Középkori lírai költészet
Előző fejezet
Középkori lírai költészet
Ha a középkor lírája kerül szóba, a trubadúrokra és minnesängerekre gondolunk. De az emberek már akkor is énekeltek tavaszról és szerelemről, amikor a trubadúrok még nem adtak oly hosszú időre érvényes formát ezeknek a kikívánkozó érzelmeknek.
A tudósok a népi májusdalokat és táncdalokat tartják a középkori líra ősformáinak. A legrégibb ránk maradt trubadúr-dalok, Vilmos poitiersi őrgróf költeményei, és a legrégibb minnesänger, a Kürenbergi dalai, még közel állnak a népdal itt-ott nyersen érzéki hangjához és a késői minneliedek megint ehhez térnek vissza.
De a trubadúr- és minnesänger-költészet fénykorában nincsen semmi népi jelleg, nagyon tudatos, ritka műgonddal csiszolt, zárt társadalmi réteg számára készült költészet ez, merev, udvari etikettel.
Az udvari kultúra először Dél-Franciaországban, Provence „daltelt mezőin” találta meg a hangját, az európai szellem számára oly sorsdöntő XI. század legvégén. Háttér: a fejedelmi gazdagságú toulouse-i, poitiers-i, ventadorn-i stb. grófok kastélya, ahol a világi élet szelíd szépségeit először fedezték fel újra, annyi barbár és búskomor század után.
Ünnepélyek, zene, tánc, ének és szerelmi kalandok itt oly otthonosak voltak, mint később a reneszánsz és a barokk udvaraiban. A vidámság úri kötelességnek számított, az élet legfőbb kincsének a gay saber-t, a szerelem és dal „vidám tudományát” tekintették.
A történelemnek ebből a gyönyörű és rövid pillanatából nem maradt más, mint a trubadúrok dalai.
Ezek a dalok a mai olvasó számára úgyszólván megközelíthetetlenek: vajmi kevesen tudnak provençalul és a fordítások nem adhatják vissza formai és zenei szépségüket.
E dalok nem is olvasásra, hanem éneklésre születtek, zene nélkül csonkák, zenéjük pedig monoton és a mai fülnek nem mond sokat. Mégis a világirodalom egyik legfontosabb fejezetét alkotják: a provençal költők fedezték fel és hagyományozták át a szerelem nyugati formáját. Valamennyi európai lírikus közvetve tőlük tanult, az európai ember, amikor szerelmet vall, sőt szerelmet érez, mindmáig a trubadúrok iskoláját követi.
A trubadúrok szerelemtanát a következőkben lehetne röviden összefoglalni:
1. Nő-kultusz.
A Hölgy, aki felé a költő sóhajtása száll, magasabb rendű lény. Ellenállhatatlan szépsége kényszeríti a dalnokot, hogy szerelmes legyen belé; maga a Hölgy nem szerelmes, sokkal légiesebb annál; „visszautasítja vagy elfogadja a lovag szerelmét, mint egy virágot” .
Catullus is szerette Lesbiát, Propertius is szerette Cynthiát, legalább annyira, mint a provence-i dalnok a Magas Hölgyet, — de egyiküknek sem volt valami nagy véleménye szerelme tárgyáról, annyira tisztán láttak, hogy szerelem és gyűlölet közel laktak egymáshoz szívükben; itt a nagy különbség.
Lesbiáról és Cynthiáról ezer áruló apróságot tudunk; a trubadúr hölgyéről konvencionális ideálképet rajzol: valamennyi hölgy egyformán fehér és bíborszínű (szőkék előnyben), csupa pretz, érték és valor, ami körülbelül ugyanaz. Szépségük mellett, rendszerint tudását és corteziáját, udvari finomságát dicsérik.
2. A Hölgy csak előkelő származású férjes asszony lehet.
Leányról ebben a lírában nincs szó. Házasság és szerelem nem egyeztethető össze.
„Kimondjuk és határozottan leszögezzük, hogy a szerelem nem terjesztheti ki hatalmát két házastársra”, így dönt Marié de Champagne. „A házasság nem ment fel a szerelem kötelessége alól”, állapítja meg Andreas Capellanus.
A házasság a középkori arisztokrácia szemében a gyakorlati dolgok síkjába tartozik; célja a birtok növelése és legitim utódok világra hozása; gyakorlati dolog, „földi szerelem” az a sokszor igen bensőséges kapocs is, amely a lovagot feleségéhez fűzi ugyanakkor, amikor az „égi szerelem” jegyében más asszonyért rajong.
A Hölgy és a lovag hűbéri viszonyban állnak egymással. A lovag felajánlja szolgálatait, a Hölgy elfogadja, ennek jeléül esetleg egy csókot vagy egy gyűrűt ad. A Hölgy különféle feladatokat róhat a lovagra. A lovag a Hölgynek feltétlen hűséggel tartozik. A Hölgy a lovagnak nem tartozik semmivel. De ha akarja, megjutalmazhatja a lovagot hűséges szolgálataiért.
Az utókor számára éppen ez a jutalom a legkényesebb kérdés. A középkoriaknak sokkal kevesebb fejtörést okozott. Ebben a tekintetben nem is alakult ki határozott konvenció. Van lovag, aki szerelmének teljes viszonzásáért eseng, van, aki kevesebbel is beéri, van, aki minden jutalomról lemond.
