Megdöbbentő társadalmak | Boglárkák a hangyabolyban
Az első lepkefotózások után hidaltam le először. Már akkor tudtam, hogy írok majd a birtok újonnan felfedezett pillangóiról, mert erre valóban nincsenek szavak. Nézi, fotózza az ember a pompás kis lepkéket – míg minden létezőt megtesz azért, hogy a birtoka lepkeparadicsom legyen – és amikor a határozási nehézségek örvén összeolvas minden létező irodalmat, hiába sokat látott (olvasott) terepi ember, megdöbben, hogy a természetben, sőt az udvarán mennyire abszurd létformákkal találkozhat.
Már most tudom, hogy a szokottnál is lelkendezőbb leszek,
de ha valaki nem értené vagy nem szeretné a lelkesültséget, először is ajánlom azt az írásomat, ami a pátoszról szól (ITT). Másrészt egy többször bővített mondatban elmondanám: hatalmas tévedés, hogy a szakértői megnyilvánulásokhoz hozzátartozna a higgadt, komoly „forma” minden körülmények között. A „faarcú szakértést” azok öltik magukra, akik valójában önmaguk prezentálását fontosabbnak gondolják annál, amit vizsgálnak, mondjuk a természetnél. Aki pedig az önreprezentálást, ezt a szerepet prioritásként építi be a jellemébe, nem lehet igazi természetbúvár, sőt tudósként sem várhatunk tőle sokat.
A természet, és annak minden eleme, a tudás, és annak minden új aspektusa csodálattal tölti el az olyan embert, aki tisztában van a léptékekkel; aki meg nincs tisztában ember és természet léptékkülönbségével, gondolkozásában és kutatásaiban csak egy határig juthat el; a határ túloldalán aztán ott vannak azok, akik lelkesülnek atomokért, ionokért, kvazárokért, vagy épp egy lepkéért. Nem véletlen, hogy szakembereinknek se szeri se száma, és mégsem oldottunk meg olyan problémákat, amiket már réges-rég le kellett volna tudnunk. Ennyit a körítésről – adjunk hát a csodálkozásnak!
Vissza tehát az időben még két hónapot! Június elején az egyik boglárkát azzal gyanúsítottam, hogy a hangyaboglárkák közé tartozhat. Határozásom tévesnek bizonyult, de akkor kezdtem alaposan utána olvasni a boglárkaféléknek. És fejtetőre álltam attól, amit megtudtam. Csak azért nem írtam róla, mert úgy döntöttem: akkor veszem elő a témát, ha lesz apropója.
Jelentem: már van.
Fotózás, filmezés közben kiszúrtam a rét fölött egy szokatlanul kicsi és sötét boglárkát, akit sikerült fotóznom és videóznom is. Visszatérve a házba, alapos határozgatás után megállapítottam, hogy kóbor ékesboglárkát (Cupido argiades) kaptam lencsevégre. Egy helyütt pedig azt olvastam róla, hogy a hernyója rendelkezik úgynevezett hangyacsalogató-miriggyel.
De minek csalogatná egy lepke hernyója a hangyákat?
Ez itt a kérdés, és az erre adott válasz az, amitől kifeküdtem. Ráadásul természetvédelmi szempontú területkezelésnél is fontos lehet ezt figyelembe venni. Bizonyos boglárkafajok ugyanis nem a tápnövényen növekednek – amint általában a legtöbb lepke hernyója –, hanem hangyabolyokban. A hangyaboglárkák kiváltképp, amint a nevük is mutatja. De nemcsak a hangyaboglárkáknál fordul ez elő, hanem más boglárkafajoknál is.
Első megállapításunk tehát, hogy amennyiben sok gyönyörű boglárkalepkét akarunk a területünkön, úgy a hangyabolyok védelmére is ügyelnünk kell.
A hangyák egyébként is fontos szereplők egy madárbarát számára. A hangyatojások jelentik az egyik fő táplálékforrást a nyaktekercsnek (Jynx torquilla), a zöld küllőnek (Picus viridis) vagy a hozzá nagyon hasonló szürke küllőnek (Picus canus). Nálam mindhárom faj él, és hangyaboly is van bőven. Tapasztalatból tudom, hogy a gyakran nyírt területekről eltűnnek a jelentősebb bolyok.
Érthető, hisz a hangyák gyakori nyírás vagy kaszálás esetén nem győzik újjáépíteni a várak felszín fölötti részét, ráadásul újra meg újra jelentős veszteségeket könyvelhetnek el, amikor olyan várakat tarol le a kaszálás, melyek épp tele vannak hangyatojással. A tojások jelentős részét hamar a vár mélyére menekítik, de ha ez sokszor ismétlődik, a hangyák is nyugalmasabb hely után néznek. A hangyabolyok számára a legkedvezőbbek a magasfüvű rétek (ebbe az irányba halad az én birtokom is).
