kertben


Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: a bodza ismertsége ellenére is, sok szempontból elhanyagolt és kevéssé ismert faj. Többségünk számára a szörpnél megáll a tudomány.


Sokan szeretik és ismerik; akik ezt a posztot olvassák, talán már készítettek is az idén bodzaszörpöt, mégsem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: a bodza ismertsége ellenére is, sok szempontból elhanyagolt és kevéssé ismert faj. Többségünk számára a szörpnél megáll a tudomány. Talán még az illatát is kedvelik, de ha már arról van szó, legyen-e bodza a kertben, a legtöbben nemkívánatos fajnak tartják,

holott a bodzának helye van még egy kisebb kertben is, annál is inkább, mert egy igazi multifunkcionális növény.


A képen látható törzsek közül egy almafa, a többi bodza! | Fotó: Centauri

Régen megbecsülték, ott volt minden udvarban, s minden „ízét” felhasználták. A bodza virága és termése erősen gyógyhatású, alkalmas szörpnek, lekvárnak, teának, használhatjuk frissen és szárítva, gazdag irodalma van a bodza felhasználásának.

Sokan mégsem örülnek a megjelenésének. Miért is nem? Egyrészt gyakorisága és agresszív terjeszkedése miatt gyomként kezelik, másrészt a legtöbben – leszámítva a virágzás időszakát – esztétikai szempontok miatt sem gondolják kertbevalónak. Tény, hogy a bodza nem tartozik a mutatós növények közé, de ezen egy kerttulajdonos sokat javíthat.

De miért bajlódjon bodzával bárki, ha egyszer száz és száz mutatósabb növény kínálja magát?


A kép bal oldalán, a “kis út” végén gömb alakú bodza – legalább 10 ilyen van a szűkebb kertemben, ezer szám fejleszt illatos virágokat, és mázsaszám érlel bogyókat. És szerintem szép is. | Fotó: Centauri

Számunkra a szörpkészítés miatt a legfontosabb, és legnépszerűbb, ugyanakkor a virágzás valójában egy sokkal fontosabb folyamat első lépése. A bodza az énekesmadarak benzinkútja. Sok énekesmadár őszi vonulása bodzások nélkül elképzelhető sem lenne. A virágokból igen hamar fejlődnek zöld bogyók, és azok igen hamar, gyakran már július táján érni kezdenek. Sok múlik az adott év időjárásán, de a fekvésen is.

Hűvös völgyeken a bodza később virágzik és később érik, meleg, déli kitettségű oldalakban jóval korábban. A mikroklímát is érzékenyen jelzi.


Az elsőnek virágzó bodzám a kert déli oldalán két hete – körülbelül 15 éves; egyszer majdnem elszáradt, drasztikusan visszavágtam, ma már majdnem akkora mind a vele egykorúak. | Fotó: Centauri

Az én szűkebb udvaromban például a legtávolabbi bodzák közötti távolság kb. 50-70 méter, mégis, több hetes eltérések vannak az egyes tövek virágzásában és érésében. Az efféle érzékenység több szempontból is kapóra jön, hisz így a virágzás is tovább tart. Van egy olyan bokrom is, mely májustól gyakorlatilag szeptember végéig virágzik, természetesen májusban van a csúcs, de később is hoz virágokat, ráadásul körkörösen, vagyis a „virágos rész körbejár” a bokron. Ennek okát nem tudom, mindenesetre néhány virágot májustól szeptemberig mindig találni rajta.


E kisház falánál is meghagytam egy bodzát, ma már másfélszer magasabb a háznál  | Fotó: Centauri

A bodza bogyóinak rendkívül magas a cukortartalma, rengeteget terem, és viszonylag sokáig találni épp termésben álló bokrokat, ez pedig a vonuló énekesek számára létfontosságú. Ahhoz, hogy jelentő távolságokat tegyenek meg, tartalékokat kell felhalmozniuk, ezt pedig ezen az éghajlaton a bodza segítségével tudják megtenni legkönnyebben. Főként a poszáták körében népszerű, de eszik rozsdafarkúak, rigók, füzikék, gezék, fülemülék, vörösbegyek, kékbegyek, nádiposzáták, nádirigók, tücsökmadarak, sárgarigók, seregélyek. Nehezen felmérhető jelentőséggel bír a bodza millió és millió madár vonulásában. Ráadásul a költési szezon végén kirepülő fiatal énekesen megerősödését is segíti.

