Kert és vadon | Elvesztett madárfajok, meglelt kudarcaim
Beszéljünk a kudarcaimról is. Általában jó híreket osztok meg: új fészkelő a birtokon a fenyvescinege, új faj a kerti rozsdafarkú, csíráznak a mézrétek… Új faj a vörös kánya vagy a rókalepke, ám véletlenül sem akarom azt a benyomást kelteni, hogy a birtokon soha egy szál gond sem akad. Alkati kérdés is, hogy miről számolok be. A gondokat – például betegséget – jobban szeretem „megtartani magamnak”. Betegen visszahúzódó típus vagyok, jobban szeretem „megoldani” egyedül. Viszont, ha valami szépet, jót látok, az első gondolatom az: ’Bárcsak látná ezt más is!”
Nemcsak nyerek fajokat az idők és az élőhelyátalakítás során. Nem sokat, de vesztek is. Ezeket a fajokat veszem most sorra. A képek alatt minden esetben megírom az okokat, és azt is, hogy mit tehetek a helyzet javítása érdekében.
Egy madárfaj alapvetően három okból tűnhet el.
- Globálisan vagy regionálisan is nehéz helyzetbe kerül, és ennek eredménye látszik nálam is.
- Míg élőhelyátalakításaim az egyik fajnak kedveznek, a másikat hátrányosan érintik.
- Úgy szüntetek meg élőhelyeket, hogy az nem kedvez senkinek.
Utóbbi nem fordul elő.
Alaposan átgondoltam a napokban: tettem-e bármit, ami egy-egy faj eltűnéséhez vezetett. Nem, ilyet nem tettem, és nem is fogok.
A másik két eset azonban nagyon is realitás. Az is, hogy az élőhelyátalakítás pár fajnak kedvezőtlen. A legmarkánsabb példa a kanadai aranyvesszős visszaszorítása. Invazív, sokat kárhoztatott növény, ugyanakkor be kell vallani: a mezei poszáta (melynek szép kis állománya él nálam, 10-15 pár) és az énekes nádiposzáta (szintén 10-15 pár) erősen kedveli. Az aranyvessző visszaszorításával a mezei poszáták száma máris csökkent az utóbbi két évben (5-6 pár). Van persze megoldás: rendkívül sürgősen növelnem kell a bokorsorok hosszát.
Az élőhelyátalakítás tehát „járulékos veszteségekkel” is együtt jár (az aranyvesszőst kedveli a törpeegér is, így az ő élettere is tovább szűkül a következő években), ezért ez sok tervezést, átgondolást, trükközést igénylő komplex folyamat. De lássuk, akkor azokat a fajokat, akiket így vagy úgy elvesztettem – és az okokat.
Csicsörke (Serinus serinus)
20 éven át hozzátartozott minden ébredéshez a csicsörke éneke. Előszeretettel fészkel magas fenyőkön, azt pedig nálam bőven talál. Volt is mindig 1-2 pár. Egyébként is: lakott területeken az egyik legjellegzetesebb hang volt az övé, a félreismerhetetlen „hadaró” ének. 2020-tól azonban eltűnt az ének az Angolkertből, sőt, alaposan bejárva az országot, szintén azt tapasztaltam, hogy alig-alig hallani csicsörkéket.
A szakirodalom is beszámol némi csökkenésről, esetenként, regionálisan jelentősebb csökkenésről is, de nem tartják erősen csökkenő létszámú fajnak. Nekem azonban vannak kétségeim.
Összehasonlíthatatlanul kevesebbet hallok, mint korábban évtizedekig. Okát nem látom, gőzöm sincs, mi lehet a gond, így aztán nem sokat tehetek azért, hogy újra a csicsörke énekére ébredhessek. A téli madáretetőről is elmarad immár évek óta (néhány példány szokott lenni). Attól tartok, hogy a csicsörkénél is olyasmi készül, mint a verebeknél. Apró öröm, hogy idén augusztusban viszont tengelicékkel vegyes kis csapatban 6-8 csicsörke rendszeresen járta az Angolkert nyírfáit, ahol az apró nyírfamagokat fogyasztották. (Free photo)
Erdei fülesbagoly (Asio otus)
2000 és 2012 között rendszeres fészkelő volt a birtokon; fészkelt az Őskökényesben és a Nagyfenyősoron is. 2000-ben és még 2-3 évig fészkelő volt a szarka is, így a szarka felhagyott fészkeit használhatták az erdei fülesbaglyok, de mivel a szarkák egy idő után eltűntek, pár évvel később a fülesek sem találtak már fészekhelyet (az erdei fülesbagoly ugyanis kizárólag a varjúfélék elhagyott fészkeiben tud költeni). Hiányzik nagyon a fészkelési időszakban az eleségkérő bagolyfiókák „nyivákolása”.