A középkoriak úgy látszik az udvari házasságtörést nem fogták fel nagyon tragikusan. Andreas Capellanus szerelmi törvényei alapján azt hihetjük, hogy a lovag jutalma messzemenő flört lehetett, valóságos házasságtörés nélkül. Idők folyamán az asztétikus vonások mind erősebbek lettek: „a szerelemtől ered szüzességem”, így énekel Guilhelm Montanhagol, egy késői trubadúr.
3. A szerelem „fons et origo omnium bonorum”, a legmagasabb erkölcsi érték.
Megnemesíti az embert, a szerelmes nagylelkű és bátor, a szerelem minden lovagi tett gyökere. A szerelem a lovagi nevelés legfontosabb eszköze.
A trubadúr-szerelem lényege nem a reménytelenség (a Hölgy viszonozhatja a lovag érzelmeit), hanem a távolság. A távolság lehet térbeli, társadalmi, erkölcsi; a Hölgy nem elérhetetlen, de nehezen érhető el. Itt kezdődik a nyugati szerelem, a „fausti” ember végtelenbe törekvésén és akarat-centralitásán alapuló szimbolikus érzelem.
A gondtalan, frivol provence-i kastélyok lakóit a szerelem szabályai
a daloktól függetlenül is állandóan foglalkoztatták, róluk vitatkozni részben társasjáték volt, részben dilettáns tudományoskodás.
Ezt a szokást az észak-francia arisztokrácia is átvette. A költők e társasjátékok hatása alatt vitakölteményeket írtak arról, hogy vajon mi nagyobb, a szerelem örömei vagy fájdalmai és más hasonló témákról.
A döntéseket olykor írásba foglalták; ezekből állította össze Andreas Capellanus* a De Amoret, az udvari szerelem törvénykönyvét. így keletkezett az újabban kétségbe vont legenda a cour d’Amourokról, a szerelmi törvényszékekről, amelyek egy-egy főrangú hölgy elnöklete alatt döntéseket hoztak, formális tárgyalások alapján.
A költői gyakorlatot épp olyan szigorú etikett szabályozta, mint a szerelmi érzéseket, sőt a provençal nem is tett különbséget a kettő közt. A poétika tankönyveket Leys d’amorsnak, a szerelem törvényeinek nevezték. A költőknek nem volt céhbeli öntudatuk, költeményeiket nem tartották irodalomnak (hiszen le sem írták), hanem szerelmi szolgálatnak.
A költészet az udvari élet egyik megnyilatkozása a sok közül, nagyszerű udvariassági forma, mint a szép köszönés, amely oly nagy szerepet játszik ebben a költészetben, előkelő és művészi szórakozás, mint a tánc és az ének. A költői konvenció éppúgy, mint a szerelmi konvenció, az udvari etikett egy része.
A trubadúrok költészetében a nem-szakember alig tud egyéni vonásokat megkülönböztetni, valamennyi vers olyan, mintha egy költő írta volna. A kéziratok, amelyek e verseket megőrizték, nem is egy-egy költő műveit őrzik, hanem valamennyien antológiák.
A költők egyéni profilt korán kivirágzott életrajzi legendájukkal nyernek.
Megható legenda hőse lett Jaufré Rudel, akit oly szép költeményre ihletett az amor de lonh, a „távoli szerelem”: a legenda szerint egész életén át szerelmes volt egy tengerentúli grófnőbe, akit sosem látott; mire sikerült elérnie a távoli partra, már halálosan beteg volt; kórházi ágyához odajött a grófnő és a trubadúr a hölgy karjai közt lehelte ki lelkét.
Guilhelm de Cabestanh személyéhez fűzték a Chatelain de Coucy mondáját: a féltékeny várúr feleségének feltálalja a trubadúr kivágott szívét.
Legendává lett a harcos, gonosz kalandor-költő, Bertran de Born (kb. 1140-1215) a politikai szatíra, az ú.n. sirventés nagymestere: az angol királyfit fellázította apja ellen, ezért kell fejét saját kezében hordania Dante Poklában. Legendás alak Bernart de Ventadorn (megh. 1195), a legjobb trubadúr, akinek udvarról-udvarra kellett menekülni a féltékeny férjek elől.
A legbolondabb közöttük Peire Vidal (megh. 1205), farkasnak öltözött, hogy meghódítsa szíve hölgyét, akit Lobának, nőstényfarkasnak kereszteltek. Kalandos élete folyamán III. Béla magyar király udvarában is megfordult. Ciprus szigetén feleségül vett egy görög lányt és attól kezdve igényt formált a bizánci császár trónjára. — A legenda mutatja, mennyire foglalkoztatták a kort a trubadúrok; de még nem mint költők, hanem mint lovagok és szerelmesek.
Folyt. köv.
* András, a káplán, Marié de Champagnenak, Chrestien de Troyes pártfogónőjének udvarában élt a XIII. század első felében. Könyvének fejezetei: Mi a szerelem? Kik között lehetséges szerelem? Miért nevezik szerelemnek? Mi a szerelem hatása? Kik alkalmasak a szerelemre? Hogyan lehet a szerelmet megszerezni? A klérikusok szerelméről. A szerzetesek szerelméről. A pénzen vásárolt szerelemről. A kért dolog könnyű megadásáról. A parasztok szerelméről. A kéjnők szerelméről stb.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEK, Wiki | Borítókép: Középkori trubadúrok, Getty Images
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