Bodzák, bodzasorok ezrei olyanok a vonulóknak, mint nekünk a benzinkutak hálózata.


bodza termése
A bodza termése “ezer dologra” jó, de nekem a madarak miatt a legfontosabb. | FORRÁS

Igen ám, de a bodza viszonylag korán érik, ráadásul a bogyóit sem tartja sokáig, hamar hullik. A madárvonulásról pedig sokan úgy tudják, hogy az zömmel szeptember-októberben zajlik, amikor bodzát már alig találni. Ezzel szemben az énekesmadarak jelentős része jóval korábban indul útnak. Augusztusban sokan már javában vonulnak.

Néha már július végén megérkeznek hozzánk az első énekesek Lengyelország, a Baltikum, sőt Skandinávia felől is. Augusztustól folyamatosan emelkedik a cseh, finn, svéd madarak száma. Vagyis épp abban az időszakban, amikor a bodza is termőre fordul.


barátposzáta Sylvia atricapilla
Mivel a kertekben, bokorsorokban is a barátposzáta (Sylvia atricapilla) a leggyakoribb poszátafaj, így a bodzán is őt látni leggyakrabban. A képen egy tojót látunk (vagy fiatalt), a hímek sapkája fekete. | FORRÁS

 Ha valaki nem madárbarát, akkor is hasznára válhat a bodza.

Erőteljes, gyorsnövekedésű faj, és bár sokáig próbál tőről hajtani, jól kordában tartható, és magas fává nevelhető. Az irodalom szerint 3-4 méter magasra nő, de nálam a legnagyobb már 9 méter körül jár. Hamar fejleszt hatalmas lombot, melyen át sok vizet párologtat, ezért olyan kicsit, mint egy kültéri légkondicionáló. Mióta erőteljesebbé vált a klímaváltozás, és számolnunk kell rendkívüli hőhullámokkal is, ez különösön fontos lehet. Számos bodzabokrom közül egyet közvetlenül a terasz mellett nevelek immár 10 éve. Növekedésére és erőteljességére jellemző, hogy pár éve minden gond nélkül megtart már egy függőágyat is. Ami a legjobb: mire megérkeznek az első igazán meleg napok, hatalmas árnyékot tart, s nemcsak a terasznak, hanem a ház falait is árnyékolja, mivel igen magasra nőtt, elsősorban azért, mert nem engedtem alul terebélyesedni. Minden tavasszal megvágom. Pár éve az alsó 3 méteren már nem is próbálkozik, annál erőteljesebben tör felfelé. A legnagyobb hőség idején is kellemes a klíma alatta. Mivel a nagy párologtatáshoz temérdek vízre van szüksége, a ház mellett ezzel is jó szolgálatot tesz. Bár ez a ház alulról nem vizesedik, de ha ez a veszély fennállna, a bodza ezt is mérsékelné.

Összefoglalva a bodza az alábbi céloknak kitűnően megfelelő növény
  1. Szörpnek, s nem mellesleg egyéb csemegének is.
  2. Madarak számára július végétől néha szeptember végéig bőséges élelemforrás.
  3. Remek árnyékoló
  4. Valóságos kültéri légkondicionáló
  5. A ház körüli lappangó vizek mennyiségét jelentősen csökkentheti
  6. Virágillattal borítja el a kertet és a házat májusban
  7. Nevelve gyönyörű, idősebb korában fészkelőhelyként is számba jöhet a madarak számára.

klímavédelem erdőtelepítés parkosítás
Ez a fotó azt mutatja mennyit változott az udvar 13 év alatt az emeleti lapostetőről nézve. Abban, hogy az udvar igen rövid idő alatt vált lombos zöldfelületté, oroszlánrészt vállalt a bodza. Az alsó képen látni, hogy a ház mellé ültetett bodza már olyan magas, hogy lassan már a lapostetőről nézve is kitakarja a kisházat. A fotó valamikor nyáron készült, így az is látható, hogy ilyenkor a bodza már elhagyja a lombozat egy részét.