Most azonban több kedvező változás is van. Egyrészt az idén visszatelepült a szarka, és a Nagyfenyősoron épült egy brutálisan nagy gallyfészek.
Kifejezetten a baglyok miatt 3 éve építek bagolyboglyákat, amivel a baglyok táplálékbázisát (kisemlősök) igyekszem gyarapítani. De amit megtehettem volna már, de nem tettem még: évek óta a fejemben van, hogy vesszőkosrakat rakjak fel pár helyre, pótolva a hiányzó fészekalkalmatosságot. Ezt sürgősen pótolnom kell, akkor is, ha egy szarkafészek már van. (Free photo)
Cigánycsuk (Saxicola torquata)
Kezdettől fogva fészkelő faj volt (2-3 pár) a nagy összeroppanásig. Az ő esetében semmiről sem tudok, ami ne kedvezne a számára. Ebben az esetben egyértelműen egy regionális zuhanás következménye látszik nálam is. Bizakodásra adhat okot, hogy mára a cigánycsuk is magához tért, például az Alföldön. Sőt nálam is vannak kedvező jelek. Tavaszi vonuláson időnként felbukkan már egy-egy példány, sőt, a birtoktól 1,5 kilométerre fészkelő párt is találtam. Más fajok miatt tervezem új bokorsorok telepítését, és ez erősen kedvezhet neki is. Megteszek érte is mindent, és minden tavasszal visszavárom. (Free photo)
Házi veréb (Passer domesticus)
Legérzékenyebb veszteségem. Utoljára 2008-ban láttam a birtokon. Megdöbbentő, hogy az egyik leggyakoribb madárfaj tűnt el innen. Évtizedekkel korábban, amikor még tanítottam, arra biztattam az kezdő madarászokat, hogy a gyakori verebek is mindig írják fel a naplóikba, mert – mondtam – nem lehet tudni, meddig lesz gyakori. És ezt komolyan gondoltam. Mégis megdöbbent, mennyire igazam volt.
Mára az európai verebek 40-60%-a tűnt el. Sokfelé kiveszett. Nem is mennék ebbe most bele. Ha semmi más, a verebek sorsa észhez téríthetne minket.
Ugyanakkor, ha korrekt akarok lenni, nem tudhatom biztosan, hogy a házi verebeim eltűnése illeszkedik-e a globális folyamatokba, vagy helyi jelenség csupán. Itt ugyanis a kezdetek kezdetén eleve nem volt házi veréb (csak mezei). 2002-ben jelentek meg, aztán szépen felszaporodtak, körülbelül 30-50 példány között mozgott a létszámuk. 2018 tavaszán (a nagy havazás idején) még megjelent 8-10 példány, aztán semmi. Néhány példányt azonban láttam még a közvetlen környéken tavaly is. Könnyen lehet, hogy a kert erdősültsége sem kedvez nekik. Mára a kert parkká fejlődött, jóval kevésbé nyílt, mint akár pár éve, a házi veréb pedig szereti, ha nyílt tereket talál. Itt is azt látjuk talán, hogy míg a parkosítás több tucat fajnak kedvezett (poszáták, füzikék, rigók… stb.), a házi verébnek nem. (Fotó: Centauri)
Mezei veréb (Passer montanus)
Jóval nagyobb számban élt nálam, mint a házi veréb, így nem csoda, hogy ő megvan még, de jóval kisebb számban (korábban 100-120-as csapat volt, most jó ha, 20-30-as csapatot látok). Ami még inkább aggasztó, hogy 2000 és 2020 között megbízható fészkelő volt az Angolkertben, és épp akkor tűnt el, amikor végre jelentősebb odútelepet létesítettem (50 odúval).