Minek a boglárkáknak a hangya?
Némi pontatlansággal azt is mondhatnánk, hogy a boglárkák a pillangók kakukkjai. De ez valóban nagyon pontatlan, hisz nem másik lepkefajokra bízzák a lárvák nevelését, hanem egy egészen másik csoportra, a hangyákra. Bizonyos boglárkák lárvái, amint kikelnek a petéből, bár hozzálátnak a falatozáshoz, de mindössze három hetet töltenek a tápnövényen; az úgynevezett negyedik lárvaállapotba érve kirágják magukat belőle, lemásznak a talajra, majd elaraszolnak az első hangyavárig.
Itt azonban közbe kell vetni, hogy az első hangyavár nem biztos, hogy megfelelő lesz, mert némelyik boglárkafaj egészen konkrét hangyafajokhoz kötődik, mondjuk amennyiben hangyaboglárkáról van szó, akkor egy fullánkos vöröshangya-bolyt kell találnia. Ha ez megvan – nem lehet ez kis feladat – bemegy a bolyba.
Az első komoly kihívás
Kijutni egy növényből egy hernyó számára rutin feladat. De bemenni egy hangyabolyba komoly kockázat, a hangyák többsége ugyanis ragadozó, méghozzá igen vérmes és „kegyetlen” ragadozó, mely a nálánál sokkal nagyobb rovarokat is megtámadja, ráadásul falkában. A hangyákat úgy kell elképzelnünk a rovarok szemszögéből, mintha piranjak volnának. Másra sem vágynak, minthogy elébük kerüljön egy szép kövér hernyó, amit letámadhatnak ezren és feldarabolhatják pár pillanat alatt. Ezt kell túlélnie a boglárkalárvának.
Amint ez a lárva odaér a bolyhoz, eszement horror sci-fiben találjuk magunkat.
A boglárkalárva ugyanis kémia trükköt alkalmaz. Olyan vegyületeket bocsát ki magából, melyek megakadályozzák, hogy a hangyák ellenségnek vagy tápláléknak tekintsék. Ez ám a parfüm! Patrick Süskind regénye jut eszünkbe, ahol a főhős végül olyan illatszert állít elő, amely ellenállhatatlanná teszi az embert (a filmet is érdemes megnézni, egészen jó lett).
Tudjuk, hogy az ember számára is fontosak az illatok (fontosabbak, mint hinnénk, s leginkább a tudatalattinkban hatnak), de Süskind regénye mégis egy félőrült lázálmának tűnik; ugyanakkor egy boglárkalárva útját követve Süskind hagymázas és rémisztő világában találjuk magunkat, csak ez épp nem fikció. A boglárkák tehát valamiféle „barátság-parfümmel” babonázzák meg, tévesztik meg a hangyákat, de mondani se kell, nem barátkozni érkeznek a bolyba. Nincs az a barátság, ami egy mindig éhes boglárkalárvát felnevelne. Táplálék kell, nincs mese.
Ezen a ponton kettéválik a boglárkák társadalma. Vannak ugyanis olyan fajok, melyek megelégszenek azzal, hogy a nagy kémiai trükk jóvoltából a hangyák nemcsak barátságosak lesznek velük, hanem etetik is őket. Őket nevezzük „kakukk” boglárkafajoknak. A másik, vérmesebb csoport viszont kihasználja, hogy a parfüm nyújtotta védelem árnyékában szabadon grasszálhatnak, és nemes egyszerűséggel felzabálják a hangyák ivadékait.
És a hangyák nem tesznek semmit.
Mintha a természet is érezné: ez így kissé egyoldalú. Egy egész bolyt egyszerűen átvágnak a palánkon. Ezért némelyik boglárkafaj lárváján hangyacsalogató-mirigyet is találunk. Ez a mirigy olyan anyagot termel, amit a hangyák szívesen fogyasztanak. Nyilván egy boglárkalárva nem termel annyit ebből az anyagból, hogy az jelentősen hozzájáruljon a boly „kiadásaihoz”, hogy ellensúlyozza a temérdek felfalt hangyabébit, de akkor mégis hogyan működik ez?
Egyelőre nem találtam tudományos magyarázatot arra, hol jön létre egyfajta egyensúly a hangyák és boglárkalárvák között (már ha létrejön, hisz a jelenséget a tudomány parazitizmusnak tartja, vagyis olyan viszonynak, mely egyoldalú, és míg az egyik fél számára kedvező, a másik fél számára semmi előnnyel sem jár).
Két sémát tudok elképzelni. Döntsétek el, melyik a hajmeresztőbb. Mindenesetre mindkettőben van logika.