Egyetlen hátrányt említhetek vele kapcsolatban. Az esztétikuma attól, függ, ki hogyan neveli. Talán nehezen illik egy golfgyepes agyontervezett kertbe, de már egy angolparkban remekül mutat. Viszont érzékeny a hőhullámokra és az UV-sugárzásra, de ettől függetlenül is a nyár második felétől a lombozat egy részét elhagyja. Egyre másra száradnak el a levelei, és bizony a bodza alatt már nyáron sem árt néha összesöpörni. Érés idején nem érdemes ruhákat teregetni alatta, mert a lepotyogó bogyók megfogják a ruhát.

Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit összességében nyújt. Szépen alakított, nevelt bodza télen sem csúfabb, mint bármely lombhullató fa „váza”.

Az én kertem domináns fásszárú növénye. Mára ligetté alakult ez a kert, de 15 évvel ezelőtt a bodza volt az első, amivel gyorsan teremthettem lombot, árnyékot, és hamar hívhattam be madarakat a ház közelébe.

Szinte mindenütt megtelepszik, igénytelen faj, szóval alig akad olyan kert, ahol ne lehetne vele semmi perc alatt feldobni a kertet. Nálam rendszeresen csírázik ki az ereszcsatornában, melynek tisztításakor a kis bodzabokrokat nem dobom ki, hanem kiültetem új és új helyekre. Nem egy mára hatalmas bodzabokrom-birodalmam egykoron az ereszcsatornában kezdte.

Ültessetek bodzát hát minden mennyiségben!


Kérlek, oszd meg ezt az írást másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több Kert & vadon

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több virág

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Valódi alien a világ legnagyobb virága

    Amilyen nagy, sok szempontból éppolyan kellemetlen a legnagyobb virág a világon, amely felülír mindent azokból az idilli érzésekből, amit a virágokhoz társítunk…Tovább

    6 hozzászólás

    1. Nagyon szeretem a bodzát, minden fázisában. Régen olvastam ekkora figyelemmel írást. A bodza bogyójából készült szörp és lekvár az egyik kedvencem, anno a kaposvári piacon egy őstermelő fickótól vettem, aki csipkebogyós dolgokat is árult, szóval megértem a madarakat, miért szeretik a bodza bogyót:-)

    2. Pár éve, még a régi honlapon írtál egy nagyszerű összefoglalót a bodzáról, hasonlóan a maihoz, nagyon meglepett, hogy milyen univerzális növény. Különösen ez, amit addig nem tudtam: A ház körüli lappangó vizek mennyiségét jelentősen csökkentheti.

    3. Én minden, a cikkben említett évhez hozzáadtam hármat. 🙂 Ezt az írást ugyanis már olvastam három évvel ezelőtt a régi weboldalon.
      Ott azt írtam hozzászólásban, hogy már kétszer csináltam bodza ivólevet. Sajnos, az esős idő miatt idén egyszer is csak épp, hogy sikerült. 🙁
      Én nem főzök szörpöt. Az ivólé tulajdonképpen bodzavirággal ízesített limonádé. Pár nap alatt kész, és hűtve fogyasztva nagyon finom.

      1. Kedves Edit, mindig lenyűgöz a memóriád Cen írásait illetően💓olyan, mintha Te lennél a Sentinelje, szóval bámulatos vagy🥰szívemből irigyellek.

        1. Köszi, Lívia! 🙂
          Azt hiszem, egyszerű a magyarázat: gyakran barangolok, olvasgatok Cen’ honlapján még akkor is, amikor ő esetleg hosszasan hallgat. Imádom az írásait!
          Azt mondta régebben, hogy a honlap az otthona, és az ajtó mindig nyitva áll előttünk. Hát én gyakran kihasználom ezt. 🙂
          Így volt ez a régi oldalon, és így lesz az újon is, úgy tervezem.

    4. Kedves Edit, mindig lenyűgöz a memóriád Cen írásait illetően💓olyan, mintha Te lennél a Sentinelje, szóval bámulatos vagy🥰szívemből irigyellek.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük