Fűtési szezon | Elindult a távfűtés Budapesten
A Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére.A szeptember 15. és október 15. közötti időszakban az ütemezett fűtésindítás 3127 épület esetében – ami az ügyfelek 90 százalékát fedi le – már helyszíni beavatkozás nélkül történt, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével. Ezzel az összesen 241 ezer budapesti lakásban, továbbá 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztónál immár teljes körűen üzemel a fűtés.
A szolgáltatás üzembiztonsága érdekében a Főtáv szakemberei már a tavaszi fűtésleállást követően megkezdték a mostani fűtési időszakra való felkészülést. Ennek részeként a BKM tulajdonában lévő hőforrások esetében ellenőrizték a hőtermelő berendezéseket és a tüzelőanyag-ellátó rendszereket, majd elvégezték a rendszeres és előírt karbantartásokat, illetve a szükséges hibajavításokat.
A Budapesti Közművek a meglévő távhőhálózat fejlesztésére, rekonstrukciójára az idén 2,3 milliárd forintot, a szolgáltatás biztonságát célzó kisebb felújítási, karbantartási munkákra pedig további több mint 700 millió forintot fordított. Emellett több olyan projekt tervezése is megkezdődött, melyeknek kivitelezése 2025-ben valósul meg.
A fűtési idény kezdetén teljeskörűen bekapcsolt budapesti távfűtés a fűtött ingatlanok környezetében semmilyen többlet-környezetterhelést nem eredményez, ami – a hagyományos fűtőberendezésekkel szemben – különösen a sűrűn lakott városrészek levegőminősége szempontjából fontos és előnyös. Ezen felül a budapesti távhőrendszerek révén már ma is évente mintegy 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást lehet elkerülni.
Forrás: MTI, kép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több tél








































