Barna levélaraszoló a birtok legújabb éjjeli lepkefaja!

Barna levélaraszoló (Ligdia adustata) a birtok legújabb éjjeli lepkefaja


Mivel a Birtok enciklopédiában se csupán egy sort kapnak az újabb és újabb fajok, hanem egyúttal röviden összefoglalom ott is, amit az adott fajról tudni érdemes vagy tudni lehet, így indokoltnak gondolom, hogy a Kert és vadon rovatba is szép lassan – és ha lehet, kezdve az épp legfrissebben megkerült fajokkal – valamennyi a birtokon élő növény- és állatfaj felkerüljön önálló posztban is. Akkor is, ha nem minden fajról tudunk sokat.


Lassan indul az éjjeli lepkészet is

Várhatóan napokon belül az új fajok regisztrációja felgyorsul. Ha igazán felmelegszik az idő és megérkeznek az éjjeli lepkék vizsgálatához szükséges speciális fényforrások, és elkészül az új lepkecsali is (holnap készítem el az első három üveggel – írok majd róla), naponta új fajok tucatjai is előkerülhetnek. Legalábbis ezt remélem.

Tudjátok, az idén ünneplem, hogy kereken 40 éve vagyok terepen. De ahogy korábban írtam: nem nagy utazásokkal ünneplem, hanem azzal, hogy a birtokon, a mi kis természetvédelmi területünkön oly sok természetvédelmi projektet valósítok meg, amennyit csak lehet, amennyire csak mód nyílik.

Mikor lesz meg az 1000 faj?

Számomra nagyobb ajándék egy új récefaj, egy nappali lepkefaj, és minden elfoglalt madárodú, mint mondjuk Ausztráliában látni egy kakadurajt. Az egyik legszebb ajándékomnak pedig azt tekinteném, ha épp ebben az évben érné el a birtok fajlistája az 1000 fajt!

Először persze rendezni kell a tavalyi adatokat (ezen is dolgoztam tegnap is), de már figyelni kell az eget is megint, a vizeket, a virágokat, a rovarokat, és keresni minden lehetőséget, amikor újabb vizsgálatokat lehet már indítani.


A nappali lepkék egyelőre szerényen mozognak továbbra is, annak ellenére, hogy nagyon erősen indultak és rendkívül korán. Az éjjeli lepkék is bő egy hónapja már szállingóznak, látni itt-ott egy- egy példányt, főként amikor éjjel megy az ember valahová kocsival, de egyelőre az éjszakai mozgás is visszafogott. A nektárbár – ahogy azt ITT írtam – már február óta működik, de a szúrópróba szerű éjszakai ellenőrzések során csupán hangyákat találtam a nektáros tálon.


Esténként tesztként időnként felkapcsolva hagyom a terasz külső lámpáját. Tegnapelőtt is érkezett rá egy lepke, de még mielőtt fotózni tudtam volna, továbbállt. 2024.03.15-én este tízkor viszont új lepkefajt fotóztam a lámpa mellett a falon (fotót lásd a cikk végén!).

Ő a barna levélaraszoló (Ligdia adustata), angolul (keresgélésnél segíthet) Scorched carpet.

A határozás helyességét egy Facebook-csoportban Baranyi Tamás szakértő erősítette meg.

Talán épp gyakorisága miatt nem sokat találni róla.

„Az éjjeli lepkék egyik legnépesebb családját alkotják az araszolók, amelynek hazánkban több, mint 400 faja fordul elő. A barna levélaraszoló országszerte elterjedt faj, szinte mindenfelé, de különösen lomberdeink szegélyében, bokros, cserjés élőhelyeken kifejezetten gyakori. Fő tápnövénye a csíkos kecskerágó, de egyéb cserjéken is megél.” Forrás | Hungarian National Digital Archive • Barna levélaraszoló (mandadb.hu)

„Közép- és Dél-Európától Kisázsiáig fordul elő. A magyarországi populációk megegyeznek a törzsalakkal. Hazánkban csaknem mindenütt gyakori, különösen erdős, cserjés helyeken, parkokban és ligeterdőkben. 2 összefolyó nemzedéke IV-től IX-ig repül. Hernyója élénkzöld, hátán vörös foltok vannak; az 1. és 2. potroh­szelvény oldalán, valamint a légzőnyílásoknál levő foltok ugyancsak vörösek. Augusztus végétől késő őszig, valamint május—júniusban Euonymus europaean él. Vörösbarna, fekete szárnyhüvelyű bábja telel át.” Forrás | Ligdia adustata (barna levélaraszoló) (macrolepidoptera.hu)

Segíthettek ti is

Ha van kedvetek némi kutatáshoz és találtok bármilyen nyelven erről a fajról további, bővebb információkat, osszátok meg velünk is a linket kicsit lejjebb a hozzászólásoknál! Ezzel is hozzájárultok tudásunk és kutatásaink elmélyítéséhez.

Fontos a lehető legalaposabb ismereteket szerezni minden fajról, mert így tudjuk később kiválasztani, hogy mely fajokra helyezünk fokozott figyelmet, melyeket választjuk ki arra, hogy indikátorként természetvédelmi területünk fejlődését, az itt végzett munka minőségét és hatékonyságát.

Előre is köszönet a figyelmetekért és minden segítéségért.


Barna levélaraszoló | Forrás: Wikipédia
Barna levélaraszoló | 2024.03.15. , 21.00 óra, Angolkert, ház bejárati ajtajánál. | Fotó: Centauri
Barna levélaraszoló (Ligdia adustata) 2024.03.30. | Fotó: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több lepke

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük