Milyen volt 2024 a nemzeti parkoknak?
Tegnap az erdészetek ma pedig a nemzeti parkok idei évéről osztott meg összegzést az Agrárminisztérium. Mint írják, a most zárult, hétéves uniós pénzügyi időszak programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházás valósult meg országszerte, és csaknem 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.
A közlemény szerint a fajok és az élőhelyek védelmén, a természetvédelmi területkezelésen túl a hazai nemzeti parkoknak egyre több feladatuk van a társadalom megszólításában is. A mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét mára már a 10 nemzeti park valamelyike működteti, ezeket évente mintegy 1,6 millióan keresik fel.
Az év egyik leglátványosabb turisztikai beruházása a Hortobágyon valósult meg. A Hortobágy – Világörökségünk a Puszta projekt keretében európai uniós forrásból újult meg a Pásztormúzeum, a Körszín és a Hortobágyi Csárda épületegyüttese, valamint a látogatóközpont kiegészítő munkái és a helyi vásártér kialakítása is befejeződött. A projekt összértéke majdnem 3 milliárd forint volt.
A Kiskunsági Nemzeti Park
idén adta át információs központját, a Puszta Kapuját Bugacon. A csaknem 300 millió forintból megvalósult új létesítmény a Natura 2000 hálózatról és élőhelyekről nyújt tájékoztatást.
Ugyancsak az idén adták át hazánk legnagyobb génbankjának új, tápiószelei épületét. A projekt a legmodernebb technológiák alkalmazásával csaknem egymilliárd forintot tett ki. A két új hűtőtároló hosszú távra, legalább 100 évig tartósítja az itt őrzött magokat.
Szintén 2024-ben kapta meg a Bükk-vidék Geopark az UNESCO Globális Geopark címet, így a Novohrad-Nógrád és a Bakony-Balaton geopark után ez lett hazánk harmadik nemzetközileg elismert geoparkja.
A vizes élőhelyek megóvása a természetvédelmi munka egyik prioritása volt 2024-ben is: a vizes élőhelyek védelmét célzó Ramsari Egyezmény 2018-ban Tata városának „Ramsari Városi” címet adott., a világon összesen 43 ilyen település létezik. Idén Tata elnyerte azt a jogot is, hogy 2025-ben megrendezheti a Ramsari városok világtalálkozóját, az eseményre 2025 novemberében, a Tatai Vadlúdsokadalomhoz kapcsolódóan kerül sor.
Forrás: MTI
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több nemzeti park









