- Mi van akkor, ha a boglárka mirigye olyan ritka anyagokat termel, melyre a hangyáknak kis mennyiségben van szüksége, de fontos anyagok. Nyomelemekben vagy vitaminokban gazdag esetleg? Ha boglárka- vagy hangyakutató lennék, erre a kérdésre ráállnék biztosan. Tényleg, szétvet a kíváncsiság, hogy megtudjam valahonnan, mégis mi a franc van abban az anyagban? Ez akkor is érdekes kérdés, ha az anyag nem tartalmaz semmi olyan hasznos elemet, amit a hangyák ne tudnának nagy mennyiségben könnyű szerrel beszerezni máshonnan, anélkül, hogy cserébe ezer bébihangyát kellene elveszteniük.
- Mi van akkor, ha egyszerűen csak szeretik a boglárkalárva csirizét? Ha ez egyfajta csemege? Mi van akkor, ha addiktív, vagyis hozzá lehet szokni? Olyan talán, mint a drog? Rászoknak a hangyák, a nap fénypontja, ha nyalinthatnak egyet a boglárkalárváról – s az sem számít, ha közben a boglárkalárva épp a bölcsiseket eszegeti?
Hátborzongató – mennyi titok, mennyi megválaszolatlan kérdés szó szerint a talpunk alatt!
És akkor arról nem is beszéltem, hogy felmerül még két kérdés. Egyrészt: hogy a fenébe alakulhatott ez ki? Másrészt: Mi lenne itt az evolúciós cél?
De hogy ne csak kérdezzek. Azt joggal feltételezhetjük, hogy a boglárkák és hangyák viszonyában a boglárka szabályozó szerepet is betölthet. És persze – mint minden, sokáig egyoldalú sztori – a boglárkalárva dőzsölése sem végződik mindig hepienddel. A szociálparazitaként élő lárva nem kis időt vendégeskedik, 9-11 hónapig éli világát a bolyban, akkor azonban eljön az igazság pillanata, a lárvakorszak véget ér, a lárva bebázódik, melyből aztán a pompás lepke bújik elő.
Csakhogy a lepkén már nincs hangyacsalogató-mirigy, és a kémiai mimikrinek is lőttek, így potenciális ellenség és táplálék a hangyák számára. Itt is felvetődik a kérdés: miért nem hagyja el a bolyt a bebábozódás előtt? Ennek oka talán az lehet, hogy mint oly sokszor láttuk már (sok cikkben írtam erről), hogy a bioszféra elvégezte a számításokat, és úgy találta: a védtelen bábot túl sok veszély fenyegeti a felszínen. Ez valószínűleg megint csak pőre matematika. Jobban jönnek ki a boglárkák azzal, ha ezt a kényes, magatehetetlen korszakot még a bolyban töltik. Más kérdés, hogy amikor aztán pompázatos lepkeként bújnak elő, iparkodniuk kell. Uzsgyi, ki a bolyból, amilyen gyorsan csak lehet.
A lenyűgöző szépségű boglárkák lepkekorának első kihívása tehát ez: ki kell jutni a bolyból, ha egy mód van rá, fénysebességgel; még mielőtt rájuk rontanának a hangyák, és feldarabolnák, s immár vele etetnék a bölcsiseket. Ha ez mégsem sikerül, akkor – amikor kimegyünk a rétre boglárkákat filmezni – egy lepkével kevesebb szállong a virágok felett.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több “Kert és vadon”
még több állatvilág
Elképesztő!
Ez tényleg elképesztő, és amíg a boglárka-hangya viszonyról olvastam, végig ott motoszkált bennem is a kérdés: De miért?
Szimbiózis- ez jutott eszembe s nagyon tetszik az a verzió, ahol Cen szerint a boglárka csiriz drog a hangyáknak, valami varázsszer, amitől erőre kapnak, hogy a végén a lepkét becserkésszék, revanst véve a bölcsisekért:-))
Isteni történet- krimibe illik- mondjuk hogyan kábítja el a kedvességével a hangyákat a bolyba bekopogó vándor, a boglárka, hogy aztán szépen bekebelezze a tojásokat:-))
Szuper jó megfigyelés, a felvételek meg megint csak gyönyörűek. Bevallom hirtelen a boglárkáról azt hittem a virág, ami hangyacsalogató-ne nevessetek nagyon ki:-))
Lehet szavazni a 2024-es év lepkéjére az alábbi linken!
https://mme.hu/hirek/2023/09/26/ev_lepkeje_2024_kozonsegszavazas?fbclid=IwAR07kn3xGNOz4q1l2U7IzhIWGFbtI0Vs6bUMXvm5nbo7atWLZT7ME3CCV1o
Boglárkalepke nincs ugyan a jelöltek között, de lepkés poszthoz szerettem volna tenni a linket. Azért került ide.