Így festett a Fővám tér a Duna áradásának tetőzése előtt
Pénteken csak néhány percre tudtam kiugrani a 4-es metróból útközben, hogy a Fővám térnél vessek egy pillantást a Dunára a tetőzés előtt. Ahogy felértem a hétmérföldes aluljáróból, rögtön megakadt a szemem a homokzsákokon, és valami szivattyúféleség is működött. Igazából furcsálltam is, hogy jár még itt a metró és a 2-es villamos is.
Ahogy a homokzsákokat fotóztam, mögöttem megszólalt egy hang: “Egy szelfiző”, vagy valami ilyesmit mondott, aztán ahogy odébb léptem, a sárgamellényes fickó a homokzsákok mellé állt, és instruálni kezdte a társát, hogy mi mindent kell csinálni.
Ez minden bizonnyal egy szivattyú.
Gondosan körberakták az oszlopokat homokzsákokkal, hogy ott se törjön fel a víz, de odalent rajtam kívül senki nem állt meg nézelődni.
Fent már látványosabb volt a tömeg, mint két napja a Margit hídnál, jó kis fotókat lehetett volna lőni, egy lány például a híd belső szerkezetén állt modellt, és odébb, a Nehru part végében is szép kis csoport gyűlt össze. Viszont nekem rohannom kellett tovább, úgyhogy most sajnos nem tudtam jobban elmélyülni ebben a programban.
A Nehru-part felé elnézve látszik, hogy kisebb tömeg gyűlt össze a rakpart és a víz találkozásánál.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Nagy kár, hogy “nem tudtál elmélyülni”-fantasztikus szemed van a lényeghez. Mindig érdekes, színes, rövid és lényegre törő cikkeket raksz ide ki nekünk, valóban a színes magazin minden ismérve megvan benne. Cent olvasni sokkal nehezebb, az ő posztjai inkább a szakmai közönségnek szóló elképesztően precíz , aprólékos részletekbe menő leírások , természetesen a novelláktól és könyvrészletektől eltekintve- amiket mindig nagyon várok:-)))
Köszönöm a kedves szavakat, nagyon megtisztelő ez a dicséret! <3 Én is sajnálom, hogy nem jutott több időm erre, de igyekszem azért még más témákban érdekes cikkeket hozni. 🙂
Azt hittem, hogy idő hiányában ezt az árvizet most nem láthatom, de végül mégis csak tudtam vetni egy pillantást tegnap az áradó Dunára, amikor az autóbuszunkkal – útban a Tisza-tóhoz – átrobogtunk a Margit hídon.
Ezért pláne hálás vagyok a képes beszámolóidnak, Mara! Köszi!
Ezekből a képekből látszik, hogy a közlekedést csak a végső esetben akarják korlátozni, addig védekeznek, megelőznek, ahogyan csak lehet.
Köszi! Örülök, hogy hasznát vetted a beszámolóknak, meg annak is, hogy végül sikerült egy pillantást vetned a Dunára! Igen, tényleg úgy tűnt, hogy mindent megtesznek, hogy a lehető legkevesebb fennforgást okozza az árvíz.