Ember a vadonban, káosz az emberben | Kalandos tél | regényrészlet
Súlyos kérdés, hogy Harry Masson miért nem tudott a kudarcokból játszi könnyedséggel szabadulni. Távolról nézve azt hihetnénk, bármilyen helyzetet megold, mi mást bizonyítana az, hogy a legfagyosabb régiókban is megúszott mindent, méghozzá könnyedén, egyfajta rá jellemző eleganciával. Ám ha közelről vizsgálom őt, ha egy tőmondattal kell jellemeznem, azt mondom:
„Masson sosem került bajba.”
Ez volt a titka és nem más. Nem problémamegoldó, hanem problémakerülő alkat volt. Sosem derül ki, mit tett volna Evertsonék helyzetében, ha az ő számításába is hiba csúszik. Masson azért volt sikeres, mert nem hibázott – ezért nem került bajba soha –, és nem azért, mert jó volt a korrekciósképessége.
Ha leesik a hó? Önmagában még nem gond. Az se, ha mínusz ötven alá zuhan a hőmérséklet. Az se, ha befagy a tó vagy megárad a folyó, csak legyünk mindenre időben felkészülve, és ebben Harry Masson géniusznak bizonyult. Nem is kalandor volt, mint inkább alkalmazott matematikus, aki a vadont is püthagoraszi tételnek látja, aki többismeretlenes természeti egyenleteket is Arkhimédész törvényének szigorával old meg sorra.
Más volt a helyzet az emberekkel, például Elizabeth-tel vagy Evertsonékkal. A természet szeszélyeit Harry Masson felsőfokon kezelte, de nem számolt azzal, hogy az ember a legőrültebb vadonnál is szeszélyesebb; egy emberben a nyár közepén is hóvihar törhet ki, egy ember akár januárban is virágozhat. Az emberi psziché a tél közepén is megáradhat, és ami rosszabb: a nyár közepén is befagyhat, méghozzá úgy, ahogy soha még egyetlen alaszkai folyó nem fagyott be, vagyis tetőtől talpig, a legaljáig.
Látszólag összevissza jönnek-mennek az égen a felhők, de ahhoz mérten, ahogyan egy emberben jönnek-mennek, az ég felhői óraműpontosak.
A vadon megfejtéséhez bizonyos értelemben talán elég az alapszintű matematika és a newtoni fizika, de ha emberekről van szó, más megoldóképlet szükséges; nem elég az euklideszi geometria, itt már más szemlélet kell: kvantumfizika és káoszelmélet.
Harry, ha egyszer mégis hibázik, mondjuk lezuhan, lábát töri, hóviharba kerül vagy eltéved, azt hiszem nem küzdött volna. Ebben ma már egyre inkább biztos vagyok. Nem tudom még, hogyan, de a havazás tanítja ezt nekem. Ha gond van a vadonban, Masson inkább kiterül a hóra, és mint Scott embere: Oates, átadja magát a kudarcnak és a halálnak.
„Így jártam. Gondolkodtam volna előre! Megérdemlem a sorsom” – és kigombolja még az inget is, hogy mint egy jó adag altató, a fagy gyorsabban hasson.
Masson hegyláncoknak, erdőknek, szikláknak és felhőknek látta az embereket, és ez súlyos hiba.
Talán sosem értette meg ezt.
Egy ilyen eszes fazon ekkorát hogyan tévedhetett?
Ha találkozunk, azt mondtam volna:
– Sok hiba bocsánatos és nem jár együtt végzetes következménnyel, de a legsúlyosabb hiba a hibátlanság maga, amikor nincs miből tanulni és nem szorulunk rá, hogy újragomboljunk mindent. Ha folyton flottul halad minden, ha sosincs gikszer, brettli, geller, például olyan szarvashiba, amit Evertsonék ejtettek – néha még Amundsenék is! –, akkor csak bámulunk, mint a gázálarc, amikor mégiscsak kitör a káosz. Márpedig emberek között a káosz olyan menetrendszerűen tör ki, mint a gejzír Yellowstone-ban. Jó ezt tudni, máskülönben vagy a magányba őrülünk bele, vagy az együttlétbe.
Masson nyilván tudott valamit, amit rajta kívül alig páran, hogy oly könnyedén lélegzett együtt a vadonnal, ám ebből azt a hibás következtetést vonta le, hogy ugyanígy kell együtt lélegezni az emberekkel is, amikor pedig világossá vált, hogy az ember semmiben sem hasonlít egy hágóhoz vagy szurdokhoz, Masson összezavarodott, és nem talált kiutat. Ha Alaszkáról volt szó, bárhonnan visszatalált – akár iránytű nélkül is –, ám az emberek között úgy bolyongott, mint aki vakon botladozik a világ legsötétebb barlangjában.
Nincs más magyarázat arra, miért nem tudta túltenni magát bizonyos helyzeteken. Hogyan juthatott el Elizabeth miatt odáig, hogy levágja az ujját? Milyen ötlet, elküldeni a levágott ujjat bárkinek? És persze Evertsonék árulását sem tudta feldolgozni.
Nem állítom, hogy velem épp fordított a helyzet, de azért az ujjamat nem vágnám le, bármi történjen is. Massont Elizabeth sokkolta, meg Evertsonék, engem pedig a havazás. Massont az emberi viszonyok káosza küldte padlóra, engem a vadon irgalmatlan rendje, a havazás idilljéből áradó részvéttelen matematika.
Illusztrációk | fotók: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több regény, novella
még több irodalom
Nem tudom eldönteni, hogy melyiket várom jobban: ezt a regényt, vagy a Hórvölgyi köd-öt. 🙂
Várd a Kalandos telet, mert az minden bizonnyal hamarabb jön 🙂
Igen, sejtem, hogy arra nagyobb esélyem van. 🥰
Hórvölgyi köd? Olvashattunk már belőle? Most semmi nem ugrik be.
Ez egy csuda jó írás „az ember a legőrültebb vadonnál is szeszélyesebb; egy emberben a nyár közepén is hóvihar törhet ki, egy ember akár januárban is virágozhat”.
Ha a természet ennyire kiszámítható, akkor miért keresi az ember mégis a másikban a békességét? Ugye lesz folytatása ennek a történetnek? Nagyon érdekes lesz, mire jut Masson:-))
Lesz folytatása és hozok hórvölgyi sztorikat. Egyet már hoztam itt, az új Cenweben is: https://centauriweb.hu/herr-donau-es-a-duna-eredete-sztori/
Aki pedig türelmetlen, az a régi weboldalon többet is talál – addig is, míg ide kerülnek. Ott lehet olvasgatni Portestein grófról. 🥰