Tavasszal pár hétig még foglalták az odúkat, aztán egycsapásra felszívódtak. Jellemző, hogy a 2021/22 telén kiszórt vörös köles tavasszal vadul csirázott, mert azt sem ették fel.
Kisebb csapatai időnként mozognak a birtok déli részein, a Nagykökénysoron főként, de fészkelésük ott sem biztos (bár oda is raktam odúkat). Azon túl, hogy a mezei veréb is lejtmenetben van globálisan, nem kedvezhetett nekik az Angolkert erdősültsége, és az sem, hogy jelentősen csökkentettem a gyepek területét, és az Angolkertben is kaszálásra álltam át (ez egyébként – úgy tűnik – kinyírta a százszorszépek több ezer tőből álló állományát is, míg persze más vadvirágoknak kedvezett).
A mezei veréb igényli a rövidfüvű és nyílt területeket. És az aprómagvas parlagokat. Sokat segít majd, ha az Angolkerten kívül, a parcellák közötti utakat sikerül rendszeresen rövid füvön tartani. Többek között épp a mezei verebek miatt szeretném a Zsúrlóst madárkölessel bevetni. Vörös kölessel történt már vetés, de az sajnos az aszály miatt megsemmisült. A mezei verebekkel sok dolgom lesz a következő években – vissza kell hoznom őket, kiemelt védelemben kell részesítenem őket, és erre egyelőre van is még némi esély. (Fotó: Centauri)
Füsti fecske (Hirundo rustica)
Körülbelül minden második évben fészkelt nálam, általában 1, ritkán 2 pár 2008-ig. Később már kísérletet sem tett, sőt: évekig látni sem lehetett költési időben. Tudjuk, hogy a fecskék egész Európában nagy pácban vannak (bővebben írtam erről többek között itt: https://centauriweb.hu/…/drukkolj-fecskeknek-2017-09-21/ ); nálam kedvezőtlen a számukra, hogy az épületeket ma már kisebb dzsungel veszi körbe, és ez nehezíti a ki-berepülésüket.
A legeltetés is megszűnt, ma már nincsenek lovaim. Ugyanakkor örömteli, hogy az idén nyáron a „régi szép időket” idéző mennyiségben vadászgattak a birtokon fészkelési időben is, augusztus elejétől pedig jelentősebb csoportosulásukban gyönyörködhettem.
Esténként a birtokhatártól mindössze 100 méterre található kis tó apró nádasába 200-500 fecske szállt be minden este. Ez a gyülekezés fennmaradt egészen szeptember 10-ig. Arra nemigen látok esélyt, hogy a házhoz visszatérjenek. Fészkelőként csak úgy hozhatom vissza, ha mondjuk a birtok déli parcelláin (Fenyéresek, Zsurlós, Hosszúrét…) visszahoznám a legeltetést (például juhokkal), és az állatoknak olyan beállót készítek, ahol a füsti fecske is építkezhet. Nagy lehetőség rejlik a patakvölgyben is. Nádasaim területe többszöröse annak, amit most éjszakázásra a környék fecskéi használnak, csakhogy az én nádasaim szárazon állnak. A Nagyberek, a Nagysásrét és Kissásrét árasztásával ezek a nádasok szintén éjszakázó hellyé válhatnak, és alkalmasak lehetnek akár több ezer éjszakázó fecske befogadására is. Ezek persze nem kis projektek, kérdés, hogy mikor nyílik alkalmam a kivitelezésre. Összefoglalva: Globális folyamatok miatt vesztettem el a fecskéimet, de a helyi élőhelyátalakulások nem kedveznek a visszatérésének. (Fotó: Centauri)
Kemény önreflexió – lehet döntened kell melyik fajok kedvesebbek a szívednek és el tudod majd fogadni, hogy GreeLandben sem akar mindenki lakni.
Mindig kapunk egy újfajta megközelítést a környezetünkkel kapcsolatban- kit láthatunk ott és kit nem.
Ez az év még sokkal madarasabb lesz! 🙂
Micsoda pofa az a cigánycsuk, felvidít. 🙂