Amikor a férfi őszintén aggódik a nő miatt | Fürjtojások

Amikor a férfi őszintén aggódik a nő miatt | Fürjtojások

---

Kunó, a komornyik ritkán tette ki a lábát a Villából. Azok közé tartozott, akik szívük szerint mindent maguk intéznek, mivel úgy gondolják, az a legbiztosabb. Ha nagy ritkán mégis elhagyta a házat, mindvégig azon aggodalmaskodott, vajon jól mennek-e a dolgok nélküle. Idővel mégis megtanulta, hogyan kell másokra bízni az egyszerűbb feladatokat. Miként lehet kiválasztani azokat az embereket, akik éppoly megbízhatóan ismerik fel a minőséget, mint ő maga. Ez a fordulat valamikor Kőnig Natascha idejében következett be, ugyanis Kunó akkortájt jobban kívánta már a grófnő közelségét, minthogy maga intézzen házon kívüli ügyeket.
Történt egyszer, hogy Natascha kovácsoltvas falikarokat kért az erkélyére, s Kunó ezt már olyan ízlésbéli feladatnak gondolta, amelyet semmi szín alatt sem testálhat másra. Írásba adott minden teendőt aznapra, átbeszélt mindent a személyzettel, de így is aggodalommal telve távozott. Este pedig arra érkezett, hogy egy kalitka áll a szobaajtaja előtt, benne pedig három tyúkszerű madárka kucorog. Az inas szerint a japáni fürjeket az a budafoki madaras ember hozta neki ajándékba, akitől Natascha számára korábban kanárikat vett. Arra a kérdésre, hogy ugyan miért hozott volna neki fürjeket, a budafoki embert idézve, az inas azt válaszolta:
– Aki oly heves érdeklődéssel viseltetik a kanárik irányába, az bizonyára szereti a fürjecskéket is.
Kunó zavarban volt, és mintha valami szégyellni való történt volna, a fürjeket hamarjában a szobájába dugta. Néhány nappal később egy ácsmester érkezett, aki a fatároló végében tágas ketrecet ütött össze Kunó pénzén, és Natascha beleegyezésével.
Valami megváltozhatott a komornyikban, míg a fürjeket a szobájában tartotta, mert amikor a madárkák a ketrecbe kerültek, a nekik szánt zöldeleséget saját kezűleg vágta össze. Tudni kell, hogy Kunó kizárólag kézfogáshoz vette le kesz­tyűjét, és sohasem nyúlt a zöldségekhez, a húsokhoz pláne nem. Csodálkozott is, súgott-búgott a személyzet, hogy Kunó úr saját kezűleg aprikálja a salátát. Mi lehet az oka ennek? Mert Kunó úrnál mindennek oka van. Nyomós oka.
A japáni fürjecskék, Kunó kitüntető gondoskodásának köszönhetően, hamarosan szépen tojtak. Két-három naponta egy tojáskát. Ekkor már mindenki tudta a villában, hogy a fürjtojás valóságos gyógyszer, hathatós a gyomorbaj, a meghűlés, az izomgyengeség, a sápkór és a vitaminhiány ellen, ezért a tojásokhoz csakis Kunó nyúlhatott. Ha pedig az ezüstedénykével és a tojáskával átvonult a házon, fokozottan ügyeltek arra, nehogy az útját keresztezzék.
Kunó gyakran állt a konyha ajtajában, tisztes távolból a vendégeket figyelve. Egy alkalommal feltűnt neki, hogy az egyik törzsvendég szokatlanul sápadt, s ijesz­tő apatikussággal kutyulgatja a remek ceyloni teát. Ezért az aznapi fürjtojást meg­főzette, és az asztalhoz küldte mintegy a ház ajándékaként. A falfehér vendég másnap rózsálló arccal állított be, jókedvűen ivott és falatozott, s nem győzött hálálkodni. Ettől kezdve Kunó minden reggel megfőzette a fürjtojást, s míg ki nem hozták a konyháról, kiszemelte azt a vendéget, aki aznap kapja – a legsápadtabbat.
Így ment ez évekig, s híre ment a fürjtojásoknak. Ezért egyesek akkor mentek a Villába reggelizni, ha pocsékul ébredtek. Némi szerencsével ők kaphatták a híres fürjtojást. Mások, akik jobban ébredtek, azért mentek, hogy lássák, aznap kinek jut. Persze, arra is akadt példa, hogy valaki megsértődött.
– Nem nézek én ki olyan rosszul – háborodott fel egy halálsápadt, ám roppant hiú operett-énekes, visszaküldte a fürjtojást, s három nap múlva ágynak esett.
Rövid időre Natascha is megjelent a kávézóban minden reggel, pontban kilenckor. Néhány percre Kunó mellé állt, és ő is a vendégeket szemlélte, de a fürjtojások kiosztásába sosem szólt bele.
1901. november elsején negyed tízig sem érkezett meg. Kunó aggódva ment az első emeletre, ahol a szobalánytól megtudta, hogy Natascha rosszul ébredt, és gyengélkedik. A komornyik ekkor a szobájába szaladt, ahol nem láthatta senki. Két­ségbeesetten járkált fel és alá, majd a fürjekhez ment. Kisvártatva megjelent a konyhán, és a szakácsnénak adta a két fürjecskét, csináljon belőlük húslevest. Kunó ugyanis úgy tudta, hogy a fürjtojásnál csak a fürjleves gyógyhatása nagyobb. Meg­hagyta, hogy amint elkészül, értesítsék, majd szokásával ellentétben nem tért vissza a kávézóba, hanem ismét magára zárkózott. A személyzet jobban aggódott már Kunó, mint Natascha miatt.
A zelleres fürjleves elkészült, Kunó beküldette Nataschához, és a szobája előtt várakozott. Nem sokkal később Natascha a szobalánnyal kiküldte a fürjcsontokat, Kunót pedig magához rendelte. Mindez dél körül történt, a komornyik viszont csak este hétkor jött ki a grófnő budoárjából.
Másnap, pontban kilenckor, Natascha ismét megjelent Kunó oldalán, és vele együtt szelíden szemlélte a vendégeket. Éppúgy, mint máskor. Mégis szokatlanul nagy volt a csönd, mivel olyan fénnyel tündökölt, mint még soha, amint mondták, evangéliumi dicsfény övezte. Egyesek látni vélték azt is, hogy mielőtt visszatért volna a szalonba, kihasználva az ajtófélfa takarását, alig láthatóan, de erősen és forrón, megragadta Kunó kezét. Néhányak szerint ezután, bár az arca meg sem rezzent, szemvillanásnyi ideig Kunó tenyere is úgy ragyogott, akár az izzó acél, és narancsvörös fénnyel világította át a mindig kifogástalan, hónál is tisztább, márványfehér kesztyűt.

Borítókép: Centauri

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

---

Kérj tőlünk hírlevelet!

---

még több Villanovella

még több a nőkről

Keresés

Keresés